Képviselőházi napló, 1927. XXXII. kötet • 1930. november 25. - 1930. december 23.
Ülésnapok - 1927-439
2 Az országgyűlés képviselőházának 439. ülése 1930 november 25-én, kedden. szempontjából, amelyekre a honvédelmi miniszter úr olyan nagy súlyt fektetett, rendkívül fontos volna. Ilyen például a háborús kitüntetések, a háborús érmek díjazásának a kérdést;. A (honvédelmi miniszter úr válaszában azt mondotta, hogy körülbelül 7,600.000 pengő volna szükséges ahihoz, hogy annak az ígéretnek, amelyet a 'háború alatt e tekintetben tettek, a kormányzat meg tudjon felelni. T. Ház! Rendkívül fontosnak tartanám, ha annak ellenére, hogy országunk területében nagy változás állott be, ennek az ígéretnek a mai kormányzat törekednék eleget tenni, mert ha valami méltánylandó, úgy elsősorban az a vitézség, amelyet ezek az emberek a harctéren kifejtettek. Fontos volna ez abból a szempontból is, mert nem tudjuk, melyik órában kell ismét helytállani a hazáért és akkor, ha ezek az emberek, akik vitézül harcoltak a harctereken, látják azt, hogy béke^ idején bizonyos elismerésben részesültek, annál szívesebben és odaadóbban teszik meg a kötelességüket ezen új beállott veszedelem esetén is. En tehát igen kérem a honvédelmi miniszter urat, hogy ezt a kérdést tartsa napirenden és ne engedjen belőle. Nem lehet azt mondani, hogy iaz ország gazdasági leromlása az egyedüli ok arra, hogy ezt momentán nem lehet megvalósítani. Ebben az országiban sok mindenre jut pénz. Ha jut bolettára és jut földprémiumra, akkor meg kell valósítani azt is, hogy azoknak a vitézeknek is jusson pénz, akiket a vitézségükért hadiéremmel tüntettek ki. (Br. Podmaniczky Endre: A bolettával ők is kapnak!) Nagyon keveset, arról meg lehet győződve a t. képviselő úr. Meg vagyok győződve arról, hogyha kérésemet meghallgatnák, olyan réteg részesülne bizonyos segélyben, amely réteg kevésbbé jól tudjia elviselni a mai gazdasági krízist, mint az a réteg, amelynek ma prémiumokat akarnak osztogatni. T. Ház! A másik szempont a hadi pótdíjak kérdése. A helyzet ma az, hogy az állami alkalmazottak — egészen helyesen — hadi pótdíjban részesülnek, amely havonta 4—6 pengőig terjed. Ezzel szemben a magánalkalmazottak, vagy az állammal kapcsolatos intézmények alkalmazottai már nem részesülnek ebben a hadi pótdíjban. Különösen feltűnő ez az azonos kategóriáknak mint például a tanítóságnál, ahol az állami tanítók részesülnek ebben a háborús pótdíjban, a felekezeti tanítók azonban^akik töb'békevésbbé mégis csak az államhoz tartoznaik, nem részesülnek pótdíj'ban. Pedig éppen a honvédelmi miniszter úr helyezkedett arra az álláspontra, hogy vitézség és vitézség között nem lehet különbséget tenni. Tudjuk azt, hogy a felekezeti tanítóság fizetésének legnagyobb részét, nem különben nyugdíjának is a legnagyobb részét, (Szűcs István: A teljes nyugdíját!) vagy pláne a teljes nyugdíját az államtól kapja. Ez a megkülönböztetés, igenis, sérelmes a felekezeti tanítóságra nézve, mert ha ott a harctéren nem tettek köiztük különbséget, hogy ki a felekezeti tanító és ki az állami tanító, akkor ne tegyenek köztük különbséget a háborús pótdíjak megítélésénél sem s amint e tekintetben méltányolják az állami alkalmazásban lévő tanítók háborús tevékenységét, éppen úgy legyen kötelessége a kormányzatnak méltányolni azoknak a felekezeti tanítóknak háborús tevékenységét is, akik éppen úgy harcoltak a fronton, mint az állami tanítók. A harmadik szempont, amelyre felhívnám a honvédelmi miniszter úr figyelmét, — ha eljött volna saját javaslatának tárgyalására — a hadiárvák kérdése. (Egy- hang jobbfelől: Majd eljön!) Elsősorban neki lett voilna kötelessége itt lenni. Tudom én azt, t. Ház, hogy a hadirokkantak megsegítése elsőrangú feladata az államnak s amint a honvédelmi miniszter úr nem tudja nézni azt a nyomort, amelyben ma a hadirokkantak leledzenek, éppen, úgy fáj minden becsületes polgárnak is a szíve, ha lát hadirokkantakat koldulni, és felébred az önérzete abban az irányban, hogy amit csak lehet, meg kell cselekednie a hadirokkantak megsegítése tekintetében. Mondom, kötelessége a-z államnak, hogy a hadirokkantkérdést talán anyagi erején felül is méltányosan kezelje és iparkodjék a hadirokkantakat olyan helyzetbe hozni, hogy ne legyen okuk arra a nagy és mélységes panaszra, amely ajkukról ma elhangzik. De a hadirokkantkérdéssel kapcsolatosan meg keli emlékeznem főleg a hadiárvák ügyéről is. Ennek a törvényjavaslatnak a 20. §-a igen helyesen úgy intézkedik, hogy például az, a t ki harctéri szolgálatot teljesített, vagy akit katonai ereimnél tüntettek ki, elsőbbségben részesül bizonyos állások betöltésénél. Sajnos, azonban nem intézkedik ez a törvényjavaslat a hadiár vakra vonatkozólag, pedig számtalanszor előfordul, hogy akármilyen csekély protekció képes elütni valamely állás elnyerésétől azt a hadiárvát, akinek apja a harctéren halt meg. Ma már a kiskorú -hadiárvák száma fogy, i inert hiszen a háborús évektől mindinkább el! távolodunk és éppen ezért .bizonyos megtakarítás észlelhető az állam részéről ebben az irányban; tessék tehát vagy valamilyen segélyben részesíteni ezeket a hadiárvákat, ha olyan körülmények közé jutnak, hogy nem bírják kenyerüket megkeresni, vagy pedig* elsősorban tessék gondoskodni arról, hogy állások eiuye! résénél ezetk a hadiárvák előnyben részesüljenek. Számtalan esetet tudnék mondani, t. Ház, amikor iolyan hadiárva, akinek anyja sincs, apja pedig a harctéren halt meg, nem tud álláshoz jutni és a legnagyobb nyomorban szenved és tengődik._ A nemzeti becsület, a nemzeti önérzet kívánja, hogy amikor a háború áldozatain iparkodunk segíteni, <a kormányzat a mag;a számításaiból ezelket a hadiárvákat se hagyja ki, akik szintén a legnagyobb szánalmat érdemlik, törekedjék arra, hogy valamiképpen a hónuk alá nyúljon és legyen segítségükre I exisztemciájuk megteremtésénél. (Gömbös Gyula \ honvédelmi miniszter a terembe lép.) Még egy momentumra óhajtom felhívni a honvédelmi miniszter úr figyelmét, nevezetesem azoknak az ügyére, akiket a háború harcba szólított és akik azért nem juthattak álláshoz, | mert éppen a háború kitörésekor szereztek I diplomát. Elmentek a harctérre, ott szolgáltak ! négy évig, estleg hadifog-ságba estek, ott is eltöltöttek pár évet, is amikor hazajöttek és al; kalmazták őket, akkor hátrányba kerültek j azokkal szemben, akik nem voltak a harctéren. : (Jánossy Gábor: Űgy van!) Sokszor hallunk | ebben az. irányban panaszokat és ezek a panaszok nem méltánytaLanok, sőt bizonyos szempontból jogosaik is. Akik a harctéren szolgál a| tot teljesítettek, '-esetleg. 4—5 'esztendeig hadi! foglyok is voltak, nem tudtak idehaza elhe! lyezkedni, viszont az itthon maradottak ké| nyelmes állásokban (helyezkedtek el s az előbbiek hazajőve úgy fizetési osztály tekintetéhen, mint egyéb előmeneteli fokozatok szempontjából jóval azok mögött maradtak, akik nem voltak a harctéren. Ezt az igazságtalanságot valamiképpen reparálni kell, s arra kell törekedni, hogy megadjuk nekik azt a lehetőséget, hogy legalább abba a pozícióba jussanak,
