Képviselőházi napló, 1927. XXXII. kötet • 1930. november 25. - 1930. december 23.
Ülésnapok - 1927-443
Àz országgyűlés képviselőházának 44, közhitel TO vas ára ne esnék. Annál nagyobb örömmel, megelégedésser és köszönettel kell fogadnunk a kormánynak azt az intézkedését, amellyel sikerült ennek a nagy kölcsönnek egyik előlegét, a fontelőlegkölcsönt felvenni, felvenni olyan körülmények között, amelyeknél jobb kondíciókat, jobb feltételeket e mai körülmények között várni nem lehetett» T. Ház! Az én nézetem szerint az adóemelés, a takarékosság, a tisztviselői leépítés, a normálstátus mind-mind módja talán a fájdalomcsillapításnak, az erők konzerválásának, (Homonnay Tivadar: De nem generális megoldás!) de az igazi gyógyulást csak a közmunkák révén meginduló gazdasági vérkeringés fogja elősegíteni, az a gazdasági vérkeringés, amelynek kapcsán nemcsak az állami közmunkák fognak megindulni, hanem a magántőkének ezekbe a közmunkákba leendő s a mainál fokozottabb belekapcsolódása is. Mélyen t. Ház! Méltóztassék megengedni, hogy szíves türelmükkel ugyan vissza nem élve, de néhány pillanatig immoral jak a magántőke szerepénél. (Halljuk! Halljuk!) T. Ház! En ízig-vérig a kapitalista világrendnek vagyok a híve (Reisinger Ferenc: Az már baj!) és meg vagyok győződve arról is, hogy amit ez a világ vagyonban, gazdaságban, szociális, kulturális és tudományos haladásban produkált, az a kapitalista világrend számlája javára Írandó. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon,) Tisztában vagyok azzal is, hogyha azok a marxista hullámok, amelyek ezt a kapitalista világrendet elnyeléssel fenyegetik, érvényesülni tudnának egyszer, száz és száz évnek szociális és tudományos haladása, vagyona és gazdasága menne veszendőbe. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon és a középen. — Jánossy Gábor: Jönne egy új kapitalizmus! — Gr. Hunyady Ferenc: Ma is zavartalanul uralkodik a szovjetben! — Zaj. — Elnök csenget.) Meg vagyok győződve arról is, hogy ennek a tőkének rendkívül érzékeny idegei vannak, amelyek minden izgalomra reagálnak, s elkerüli azt a helyet, ahol izgalmat és nyugtalanságot talál. De ha mindezt a legrigorózusabban szemügyre veszszük is, meg lehet és meg kell kívánnunk azt, hogy ez a magántőke a mainál fokozottabb mértékben igyekezzék a közmunkákba belekapcsolódni és feladatának eleget tenni. (Wolff Károly: Inkább Svájcba megy 1%-os kamatozás mellett! — Jánossy Gábor: Azt kellene megfogni! — Zaj.) Elnök: Csendet kérek! Farkas Elemér: Emlékeztetek a régi magyar banktőkére. (Zaj a jobboldalon. — Bessenyei Zénó: Minél jobban ijesztgetik, annál inkább kiszalad! — Jánossy Gábor: Ki ijesztgeti?) Elnök: Csendet kérek! - Farkas Elemér: Emlékeztetek a régi magyar banktőkékre a Kornfeld Zsigmond és Lánczy Leó által kezelt magyar banktőkékre, amelyek olyan időben, olyan viszonyok között igvekeztek üzleti vállakózásokba fogni, gyáralapításokban résztvenni, amikor annak rizikója sokkal nagyobb volt, mint ma. Ez az akkori magyar banktőke rendkívül kedvezőtlen gazdasági viszonyok között és Ausztria elnyomó ipara mellett (Jánossy Gábor: Ügy van!) a füstölgő gyárkémények százait varázsolta elő nemcsak a fővárosban, az ország szívében, hanem a perifériákon mindenfelé. Ennek az akkori bölcs elgondolásnak, ennek a józan előrelátásnak, de ennek a bizonyos mértékig merész vállalkozásnak eredményeiből, diülése 1930 december 3-án, szerdán. 157 csőségéból és gyümölcséből él ma is gyáriparunk. (Jánossy Gábor: Csak akkor más üzleti erkölcsök uralkodtak, mint ma!) Meg vagyok sryőződve arról, hogy a mai magyar vámvédelem és iparfejlesztési politikánk mellett a mai magyar banktőke is megtalálja az ő becsületes megélhetését, amely szebb, de főképpen biztotabb megélhetést nyújt számára, mint kizárólag a váltóleszámítolásra alapított bankári tevékenység. Kérdem, a mai gazdasági letargia mellett, az erőknek és energiáknak mai parlagon he* vertetése mellett meddig fog tudni az a banktőke tisztán a váltóleszámítolásból megélni? (Heisinger Ferenc: Még azt sem csinálja!) Elismerem, hogy az igen t. pénzügyminiszter úr felszólítására a magyar banktőke belátta, hogy részt kell vennie ezekben a közmunkákban, belátta ennek rentabilitását is, amit bizonyít az a törvényjavaslat, amelyet a múlt hetekben Volt módunkban elfogadni, amely a tisztviselő-házak építéséről szólt. De én ennél tovább megyek. Ennél többet várok. Várom azt, hogy a közvélemény belássa azt, hogy az államnak ugyan el kell mennie a közmunkák megindítása terén a legvégső határig, azonban mindez nem lesz célravezető, ha a magántőke ki nem lép trezorjának vasfalai közül és meg nem kezdi munkáját a gazdasági élet vivő ereiben és aortáiban. (Reisinger Ferenc: A kormányhatalomnak ezt elő kell mozdítania!) T. Képviselőház! Ezzel kapcsolatosan bátor vagyok rámutatni egy nagyon érdekes helyzetre, az amerikai helyzetre.. Tudjuk, hogy Amerikában is hallatlan gazdasági dekonjunktúra pusztít. Módómban volt egy Amerikából mostanában hazatért gazdasági szakférfiúnkkal beszélgetni, aki velünk egyértelműen megállapította azt, hogy a baj oka ott is egy hallatlan bizalmi válság és az, hogy a tőke viszszavonul a bankokba, nem óhajt semmiféle vállalkozásokban és üzleti kezdeményezésekben résztvenni. Ott hever a tőke egypercentes, ötnegyedpercentes, legfeljebb másfélpercentes kamatozás mellett. Még talán állami konverziókra, állami kölcsönökre igénybe vehető és kapható ez a tőke, de semmi körülmények között nem hajlandó üzleti vállalkozások financirozásában a mai viszonyok mellett résztvenni. Amilyen szomorú ez, olyan vigasztaló is, az én megítélésem szerint. Mert itt van a gyógyulás magva. Méltóztassék elhinni, az a l tőke nem szentimentális és nem fogja sokáig eltűrni vagy elnézni azt, hogy semmi vagy ilyen csekély kamatozás mellett heverjen a bankok safe-jeiben, ez előbb-utóbb mozogni fog kezdeni és meg fogja kezdeni körútját a gazdasági élet vérkeringésében. Igen t. Képviselőház! Szólnom kell most a javaslat leglényegesebb részéről, a kereseti adónak felemeléséről. Kétségtelen, hogy az igen t. pénzügyminiszter úr t ezzel a intézkedéssel vélt részt juttatni az áldozathozatalban annak a társadalmi osztálynak, amely a bajok és a vergődések mai paroxizmusában még a, legjobban megkímélve maradt a válság pusztító szelétől. Ki kell jelentenem erre vonatkozó fejtegetéseim legelején, hogy én a tisztviselői fizetések leszállításának első perctől fogva ellensége voltam olyannyira, hogy kü- ; lön megköszönöm a kormányzatnak azt, hogy lehetővé tette ezzel az intézkedéssel saját lelkiismeretem megnyugtatását és azt, hogy nem kellett lelkiismeretem szavára hallgatva, ezt a kérdést a politikai felelősség terére átvin21*
