Képviselőházi napló, 1927. XXXII. kötet • 1930. november 25. - 1930. december 23.

Ülésnapok - 1927-442

116 Az országgyűlés képviselőházának 442. ülése 1930 december 2-án, kedden. ter úr akkor cselekedni, amikor semmiféle rendszabály nem áll rendelkezésére, — holott módja lett volna igen kis fáradsággal, igen kis előrelátással például megtér

vmteni az előbb említett védelem mellett az egyeztetés lehetőségét is. Mi történik akkordba — mondjuk — egy nagy villamos centrálénál^ amely nagy területet lát el villamos energiával s szolgáltatja a világítást, szolgáltatja az ipari termelésnek az áramot, aminek fenntartása, tehát az üzem folytonossága ' fontos, a munkások mégis kiteszik magukat ezeknek a drákói rendszabályoknak és mégis abbahagyják a munkát? Erre sötétség lesz, esetleg a munkásokat becsukják, de a célt nem érték el. Nem lett volna sokkal bölcsebb és előrelátóbb dolog ilyen esetekre egy, a külföldön már igen elterjedt és jól bevált szisztémát, az egyeztetést behozni, esetleg ennek a törvénynek keretében? Az egyeztetést, amely azt jelenti, hogy a munkások és munkáltatók megbizottai leülnek a zöldasztalhoz, megtárgyalják a^ dolgokat, igyekeznek megállapodásra jutni, és ha ez nem sikerül, akkor van egy felettes fórum, mint Németországban a Döntőhivatal, amely mindét fél álláspontját megvizsgálja, megvizsgálja a gazdasági helyzetet, megvizsgálja a viszonyokat és azután kimondja a maga döntő szavát. Nem sokkal okosabb lett volna ez? Éis — mélyen t. Képviselőház — akkor, amikor az egész világon szabály ózzák a, sztrájkjogot, biztosítják és törvénybe iktatják, akkor nálunk — mint mindenben — itt is pontosan az ellenkező irányban indul el a kormány és nemcsak, hogy nem ismerik el a sztrájkjogot ^végső szükség esetén, — úgy mint Németországban, akkor, amikor már a helyi egyeztetés és a felső döntés is eredménytelenné vált, amikor .azután előáll a sztrájk joga és lehetősége — mondom, nálunk nemcsak ezt nem teszik lehetővé, hanem az egész világ irányzatával szembenállóan megkötik a munkás kezét és amint mondottam beszédem elején, kényre-kedvre kiszolgáltatják a legfontosabb termelési terület munkásságát egy szűklátókörű kapitalista érdekkörnek, vagy érdekeltségnek. Nem kell arról beszélnem, igen t. Képviselőház és igen t. kereskedelemügyi miniszter úr, hogy ebben a mai atmoszférában a kapitalizmus mai magatartása mellett mit jelent ez a licencia <az ő számukra. Ez a szakasz nem egyéb, mint egy kizsákmányolási licencia. (Bud János kereskedelemügyi miniszter: Ez erős túlzás!) Altalános kizsákmányolási licencia azoknak a vállalatoknak, hogy munkásaikkal azt cselekedjék, ami nekik éppen jól esik. (Bud János kereskedelemügyi miniszter: Elhiszi ezt?) Nemcsak, hogy elhiszem, hanem tudom és vallom is. A gyakorlatból tudom és hozhatnék ide példákat, ha az a kis masina a pódiumon nem berregne, ami azt jelenti, hogy beszédidőm lejárt. Egyébként tudok hozni a miniszter úrnak adatokat, amelyek azt bizonyítják, hogy soha olyan korszak nem volt és ma sincs olyan ország, amelyben a kapitalizmus a maga hatalmával olyan kíméletlenül, olyan konokul és r kegyetlenül visszaélne, mint ma Magyarországon és. különösen a magyar kereskedelmi kormány jóvoltából és elnézéséből. Ezek azok az okok, amelyek arra késztettek bennünket, hogy legalább hagyják semleges területnek ezt a területet és töröljék ezt a szakaszt a javaslatból. Ehhez kérem az igen t. Képviselőház hozzájárulását. Elnök: Szólásra következik? Perlaki György jegyző; Malasits GézáJ Malasits Géza: T. Képviselőház! Sehol semmiféle szolgáltatásnál nem zsákmányolja ki a kapitalizmus a közönséget olyan szemérmetlen módon, mint a világításnál, általában az elektromos energia szolgáltatásánál. Közismert dolog, hogy az áramot a termelési költségeknek háromszoros, vagy négyszeres árán juttatják el a fogyasztókhoz, azonkívül az árammérő órákkal, .a berendezésekkel hallatlan visszaélést követnek el, úgyhogy a közönség kényrekedvre ki van szolgáltatva^ ezeknek a vállalatoknak. Valóban elmondhatjuk, hogy a modern tehnikának ez a vívmánya a kapitalizmus számára a legzsírosabb falatot jelenti, mert lehetőséget ad a nagyközönség legszemérmetlenebb módon való (kizsákmányolására. Meg vagyok arról győződve, hogy ezt a tényt a kereskedelmi kormány is éppen olyan jól tudja, mint ahogy én tudom, éppen ezért csodálkozom azon és mondhatnám megdöbbentem, amikor ezt a paragrafust olvastam, mert ebben a törvényben nagyon sok és nagyon értékes nemzeti ajándékot fognak kapni azok a vállalatok, amely kegyesek lesznek idehozni külföldről a pénzüket és itt bennünket elektromos energiával ellátni. Ezek nagyszerű nemzeti ajándékot fognak kapni és a vállalatok nagyszerűen fognak profitálni. Ilyen körülmények között elvárható lett volna, hogy ebből a profitból valami maradjon Magyarországban is, mert ahogy mi ma a kapitalizmust ismerjük, tudjuk, hogy a profitot először is lefölözi egy maroknyi ember, aki benn ül az igazgatóságban, a végrehajtóbizottságban és a felügyelőbizottságban. Egy ezekből kiválasztott maroknyi csoport, rendszerint egy családhoz tartozó emberek, lefölözik a hasznot. Ami azon túl marad, azt kapják a részvényesek osztalék fejében, bár ez az^ osztalék lényegesen kevesebb, mint amit a vezérigazgató úr és annak pereputtya szűkebb körben zsebrevág. Ezt már ismerjük a magyar társulatoknál. Ha ez így van, elvárható lett volna, hogyha már a külföldi kapitalisták ilyen nagyszerű vadászterületeket kapnak ebben az országban, valami maradjon itt is ebből a pénzből, hagyjanak itt is ebből a pénzből, maradjon valami a munkásnak és az alkalmazottnak ebből a pénzből, amelyet a magyar áramfogyasztóközönségen bevasalnak. Sajnos ebben az irányban azt kell mondanom, hogy a törvényjavaslatban a munkás védelemnek még nyoma sincs. Az 1912 : LXIII. tc.-et, amelyre a törvényjavaslat 61. §-a utal, a háború előtt hozták és a háború után alkalmazták először. 1914 július végén tört ki a háború és 1915 tavaszán már a kereskedelemügyi minisztérium, nemkülönben a hadügyminisztérium kénytelen volt megggyőződni^ arról, hogy ezzel a rendelkezéssel a kapitalisták a lehető legszemérmetlenebb módon visszaélnek a munkások kárára. így született meg a panaszbizottság, amely először Ausztriában, utána pedig Magyarországon alakult meg. Ennek a panaszbizottságnak az volt a feladata, hogy panaszok esetén gyárról-gyárra menve is, megállapítsa a munkaviszonyokat és azt, hogy vájjon nem élnek-e vissza a munkások kötöttségével. Hogy a háború alatt nem voltak nálunk olyan állapotok, mint amilyenek Németországban is előfordultak, hogy nem voltak nagyobb sztrájkok, nagyobb kirobbanások, azt elsősorban annak az igazán bölcs és előrelátó intézkedésnek • lehet betudni, melyet az akkori kereskedelemügyi kormány tanúsított akkor, amikor életbeléptette a panaszbizottságról szóló rendeletet. Ez a panaszbizottság száz százalékban ugyan nem