Képviselőházi napló, 1927. XXXI. kötet • 1930. október 20. - 1930. november 21.

Ülésnapok - 1927-427

Az országgyűlés képviselőházának U27. ülése 1930 október 29-én, szerdán. 79 hogy valaki egyáltalában építhessen, némi tőkére mégis csak szüksége van. Ebben a tekintetben a javaslat bennünket sötétben hagy, r csak azt mondja, hogy az építtető 60%-nál nagyobb kölcsönnel nem segélyezhető. Hogy ez a 60% mi után számítódik, a költségvetés után-e, amelyet az építész benyújt, vagy az illető a kérvényhez mellékel, vagy más becslés alapján lesz-e ez megállapítva, ebből a törvényjavaslatból nem világlik ki. Akárhogyan lesz azonban, kétségtelen, hogy annak a bizonyos, a javaslatból ki nem tűnő szükségletnek 40%-át az illetőknek maguknak kell előteremteniök. (Zaj.) En nagyon szívesen várok, ráérek. (Elnök csenget.) Elhiszem, hogy a kis építtetőknél ez a 40% nagyon fog hiányozni és nagyon sokan lesznek kisemberek, akik ezt nem tudják előteremteni, bár kérvény-technikai manőverrel ezt a 40%-ot igen szépen el lehet tüntetni. A manőverek azonban leginkább nem a kisemberek fegyvertárában vannak meg, akik nincsenek kioktatva, mint a benfentes egyéb tényezők, akik nagyon jól tudják, hogyan kell ezt a kérdést úgy forgatni, hogy a kecske is jól lakjék és a káposzta is megmaradjon. Én tehát hangsúlyozom, hogy, ha ebben a törvényjavaslatban ki volna kötve, hogy kizár rólag kisemberek építkezésére fordítható a kölcsön, a segély, akkor talán még bele tudnék nyugodni a dologba; de amikor a

z ország nyomorog, amikor itt az árverések tízezrei vannak kitűzve, amikor nincs pénz, amikor kétségbeesetten ülünk abban a bizottságban, amelyet <& kormány azért szervezett, hogy a földbirtok legégetőbb bajait szanálja, s erre a célra nem jut több 12-5 milliónál, — ez is csak elosztva a birtokkategóriákra — akkor legyen nekünk erre ia célra 51 millió pengőnk'? Végeredményében ugyanis ennyiről van szó. (Wekerle Sándor pénzügyminiszter tagadólag int.) Kétségbe méltóztatik vonni? Hát majd mindjárt részletezem ezt az 51 millió pengőt, mert én ezt olyan jelenségnek tartom, miniszter úr, amelynek feltétlenül meglesz a maga kellemetlen visszahatása. Azt az elkeseredést és gyűlöletet, amely ina is megvan, ez osak fokozni fogja. T. miniszter úr a fejét méltóztatott rázni, «mikor én 51 millióról beszéltem. Méltóztassék elolvasni saját indokolását. A törvényjavaslat szerint a pénzintézetek nyújtanak állami tőke^ és kamatgaraincia mellett, tefhát teljes állami garancia mellett — valószínűleg altruistán teszik — (Derültség.) 7*2%-kai kölcsönt, nem beszélve a 90-es árfolyamról, nem beszélve a törlesztések és a kamatok abszolút biztosításáról. Teljesen altruista módon adják a kölcsönt 7-2%-ért akkor, amikor a vidéki pénzintézeteknek ma 6V4%-ért leszámítolják a, váltóját. Tehát itt egy 7-2%-os altruizmusról van szó, amely lehet naigyon tiszteletreméltó, lehet, hogy sokan mégis értik az altruizmusnak ez>t a fajtáját, s csak én vagyok olyan sötét fejű ember, aki ezt a bizonyos k>aimatdifferenciát altruizmus címén elfogadni nem merem, nem is tudom. Harminc millió tehát állami garancia mellett áll rendelkezésre, amit igaz. hogy nem iaa állam ad, de a pénzintézetek adják jó kamatra, teljes garanciával, ez tehát annyi, mintha az; állam adná. A javaslatnak 7. §-a megállapítja, hogy a minisztérium a Pénzintézeti Központ útján az új szövetkezet által kibocsátandó kötvényekből 3 millió pengő értékűt saját tárcájába átvesz. (lúazl Úgy van! a szélsőbaloldalon.) Ez már nyilvánvalóan állami pénz, mert hiszen a Pénzintézeti Központ tudvalévőleg az állami pénzek kezelésére van hivatva». Azonkívül Van itt még egy pont, (Gál Jenő: A 18 millióról szóló!) a 7. § 2. pontja, amely kimondja, hogy az állam mindazokat a követeléseket, amelyek előző építkezési akciókból befolynak az állampénztárba, veszteségi alap címén ennek iái szövetkezetnek rendelkezésére bocsátja. (Gál Jenő: Ügy van !) Tehát, mélyen t. miniszter úr, 21 millió feltétlenül állami pénz, 30 millió pedig az állam által garantált pénz, lasmi azonban annyit jelent, mántha azt is az állam adta volna. Már most, ha esetleg azt méltóztatik mondani, amit a bizottságban is méltóztatott mondani, hogy ezt az állam nem adia, csak lemond azokról a pénzekről, amelyek befolynának, mint törlesztések, az előbbi kölcsönökből... (Gál Jenő: Más volna a rendeltetése!) Engedelmet kérek, mélyen t. miniszter úr, amikor az ország olyan bajbanvam, hogy maga a kormány is szükségesnek látja, hogy az utolsó garast is megtakarítsa, iaa utolsó garassal is takarékoskodjék, akkor nem lehet azt mondani, hogy amikor a befolyó pénzeket, amelyeket az állam kihitelezett, régebbi akciókból kifolyólag a tisztviselőknek, most átengedi erre az újabb akcióra, akkor nem állami pénzt ad, mert bocsánatot kérek, hiszen ez a 18 millió különben befolynék az államkasszába (Gál Jenő: Nemzeti ajándék a tőkének!) és ha ezt a 18 milliót, mélyen t. miniszter úr, arra a bizonyos 5-ös bizottsági lakoióra méltóztatott volna adni, azonfelül, amit a gyufakölcönből adtak, akkor nem állanánk olyan kétségbeesetten az előtt a feladat előtt, tamely^ feladatot pedig igazán lelkünk egész melegével és buzgalmával vállalunk. Mélyen t. miniszter úr, azt hiszem, bebizonyítottam, hogy itt igenis 51 milliót mozgósít... (Wekerle Sándor pénzügyminiszter tagadólag int.) Hát akkor én visszamegyek a ciszterciták fehérmegyei gimnáziumába, ahol én a kétszerkettőt tanultam és megmondom az én jó mateímiatikai profeszoromnak — ha még él szegény — : kérem, az a tudomány, amelyet ön tanított nekünk, az egy abszolúte helyt nem álló valami, a magyar parlamentben azzal nem lehet sem szorozni, sem osztani, sem összeadni, mert a miniszter úrnak egészen mi^s matematikája van. (Derültségi — Farkas István: Talán a miniszter úr tudja rosszul?) Meglehet, hoery telie=en igazia van: én nem tudom, mi a kétszerkettő, én nem tudom olvasni a miniszter úr által nekünk átadott törvényjavaslatot. De én ezt a kétszerkettőt tanultam, lehet, hoery a magasabb finánctudománv más kétszerkettőt is ismer, sőt bizonyos segélyeknek és nem tudom miknek vitája révén már sokszor voltam abban a helyzetben, hogy kénytelen legyek azt gondolni, hogy a kétszerkettő miáis itt és más a minisztériumban. (Zaj.) T. Képviselőház! Ennek a javaslatnak rettenetes gyöngéire tárgyi téren is rámutattam. Végül rá kell térnem arra, ami tulajdonképpen engem ideállít és amiért fél szólaltam, arra tudniillik, hogy mit jelent a magyar gazdasági élet, általában az egész magyar államélet szempontiiából a bürokratizmusnak az a túlhajtana, amely nálunk van és a bürokráciának az a túltengése, hogy immár ez alatt a teher alatt összeroskad az ország-. (Ügy van! a baloldalon!) Est nem én konstatálom, ezt maga a kormány is konstatálta, mert hiszen a miniszter urak törik a fejüket, hogy miképpen tudnának meg-