Képviselőházi napló, 1927. XXXII. kötet • 1930. november 25. - 1930. december 23.

Ülésnapok - 1927-442

118 Àz országgyűlés képviselőházának 4 tetem, szíveskedjék parlamentáris kifejezéseket használni. Malasits Géza: Kérem tehát a miniszter urat, hogyha már annyi módosítást elfogadtunk a bizottsági tárgyalások során, akkor ennél a szakasznál is vagy ki kell venni egészen ; a szakaszt és a miniszter úrnak a végrehajtási utasításban kell erre nézve intézkedéseket tennie, olyan intézkedéseket, amelyek megvédik a munkást a túlzott kizsákmányolástól; tehát ami intézkedés itt szükséges, azt vagy a végrehajtási utasításban kell megadni, vagy amennyiben a miniszter úr ezt nem teszi meg, akkor kérem olyan módosítást tenni, amely a munkaerőt megvédelmezi, mert a munkaerőnek a kapzsi kapitalizmussal szemben való megvédelmezése nemzeti és közérdek. (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Elnök: Szólásra következik

1

? Perlaki György jegyző: Kabók Lajos! Kabók Lajos: T. Képviselőház! Annak ellenére, hogy előttem már több képviselőtársam elmondotta véleményét erről a szakaszról, mégis magam is kénytelen vagyok állástfoglalni a mellett, hogy leghelyesebb volna ennek a szakasznak törlése. Mert ha ezt a szakaszt a Képviselőház fenntartja, megszavazza, ez olyan súlyos teher lesz a munkásságra, amely szinte kimondhatatlan. Pedig különösen a mat idők azok, amelyek szolgáltatják azokat a példákat, amelyek alapján bátran lehet utalni arra, hogy a kapitalizmus mohó, hogy a kapitalizmus szemérmetlen és nem biztosítja a munkásnak megélhetési alapjait. Ennek ellenére a tárgyalás alatt lévő törvényjavaslat 61. §-a tényleg teljesen guzsba köti a munkást, megmozdulás! lehetőséget nem ad, bármilyen sorsot szán is neki a kapitalizmus. Es ebben az esetben is figyelembevehetjük a már fennálló üzemben lévő, működő áramfejlesztőtelepeket, amelyek & nagy kapitalizmus birtokában vannak és egész szépen végig lehet sorakoztatni, hogy ott milyen elbánásban, milyen sorsban, milyen fizetésben részesülnek a munkások. Éppen ez az, ami tőlünk azt a követelést juttatja kifejezésre, amely követelés alalpján tiltakozunk ez ellen a szakasz ellen, mert a meglévő példák kétséget kizáróan igazolják, hogy R

f kapitalizmus nem biztosítja a munkás számára azokat az életfeltételeket, amely életfeltételek mellett az nyugodt termelést folytathatna. Éppen ezért nem szabad még egy ilyen súlyos terhet varrni a munkás nyakába és még ilyen súlvos terhekkel tetőzni a bajt, lehetetlenné tenni azt, hogy a munkás sorsának megjavítására bármikor bármit is tehessen. Ha a Malasits t. képviselőtársam által megemlített Phöbus esetét veszem, látom, hogy az kétséget kizáróan igazolja és bizonyltja, hogy a kapitalizmus igenis kizsákmányolja a munkásokat, mert azok feljajdulni voltak kénytelenek annakidején. Magam vettem részt azokon az éjszakai tárgyalásokon, amelyek a hajnali órákba nyúltak bele és azért kellett hadakozni, hogy a börtönbe zárt, a toloncházba t kísért munkásokat engedjék szabadon. Es miért tették ezt velük? Egyszerűen azért, mert nem voltak már hajlandók a isokszori Ígérgetés, majd elutasítás után a nekik szánt sorsot továbbra is tűrni. Akár az ipartelepen levő áramfejlesztőtelepeken alkalmazott munkások sorsát, akár a kifejezetten áramfejlesztőtelepeken alkalmazott munkások sorsát veszem figyelembe, egyaránt azt találom, hogy a kapitalizmus, amenynyire csak bírja,, leszorítja az életnívót, leszorítja a Phöbus, leszorítja a tatabányai bányáéi, ülése 1930 december 2-án, kedden. , részvénytársaság, ahol szintén nagy áramfejlesztőtelep van, de hasonlóan leszorítja a Rimamurányi-Salgótarjáni Vasmű is (Malasits Géza: Pláne híres!) és olyan munkabéreket, olyan munkaviszonyokat, munkafeltételeket és munka-időt szab meg, amelyeket a munkás most, ha.ezt a rendelkezést törvénybeiktatják, mind kénytelen lesz tűrni, az ellen szót nem emelhet, mert a törvényjavaslatnak 61. §-a reásujt, reásujt úgy, hogy a börtönbe is juttatja és egy kis rosszakaratú magyarázat mellett még rögtönítélő bíráskodási eljárás alá is vonhatja. A t. Képviselőháznak meg kellene értenie, hogy amikor tényleg teljesen hiányoznak a munkásvédő törvények, amikor nincs minimális munkabér, amikor nincs minimális munkaidőről szóló törvény, akkor nem szabad a munkásokat ilyen módon kiszolgáltatni a mohó kapzsi kapitalizmusnak, mert éppen az áramfejlesztőtelepek azok az üzemek, ahol a leghosszabb munkaidőre szorítják a munkásokat és ahol arra hivatkozva, hogy talán nem minden munkáskategóriának kell olyan nagy testi erőt és szaktudást kifejteni, a munkabéreket, és életnívójukat igen alacsonyan állapítják meg. Ezt most még azzal tetézik, hogy törvényben biztosítják a_ munkáltatónak ezt a jogot, annak a munkáltatónak, aki amúgy is súlyosan r yiszszaél a gazdasági válsággal és az elbocsátások állandó rendszeresítésével szorítja hétről-hétre mindjobban alá a munkabéreket. Most ennek a kapitalizmusnak még biztosítékot ad a törvény, lehetőséget nyújt neki arr,a, hogy ezt a kizsákmányolást vég nélkül folytassa és nemhogy ez ellen valami védekezési módja lenne a munkásnak, hanem a legcsekélyebb megmozdulás esetén a törvény egész szigorával járnak el vele .szemben. Rendkívül meggondolandó egy ilyen rendelkezés, különösen napjainkban, amikor a kapitalizmus szinte egyik napról a másikra állítja * be újabbnál-újabb munkarendszereit, lamelyekkel mind fokozottabb mértékben — merem így mondani — zsarolja ki a munkásból a legmagasabb teljesítményt és nem törődik azzal, hogy milyen sorsra jut a munkás ^ika-Uag* és egyéb módon, az a fontos neki. hogy a profit minél jobban biztosítva legyen, minél nagyobb legyen .és erre ad segítséget a törvényhozás, ha a 61. %-i így egész terjedelmében megszavazza. Az igen t. kereskedelemügyi miniszter^ úrnak volt alkalma tudomást szerezni és résztvenni abban a kétségbeesett küzdelemben, amelyet éppen az elmúlt esztendőben folytattak le az egyik leghatalmasaob gépgyár munkásai azért, hogy ne alkalmazzanak egy olyan új munkarendszert, amellyel teljesen kizsákmányolják munkaerejüket. Ez a küzdelem nem szűnt meg, folyamatban van tovább, hiszen a legutóbbi napokban szinte cérnaszálon lógott egy ehhez hasonló nagy munkáskonfliktus. Hogy nem robbant ki, az egészen más lapra tartozik. Amikor azt látjuk, hogy a kapitalizmus igenis újabbnál-újabb munkarendszerekkel kényszeríti a munkásokat arra, hogy minél nagyobb teljesítményt adjanak le és nem bánják, ha ez Bedeaux-rend szer, nem törődnek azzal, sőt nyiltan megmondják, hogy ha a Bedeaux-rendszer nem éri el a célt, jönnek újabb rendszerrel, jönnek a pre fa-rendszerrel, amellyel a munkást még nagyobb munkateljesítményre szorítják; ha így állunk a kapitalizmus határtalan mértéktelenségével, akkor a törvényhozásnak ehhez segítséget nyújtania nem szabad. Mert nem szabad mindjárt azt mondani, hogyha pedig ez nincs benne a tör-