Képviselőházi napló, 1927. XXXI. kötet • 1930. október 20. - 1930. november 21.

Ülésnapok - 1927-426

66 Az országgyűlés képviselőházának annyit akarok megjegyezni, hogy ez tulajdonképpen nem újság, mert hiszen a békében is előfordult, még pedig igen gyakran, hogy tisztviselők lakbérük lekötésével építkeztek, vagy szereztek maguknak családi otthont s ez nem olyan súlyos feltétel, amely miatt talán a törvényjavaslat elvetésére kellene gondolni. Ezek után méltóztassék megengedni, mélyen t. Ház, hogy áttérjek egy olyan kérdés taglalására, amely szerintem az építési tevékenység megindulásának egyik legfőbb akadálya. Ez pedig az, hogy az építéshez szükséges anyagok legnagyobb részét csakis kart elleken keresztül lehet beszerezni. (Gál Jenő: Aihol nincs kartell, ott nincs építési anyag!) Csakakartelleken keresztül tudunk beszerezni! (Gál Jenő: Ez a legszomorúbb!) Ez a legszomorúbb s én is azt mondom, hogy éppen ez egyik legfőbb oka annak, hogy az építési tevékenység nem tud megindulni. Egyedül a gipsz — amiről igazán azt lehet mondani, hogy a lehető legkisebb tételt jelenti az építkezésnél — és a fa az, amelyet kartellen kívül meg lehet szerezni, mert ezekre nálunk nincs kartell, külföldön azonban pl. az épületfára már van kartell. Most ezeknek a kartelleknek árpolitikájára vonatkozólag óhajtanék egy-két adatot felsorakoztatni és ra szeretnék mutatni arra, hogy a kartellek árpolitikája voltaképpen rájuk magukra is káros ás ártalmas. Az én felfogásom szerint egészségesebb árpolitika alkalmazásával sokkal több haszonra r tudnának szert tenni, mint mostani politikájukkal, mert a forgalom emelkedésével természetszerűleg nagyobb haszonhoz tudnának jutni. Már pedig, ba az áraikkal más politikát folytatnának, magától értetődik, hogy az építési tevékenység is erőteljesebben megindulna, mert a magántőke is hajlandó lenne az építőtevékenységbe belemenni, inert a magántőke is megtalálná számításait. Ha egy lakás felépítése nem kerülne olyan horribilis összegbe, mint ma, akkor olcsóbb lakbérek mellett tudnák a tőkések az ő számításaikat megtalálni. Itt például a legfontosabb építőanyag a tégla. A tégla ára békében volt, 1000 darabonként értve, 38 pengő 75 fillér. Ma a téglakartell a téglát 1000 darabonként 55 pengőért adja, az emlekedés tehát igen nagy és elég tekintélyes. (Gál Jerő: Es ezzel szerződik a kormány!) Dehogy a kar téllel szerződik. A mésznek métermázsája békében 2 pengő 75 fillér volt, ma a mésznek ára métermázsánként 4 pengő 60 fillér. (Eri Márton: A duplája!) A cementnél a legkirívóbb az eset. A cement ára békében 3 pengő 60 fillér volt a gyárban, ma a gyárban 6 pengő 80 fillér, a kiskereskedelemben pedig 8 pengő. (Pintér László: Tíz pengő!) Nyolc pengő, esetleg messzebbfekvő vidéken 10 pengő. Az épületfa köbméterenként 50 pengő volt békében, ma is annyi. Az épületfánál különösen az utóbbi három hónapban mutatkozó áresés idézte elő, hogy a békebeli színvonalra esett le. A vasgerendáknál a békebeli ár kilogrammonként 13—14 fillér volt, ma 34 fillér. Természetesen ez a 34 fillér is csak bizonyos szabványra vonatkozik, mert mihelyt nagyobb vagy vastagabb vasgerendát rendel valaki, vagy a szabványosnál vékonyabbat, még külön felárat kell fizetnie. Ugyanígy vagyunk ,a vasbetonépítéshez szükséges vasanyagnál is; ott is békében 13—14 fillér volt a kilogrammonkénti ár, ma szinte e körül mozog. A cserépnél az ár emelkedett körülbelül 50%-kai. Érdekes az eset a 6. ülése 1930 október 28-án, kedden. Duna-kavicsnál, annyiban, hogy a Dunából például csak két cég kotor kavicsot, a Fleischmann cég és az Újlaki Téglagyár Készvénytársaság, s ezek a kavics köbméterét 5 pengő 60 fillérért adják, ugyanígy a dunai homok köbméterét is. Természetes dolog, hogy ilyen árak mellett rentábilisan építeni nem lehet. (Ügy van! Ügy van!) Ezekre az adatokra hivatkozva, arra kérném az igen t. kormányt, hogy az építési anyagok áralakulására nagyobb gondot fordítson, nézzen bele ebbe a dzsungelbe és radikális lépésekkel igyekezzék ezeket a nem indokolt árakat lejjebb szorítani; mert az építkezéseknél a legfontosabb tényező tulajdonképpen az anyagnak az ára. Mert ha egy épületet veszünk, ott a vállalati összegnek körülbelül 26—30%-a csak munkabér, a többi az építési anyagok ára. Ha tehát az építési anyagok árát le tudom szorítani, akkor magától értetődik, hogy a vállalati Összeget is leszorítottam, kisebb tőkével tudok tehát lakásokat építeni, kisebb lakbérrel tudok megelégedni és tudom számításaimat megtalálni. Röviden foglalkozni akarok még azzal a kérdéssel is, hogy tulajdonképpen lakástúltermelésről vagy lakásbőségről lehet-e nálunk beszélni. A tavasszal több helyről olyan nyilatkozatot hallottunk, hogy az építkezési tevékenység azért szűnt meg, mert már lakásbőség mutatkozik nemcsak Budapesten, hanem a vidéken is. En ezzel az állítással szemben homlokegyenest azt állítom, hogy / nem lakásbőség, hanem tulajdonképpen lakásínség van még mindig. Lakásbőség legfeljebb azoknál a lakásoknál mutatkozik, amelyeket az utóbbi időben horribilis építési anyagárakkal építettek, (Igaz! Ügy van!) és talán a tulajdonos sem elégedett meg a tisztességes polgári haszonnal, hanem az árakhoz még az ő hasznát is túlerős mértékben veszi kalkulációiba, úgy, hogy egy kétszobás lakást 2000 és 3000 pengő között kínál. Természetes dolog, hogy a mai leszegényedett gazdasági viszonyok között egy kétszobás lakásra igényt tartó polgár, vagy egyén nem tudja ezt^ megfizetni és így ezek a lakások magától értetődően sok helyen üresen vannak. Végig kell azonban menni, csak Budapesten, vagy pedig a vidéki városokban is, az ú. n. külvárosokon és nyomortanyákon, és akkor igenis látjuk azt, hogy lakástermelés kell és különösen, ha összehasonlítjuk a békebeli lakástermelési statisztikát a jelenlegi lakástermelési statisztikával, kell belátnia mindenkinek, hogy igenis, lakásínség és nem lakásbőség mutatkozik. En az építőipari tevékenységet csak anynvira szeretném alátámasztatni és alátámasztani, hogy legalább azt a lakásmennyiséget tudjuk megtermelni, amelyet, mondjuk, a családoknak természetes szaporodása megkíván. Ennél én nem akarnék többet termelni, s ezzel azt hiszem, a hazai építőipar is teljes mértékben meg lesz elégedve. Az én szerény felfogásom szerint, ha lehetővé fogjuk tenni azt, hogy olcsóbban lehessen lakást építeni, hogy olcsóbban tudjon a budapesti polgár, kereskedő és iparos lakni, abban az esetben ennek közgazdasági téren, más irányban is lenne tulajdonképpen kihatása. Mert ha az az iparos, az a kereskedő az ő rezsiköltségét, ^amelynek egyik nagy tételét az üzlet és a lakásbére teszi ki, lejjebb tudja szorítani, akkor magától értetődik, hogy kisebb haszonnal is meg tud majd elégedni, mint ma, árait is le tudja faragni és az árak is lejjebb tudnak menni és így közvetlenül elősegíthet-