Képviselőházi napló, 1927. XXXI. kötet • 1930. október 20. - 1930. november 21.

Ülésnapok - 1927-426

Az országgyűlés képviselőházának 426. jük azt, hogy az az olcsósági hullám, amely már a nyugati iparcikkek árainál is bizonyos mértékben mutatkozik,, nálunk is bekövetkezzék, mert közgazdasági politikánknak tulajdonképpen abba az irányba kell terelődnie, hogy az iparcikkek árait, különösen ott, ahol azok indokolatlanul magasak, a lehetőséghez képest lefaragjuk, közelebb hozzuk az agrártermékük áraihoz,^ vagyis azt a diszparitást, amely az agrár- és az ipari termékek árai között mutatkozik, minden eszközzel és minden erővel megszüntessük. Ennek egyik eszköze éppen az olcsó lakástermelés és ezért kötelességünk a kartelleknek, különösen az építőipari kartelleknek árpolitikáját szabályozni, erőteljes revízió alá venni, és lehetetlenné tenni azt, hogy egyedül egy vagy két cég tartson egy építőipari anyagot kézben, mondjuk például a Duna-kavicsot vagy a Duna-homokot és ezáltal olyan árakat szabjon meg, amilyenek neki -tetszenek. Érdekes például az, ami az ólomcsövekkel történik. Békében kilogrammonként 30—40 fillér volt az ólomcső ára, amelyet a szerelők használnak épületeknél, ma pedig kilogrammonként 1 pengő, mert még a villanyszerelési, a bádogszerelési anyagok is kartelleken keresztül juthatnak csak az építőiparos kezéhez. Mélyen t. Ház! Méltóztassék megengedni, hogy éppen az építőiparral kapcsolatosan még egy másik fontos kérdésről is megemlékezzem, amely kérdésnek megoldását már az építőiparosok is nagyon gyakran sürgették s jómagam is több ízben felemlítettem ezt a kérdést és kértem ennek megoldását. Ez a kérdés a tatarozás kérdése. Annakidején, amikor a lakbérek felemeléséhez hozzájárultunk, — természetesen azok is, akik ezt kérték és követelték — azt hitték, hogy a lakbérek emelkedésével a tatarozás kérdése is meg fog oldódni, a háziurak be fogják látni azt, hogy nagyobb lakbéreket kapván, házaikat s a lakásokat jobb állaootba kell hozmok, aminthogy ez tulajdonképpen egészségügyileg és más szempontból szükséges is. Sajnos, sok helyen azt tapasztaltuk, — különösen éppen munkásoklakta vidékeken — hogy ennek a kötelezettségnek a háziurak nem igen tesznek eleget. Sok helyen hatóságilag voltak kénytelenek belenyúlni ebbe a kérdésbe, mert már a lakók testi épségét és egészségét is veszélyeztették ezek a lakájok, amelyeknek tatarozásával senki sem törődött. A jelenlegi tatarozási rendszabályok, sajnos, nem igen alkalmasak arra, hogy .ezt a kérdést teljesen meg tudjuk oldani, mert az illetőnek, akit a hatóság rá akar kényszeríteni, hogy kötelességének eleget tegyen, alkalma és módi a van ahhoz, hogy több fórumon keresztül fellebbezve, húzza és halogassa a dolgot és így gyakran előfordul az, hogy amíg a kérdés megoldódik, bedől a folyosó, vagy a mennyezet leszakad és ez emberéletben is károkat okorhyt. Tűzrendészet! szempontból szintén szükséges ezzel a dologgal foglalkozni. A tűzrendsézet is megkívánja azt. hogy bizonyos helyeken a házakat kijavítsák. Ennek a kérdésnek megoldása munkaalkalmat is teremt, ami-t nem szabad lebecsülni. Többezer embernek biztosít kenyeret és ezzel a kérdéssel különösen most kellene intenzívebben foglakoznunk, mert épnen télen sok iparágat lelhetne a tatarozásnál foglalkoztatni, mert vannak olyan ta-tarozási munkálatok, amelyeket télen is el lehet végezni. Mélyen^ t. Ház! Tekintettel arra, hogy én ezt a törvényjavaslatot alkalmasnak tartom arra, hogy az építőin ari tevékenységet legalább megindítsa, Örömmel fogadom el azt a KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ. XXXI. ülése 1930 október 28-án

s kedden. 67 részletes tárgyalás alapjául. Bemélem,' hogy ez csak a kezdő lépés az építőipari tevékenység megindítására és mindazokkal^ a problémákkal, amelyeket beszédem során tettem, a legközelebbi időben foglalkozni fogunk^ és ezt a kérdést azutáni gyökerében megoldhatjuk. (Éljenzés a jobboldalon.) Elnök: Szólásra következik? Urbanics Kálmán jegyző: Bárdos Ferenc! Bárdos Ferenc: T. Képviselőház! Nekem, mondhatom, talán nem annyira a törvényjavaslat ellen, mint inkább annak indokolása ellen van kifogásom. Ha nem mondaná az indokolás azt, hogy ezzel a törvényjavaslattal az építkezés előmozdítását kívánják célozni, ha nem volna úgy feltüntetve a kérdés úgy a bizottság javaslatában, mint az előadó úr előadásában, mint ahogy fel van tüntetve, talán kevesebbet kellene a kérdéshez szólni. Ez az egész ügy azonban úgy van feltüntetve, mintha ezzel a törvényjavaslattal a kormány egyrészt az építkezést akarná előmozdítani, másrészt pedig, mintha azon a súlyos munkanélküliségen, azon a 'helyzeten akarna segíteni, amelyben vagyunk. Ha kutatjuk azt, vájjon ilyen törvényekkel azt a nagy gazdasági válságot, amelyben élünk, lehet-e megszüntetni, lehet-e a bajokon enyhíteni, meg kell állapítanunk azt, hogy ez a törvényjavaslat ezt a célt semilyen irányban nem szolgálja. Ha számításba vesszük azt, hogy az országnak körülbelül egymilliárdos a költségvetése, ez feltételezi azrt, hogy legalább tízszer ekkora legyen a forgalom a közgazdasági életben. Ha a forgalmat tízszer ekkorára vesszük, akkor meg kell állapítanunk azt, hogy a közgazdasági életben ez a 30 millió az évi forgalomnak csak mintegy három ezrelékét teszi ki. Márpedig ez a három ezrelék semmiképpen sem fogja eredményezni azt, hogy itt a munkanélküliség akármilyen számbavehető mértékben csökkenni fog. Márpedig örömmel kellene fogadnunk minden olyan intézkedést, amely a munkanélküliséget enyhíteni van hivatva. Kétségtelen, hogy építkezésre iszükség van két oknál fogva. Szükség van először azért, hogy szükségletet elégítsünk ki, de szükség van azért is, ihogy ezzel a közgazdasági életen valamiképpen javítsunk. Ha nézzük azt, hogy vájjon szükség van-e építkezésekre, akkor alá kell támasztanom azt a felfogást, hogy igenis szükség van, mert tényleg nincs lakáabőség, hanem lakásinség. A lakás éppen olyan szükleti cikk, mint minden egyéb, agzal a különbséggel, hogy pl. az évi gabonatermést rendes körülmények között felemésztjük egy esztendő alatt, mis: ellenben a lakást természeténél fogva esetleg 30—40—50 esztendő alatt emésztjük fel. Ez az átlagos életkora egy-egy közönséges háznak. Ha azonban figyelembe vesszük azt, hogy a háború megindítása óta az a normális építkezés, amely megvolt a háború előtt, ma nincs meg, ha figyelembe vesszük azt, hogy immár tizenhat esztendő óta sokkal kisebb a lakástermelés, mint amilyen volt a háború előtt, ha figyelembe vesszük azt, hogy különösen a fővárosba tízezrével jöttek fel emberek és szaporították itt a lakosság számát, ha figyelembe vesszük azt, hogy a Magyarországtól elcsatolt területekről az emberek tízezeréi jöttek ide fel, akkor meg kell állapítanom azt, hogy fokozottabb mértékben kellett volna a lakásépítési tevékenységnek megnyilvánulnia ahhoz, hogy itt Budapesten és a nagyvárosokban ne legyen lakásínség. Ennek ellenére azt tapasztaljuk, hogy amel11