Képviselőházi napló, 1927. XXXII. kötet • 1930. november 25. - 1930. december 23.
Ülésnapok - 1927-443
ït)8 Az országgyűlés képviselőházának nem. A kérdés megoldása nagyjában és egészében helyes, a végeredményt azonban, amiről később leszek bátor szólni, nem látom tisztán, mert ez sok tekintetben a végrehajtástól függ. T. Ház! A tervezett intézkedés helyesen es okosan mérlegeli az ország érdekeit, de nem feledkezik meg .arról az erkölcsi adósságról sem, mellyel ez az ország tartozik annak a tisztviselői karnak, amely mindig biztos támasza volt a konszolidációnak ós a szebb jövő építési útjainak. Méltóztassanak elhinni, hogy az egész itisztviselői kérdésnek súlypontja ott van, hogy az egyes társadalmi osztályok nem úgy vélik helyreállítani ezt az országot, hogy legalább egy másik társadalmi osztály maradjon a bajoktól és gondoktól jobban megkímélve, hogy ellenállóképesebben tudjon ellenállni a válság pusztító szelének, hanem úgy, hogy ez is lerántassék oda, abba a terhektől és gondoktól keserves szakadékba, amelyben ő maga van benne. Méltóztassanak elhinni, hogy ez az egész tisztviselői kérdés kulcsa, és ez indokolja azt a bizonyos, sok társadalmi rétegben felhangzó és feltünedező el• lenszenvet a tisztviselői társadalommal szemben. De amikor ezt megállapítom, nem kések rámutatni a tisztviselői társadalom ezernyi hibájára, a bürokráciának egyes tűrhetetlen kinövéseire, közigazgatási rendszerünk átépítésének halaszthatatlan szükségességére Tisztában vagyok azonban azzal is, hogy az 53%-os személyi kiadás olyan terhet jelent számunkra, amelyet sokáig elviselni nem tudunk. De nem vagyok hajlandó semmiféle körülmények között a kérdésnek egy olyan megoldásába belemenni, amely kirántaná a talajt azon tisztviselőosztály lába alól, amelynek sokat köszönhet a nemzet, és amelynek értékes munkáját és még értékesebb kvalitásait nem nélkülözheti ez az ország. Mondottam, hogy helyes a megoldás, amelyet a javaslat tervez» azonban a kivitelre is rendkívül nagy súlyt kell helyezni. Célunkat elérni csak úgy fogjuk, ha a tervezett intézkedés útján érvényesülni is tud a progresszivitás, amelyet az igen t. pénzügyminiszter úr a javaslatban tervezett s a nagy jövedelmek valóban megfoghatók is lesznek. Mert ha ez a progresszivitás elveszne a finánobürokrácia dzsungeljében és csupán a kistisztviselői kereseteket adóztatná meg, célját tévesztett intézkedés volna, amely politikai tekintetekben is -éreztetné Itatását. Vonatkozik ez a megállapításom különösen a tantiémadóra, amely intézkedés pénzügyi kihatásain (kívül csak úgy érheti el másik nagy célját, a szociális kiegj^enlítődés szempontjait, ha a nagy jövedelmek valóban megfoghatók és tényleg megadóztathatok lesznek. Amikor ezt megállapítom, le kell szögeznem azt a nézetemet is, hogy nem vagyok hajlandó azok álláspontjára helyezkedni, akik ezt a kereseti adópótlékolást, ezt a tantiémadót tervezett formájában kicsinek és kevésnek találják. Ez olyan nagy adó, amellyel nem találkozunk egyetlenegy európai állam adórendszerében sem. Egy hasonló jövedelemadóval Anglia próbálkozott meg a háború alatt. Behozott egy bizonybs supertaxot a jövedelmekre, ez elért 67%-ot, azonban ezt is megszüntette, mert hiszen ikeresztülvihetetlen volt, olyan kegyetlenül nagy volt az adózás. Hogy mekkora ez az adó, leszek bátor hivatkozni Hegedűs Lórántnak szerintem rendkívül helytálló és igaz összeállítására. Azt Á à. ütése 1930 december 3-án, szerdán. mondja Hegedűs Lóránt: vegyünk egy boldog embertársunkat, akinek 100.000 pengő tantiéinje volna és az ő adókönyve a következő képet fogja mutatni: fizetett eddig tantiémadót 25Vo-ot, ennek községi pótlékai 19.375 ezrelék. Most megkapja a különadót, amely 100.000 pengőnél 9"6%. Ugyanezen jövedelem után jövedelmi adói is fizet, 14"8%-ot. Az5% -os rokkantsági adó nála 0*74%, a 8% állami inségadó 1*1%, a 8%-os községi inségadó 1-186 ezrelék. Vagyis 100.000 pengő tantiémből az adó elvisz 71*916 ezreléket, vagyis (Jánossy Gábor: Vagyis ráfizet!) kereken 72.000 pengőt. Mondom, ilyen nagy adóval nem találkozunk sehol a világon. A baj ott van, hogy az a bizonyos gúla, amely a nemzeti jövedelem eloszlását mutatja, fent, a csúcsában rendkívül hegyes, rendkívül szűk, A baj ott van, hogy ez az adó, amelyet kontemplálunk, azokra nézve, aikiknek 100.000 pengőnél nagyobb évi jövedelmük van, rendkívül meredekké kezd válni. Ha ezt őszintén látjuk és leszögezzük, kérdem, jogos, helyes és indokolt-e az a követelés, amely ezen kereseti adópótlékoknak még további felemelését kívánjál Rá kell most már térnem a javaslat azon részének bírálatára, amely a tisztviselők előléptetésének beszüntetésével, illetőleg a normálstátus és a kihalási rendszer életbeléptetésével vél megtakarításokat elérni. (Jánossy Gábor; Mi lesz a szegény ifjúsággal?) Ki kell jelentenem, hogy én a magam részéről teljes mértékben csatlakozom a kormánynak ahhoz az intézkedéséhez, amely úgy vél megtakarításokat elérni, amint azt a javaslat tervezi, és nem úgy, hogy szélnek bocsátja a tisztviselők ezreit, megfosztva őket kenyerüktől és exiszteneiájuk-. tói. Ez méltánytalan, igazságtalan intézkedés volna, amely pénzügyi tekintetben sem tudna elérni eredményeket. Bocsánatot kérek, hiszen a végkielégítések fizetése, a nyugdíjak folyósítása olyan összeggel terhelné meg az államkincstárt, hogy ez a helyzet a maihoz képest ; semmivel sem mutatna jobb képet. (Jánossy Gábor: Ott lennénk, ahol a mádi zsidó!) De szociális ballépés is volna, amelyért a felelősséget vállalni nem tudnám. Marad tehát az egyetlen járható út, és ez a javaslat által kontemplált mód. Be kell lát nunk, hogy a drákói és drasztikus intézkedések elkerülése végett rá kell lépnünk erre &% útra. Más kérdés azután nézetem szerint az, hogy helyes módja-e a takarékosság keresztülvitelének az, hogy úgy akarunk takarékoskodni ;és megtakarításokat elérni, hogy a tisztviselőket hosszú időre, öt-hat esztendőre teljesen kiszárjuk az előléptetés lehetőségéből. Mert erről .van szó, ne méltóztassanak erről megfeledkezni. (Jánossy Gábor: Hová menjen az ifjúság, a Dunának 1 ?!) Én jól tudom, hogy tisztán a normálstátus eléréséig van erről szó, de méltóztassék megengedni, en ismerem a tisztviselői statisztikát, ismerem a megüresedési lehetőségeket, és ezen meggyőződésem tudatában állítom azt, hogy 6 esztendő alatt a tisztviselői előlépés egész minimális lesz, oly kevés, amit ma nem is tudunk elhinni. (Jánossy Gábor: "Ügy van! Ügy van!) T. Ház! Belátom, hogy a mai helyzetben, a mai körülmények között mást tenni nem itudunk, én azonban a reálpolitika terén és az iobjektív kritika határai között akarok megmaradni, már pedig ebben az esetben meg kell állapítanom, hogy kétségtelen az, hogy nem szolgálhatja az ambieiónövelés és serkentés művét az, 'ha az a tisztviselő tudja, hogy belátható időn belül nem fog tudni előlepéshez
