Képviselőházi napló, 1927. XXXII. kötet • 1930. november 25. - 1930. december 23.

Ülésnapok - 1927-442

Az országgyűlés képviselőházának UU2. ülése 19S0 december 2-án, kedden. 117 tudta megakadályozni ,a bajokat, kétségtelen azonban, hogy a lehetőség korlátain belül gondoskodott arról, hogy a munkásokat túlságosan és túlszemérmetlenül ne zsákmányolják ki. A munkásokat ez a törvénytervezet alaposan megkötözi s különösen megkötözi a 61. §,' amely, mint mondottam, az 1912 : LXIII. te. 24, §-ára való hivatkozással úgyszólván kezét-lábát köti meg a munkásnak s lehetetlenné teszi még azt is, hogy bérmozgalmakat indítson. A munkáltatónak megvan a joga, hogy a munkásait kollektive elbocsássa és kizárja őket a munkából, ellenben a munkásoknak nincs meg az a joguk, hogy a munkáltató támadására azzal teleljenek, hogy beszüntetik a munkát és elmennek. Hiszen még ma is megvan a lehetőség, hogy azokat a munkásokat, akik beszüntetik a munkát, visszakényszerítsék a munkába. Emlékeztetem a t. miniszter urat arra, hogy aikkor, amikor néhány évvel ezelőtt a Phöbus újpesti telepén beszüntették a munkások a munkát, kirendelték a nemzetvédelmi munkaegyesület tagjait s ezek, túlnyomórészt műegyetemi hallgatóik, csodálatosképpen szolidaritást vállaltak a munkásokkal és munkájukat olyképpen végeztéik el, hogy az igazgatóság rohant a toloncházba könyörögve a munkások kibocsátásáért, mert különben tönkretették volna kazánjaikat és turbináikat. Ha ellenben ebből a törvénytervezetből törvény lesz, ennek az lesz a következménye, hogy az a munkás, meglévén kötve a keze és lába, nem tud védekezni a magánvállalat profi thajhászása ellen s nem tudja megvédeni munkabérét és életstandardját. Erre a miniszter úr azzal felelt Propper t. képviselőtársamnak, hogy ezt maga sem hiszi. Nem tudom, t. miniszter úr, hogy nagy elfoglaltsága mellett tanulmányozta-e például a Bedeaux-rendszert és legújabban — ami ezen is túltesz — a prefarendszert. Ha volt erre alkalma, nem hiszem, hogy érző ember létére fel ne háborodott volna azon a gazságon, amit a kapitalizmus ezekkel a szerencsétlen kiszolgáltatott munkásokkal elkövet. Elnök: Figyelmeztetem, a képviselő urat, hogy az általa használt kifejezés a parlamenti illembe ütközik. (Ügy van/ Ügy van! a jobboldalon. — Br. Podmaniczky Endre: Ezt lehet a hordón mondani! — Zaj és közbeszólások a szélsőbaloldalon.) Kérem képviselő urak, nem tűröm, hogy folytonosan szembeszálljanak az elnökkel. Ha az elnök a legszelídebben figyelmezteti a képviselő urakat, a képviselő urak azonnal kórusba tiltakoznak. Ez a házszabályokkal teljesen ellenkezik. (Kothenstein Mór: Nem szóltam egy szót sem!) Csendet kérek! Én a házszabályokat lehetőleg enyhén kezelem, nem kívánok retorziót alkalmazni, de ha a képviselő urak teljesen lehetetlenné teszik a tárgyalást, kénytelen leszek erősét»b eszközöket alkalmazni. Malasits Géza: T. Ház! Engedelmet kérek, hogy nem valami illedelmes hangon nyilatkoztam a kapitalizmusról, de ha az ember végigtanulmányozza azokat a különböző nmnkahajszolási rendszereket, amelyeket bevezetnek, melyeknek végső eredménye az, hogy a munkásokat mégegyszex annyi munkáért heti három-négy pengővel kevesebb bérrel küldik haza, ha figyelembe vesszük, hogy az óriási nagy munkanélküliség idején a Bedeaux^rendszer és a prefarendszer behozatalával még inkább növelik a munkanélküliséget, akkor önkénytelenül az ember ajkára jön az olyan erős kijelentés, mint amelyet az előbb hangoztattam. Mert engedelmet kérek, az igen t. vezérigazgató úr, sem családja, sem semmiféle - ivadéka nem akar lemondani életstandardjáról, neki tavasszal Montecarlóban vagy Ospedalettaban kell lennie, vagy nyáron az északi tenger valamelyik fürdőjén, meg itthon is kell élnie mégpedig fényes úri módon, tehát úri életstandardjáról nem akar lemondani. De ha az utánuk következők sem akarnak lemondani arról az életstandardról, kinek kell akkor lemondani? Annak, akit a csendőrség, rendőrség, a kopófalka üldöz, mert meg akarja védeni egyetlen egy kincsét : munkaerejét. Engedelmet kérek, a miniszter úr tanár az egyetemen és a miniszter úr tisztában van azzal, hogy a munkabér ma a piacon éppen olyan áru, mint minden más áru, amely a piacon megjelenik. A miniszter úr nagyon jól tudja, hogy a kapitalizmus az egyetlen termelési rendszer, amely a munkaerőt is a piacra dobja, mint ahogy minden árut a piacra dob. Ma pedig a piacra dobott munkaerő több, mint amennyit fel tud venni a tŐke^ fel tudnak venni az ipari és kereskedelmi vállalatok, a munkaerőnek tehát nincsen értéke, pedig a munkaerő a legbecsesebb értéke az országnak,, mert mindig új értéket termel. A munkaerőnek nincsen értéke, tehát az elértéktelenedett munkaerőt még teljesebben kiszolgáltatják a kapzsi, mohó tőkének azzal, hogy olyan rendelkezést vesznek fel a törvénybe, lamely a munkás kezét-lábát megköti és teljesen védtelenül kiszolgáltatja a kapitalizmusnak. Engedelmet kérek, ez már több, mint rosszakarat, mert a végén még sem lehet teljesen kiszolgáltatni az ország áramfogyasztó közönségét a mohó, kapzsi tőkének, a fogyaszt, közönségnek pedig úgyszólván semmi befolyást sem juttatni abban a tekintetben, hogy az áramárak hogyan alakulnak. Van ugyan a törvényjavaslatban egy homályos rendelkezés, amely a^ mindenkori termelési költségekre utal, de tisztában vagyunk azzal és a miniszter úr is jól tudja, hogy a vállalatok két-három munkabérkimutatással dolgoznak. Az egyik az, amelyet a minisztériumban bemutatnak, amikor munkáért könyörögnek, amikor árajánlatot tesznek, a másik, amelyet bemutatnak a társadalombiztosítónak, és van még egy, amelynek alapján a valóságban kifizetik a béreket. Mindenki tudja, hogy ez nyilvánvaló csalás, mindenki tudja, hagy ezt a nyilvánvaló csalást mindennap elkövetik a vállalatok. Ha a törvényben úgy méltóztatik intézkedni, hogy az áramárakat a termelési költségek alapján állapítják meg, akkor melyik bérlista szolgál alapul; az, amelyet a vállalat bemutat, az, amely bemutatás, mint az egri esetben történt, lényeges eltérést mutat a bemutatott és a tényleges kifizetések között? Ekkora védelmet tehát nem szabad adni a kapitalizmusnak és a kereskedelmi kormánynak a közérdek szempontjából kell itt valamelyes intézkedést tenni, akár egy egyeztetőbizottság, akár egy panaszbizottság felállításával arranézve, hogy a legbecsesebb áru, a munkaerő is legalább olyan védelemben részesüljön, mint amilyen védelemben részesül a kapitalistának a vállaltba befektetett tőkéje. Hiszen annak a munkásnak egyetlen kincse és vagyona munkaereje, amelynek segítségével eltartja családját, amelyből fizeti adóját, ami nem kevés és amelynek segítségével gondoskodik arról, hogy munkaereje újból regenerálódjék. Nemzeti érték tehát a munkaerő megvédése, ami van olyan szent és megbecsülendő. mint a kapitalista piszkos aranya. Elnök: A képviselő urat újból figyelmez-