Képviselőházi napló, 1927. XXXI. kötet • 1930. október 20. - 1930. november 21.

Ülésnapok - 1927-426

64 Az országgyűlés képviselőházának Mert ez. inem komoly akció, ez a komoly érde­keltség káraira szolgáló és olyan koncepció, amely kifelé rontja ennek az államnak igazi hitelét. En jobban szeretném, ha nem így kellene beszélnem. Én jobban szeretném, ha az állam pénzügyi műveleteiben odaállhatnék és odaáll­hatnánk valamennyien s azt mondhatnók: se­gítjük kiépíteni azt a módszert amellyel kifelé tekintélyt és pénzt, befelé pedig nyugalmat tu­dunk szerezni. így, ezzel a módszerrel és rend­szerrel befelé ia nyugtalanság fokozódik, kifelé pediig az államnak az a maradék pénzügyi te­kintélye is, amely megvolt íazokon a régi ala­pokon, amelyeket nagyon közelről, a legköze­lebbről tanulmányozhat a mélyen t. miniszter úr, el fog tűnni. Ebben a szörnyűséges európai gazdasági helyzetben inkább semmit, r mint ilyet, mert az ilyen favorizálás jó egy-két em­bernek, de reánk, az állani kormányzataira és a pénzügyi (egyensúlyra esalk veszedelmet je­lent. Más kölcsönt bocsásson ki a miniszter úr, ha tud, ha pedig nem tud, akkor engedje meg, hogy más bocsássa azt ki. Azt tartom ugyanis, hogy jobb olyankor átadni valakinek a helyét, amikor (még van rá olyan vállalkozó, aki a maga presztízsével helytáll nemcsak a takaré­kosság elvi kijelentésével, hane,m annak kon­cepciózus megvalósításával is. Ha a miniszter úr azt vallja, hogy ebben a szörnyűséges gazda sági helyzetben nincsen más vigasztalása, mint az ilyen javaslat, akkor ne haragudjék rám, ha azt mondom, hogy ez egyúttal (azt is jelenti, (Pakots József: Hagyjatok fel minden remény­nyel!) hogy ön nem képes kivezetni ezt az or­szágot ebből a bajból. Itt olyan ia helyzet, mint amilyent egy híres kép tár elénk. Higyjék el ezt, t. uraim; ezt min­den oldal felé mondom, az aggodalomnak mély érzületével. Ismerek egy képet, amely avatott művész ecsetére méltóan a nagy világ elé tár egy a maihoz hasonló helyzetet. Egy kastély­ban együtt van egy nagyon fényes társaság; kitűnően ímulatnak, menüettet táncolnak. A szí­nes ablakokon, amelyeken az üvegfestészet re­mekei vannak, (árnyékok kezdenek feltünedezni és mialatt az a réteg gondtalanul, mint valami nyugodt atmoszférában eli magára erőltetett békességes életét, egyszerre csak a gyönyörű ablakok (közül az egyiken rés támad és látja a,z ember, miint esik be egy kő, amelyre egy papí­rostekercs van ráerősítve és azután a sarokban egy (szerény, kis jelentéktelen emberke odamegy és felveszi. Ezt olvashatják rajta: «Kenyeret adjatok mert nekünk nincsen.» Megmutatja, eldobják, és a menüett tovább folyik. A többit tudják, mélyen t. uraim. így kezdődött el aza mozgalom, amelyet azután egy egész világ bánata kísért. Nem lehet, tovább gazdasági kérdéseket fa­gyos nyugalommal tárgyalni, nem lehet fagyos nyugalommal, bontonnal és parlamenti tárgya­Iá« etikettszerű megjelenítésével magunkra­erőltetett nyugalommal hirdetni azt. mintha a dolgok rendben folynának tovább. ( Jánossy Gá­bor: Senki sem mondja!) Ha nem mondja, ak­kor cselekedjenek is máskép, mert ha valaki csak mondja és a fejét csóválna, mint ahogy kint a folyosón, a kaszinókban és mindenütt az emberek egymásnak mondogatják, hogy mi lesz itt a télen, ez nem sokat segít. Inkább vegyék kezükbe ezt a javaslatot és lássák meg, hogy benne a t. kormány menüettet táncol, mialatt' odakünn dübörög a szörnyűséges gond szekere. Nem lehet így tovább! Ilyen javaslatokkal csak elmérgesíthetjük az amúgy is szörnyűséges vi­szonyokat. A komolyaibb munkához így lehet 6. ülése 1930 október 28-án, kedden. hozzáfogni: félre minden protekcionizmussal, félre az ilyen csoportokkal kötött szerződések­kel, félre a kartellekkel és szindikátusokkal, félre mindennel, ami megmérgezi a gazdasági élet egészséges fejlődését. Nem ott tartunk, ahol tíz esztendővel ez­előtt; egyik ponton mélyebben állunk, de másutt viszont egy konszolidációra való elhatározásnak azzal a mélységével és az alkotmánynak azzal a tiszteletével állunk itt, amely nyiltan mondja: akarjuk, hogy a kormány menjen el innen, mert ezzel a gazdasági koncepcióval, amelyet hirdet és. amelyet megvalósít, azt teszi, amit az a dok­tor, aki a kelevényt csak angol flastrommal ké­pes meggyógyítani. Itt mélyreható operáló késre van szükség, avatott kézre, amely nem reszket, amely nem hibáz, olyan orvosra, aki­nek helyén van a szíve és az a,gya, s aki azt mondja, hogy kérlelhetetlenül le kell építeni mindent, ami sallang, nem takarékossági bi­zottsági kihirdetésekikel, hanem a számok dönt­hetetlen erejével. Ezekre kellett rámutatnom, t. Képviselőház, ennek a nem nagyon jelentékeny javaslatnak tárgyalásánál. Mert az állami élet jelensége mindig olyan, mint a tengervíz: egy csöppben is benne van minden tulajdonsága. Az ilyen ja­vaslatban az egész pénzügyi koncepció minden ártalmas tulajdonsága benne rejtőzködik. Meg kell látni ezt is. Emeljük fel tehát segítő ke­zünket, emeljük fel tekintetünket is és keressük -meg a valódi nélkülözést és segítsünk rajta. Ebben az országban minden réteg gazda­sági ereje pusztulásnak indult. Amikor hallják önök, hogy hogyan sanyargatják a gazdát, hall­ják önök, hogy az iparosnak, kereskedőnek nin­csen kenyere, akkor önök egy ilyen szurrogá­tumra gondolnak és azt hiszik, hogyha nyil­vánosságra hoznak egy bankcsoport támogatá­sával egy ilyen törvényjavaslatot, akkor majd tapsolni fognak önöknek. (Felkiáltások jobb­felöl: Nem várjuk!) Nagy tévedés, mert ilyesmi nem fogja tapsra ragadtatni az embereket, ha­nem a léptek dübörgőbbekké, r a tekintetek el­szántabbakká lesznek s a barázdák is mélyeb­bek lesznek a homlokokon. Tehát valahogy vonja vissza, mélyen t. miniszter úr, ezt a ja­vaslatot, ne akarja, hogy ilyen jelenségekkel zavarják ezt a közvéleményt, ^amelynek háborgó ereje most már túlmegy azon a határon, jame­lyet egy nyugodt állami szerkezet is megenged­het magának. Tegye meg a miniszter úr, jót tesz vele, ha ezt a javaslatot nem erőszakolja keresztül. En nagyon jól tudom, a mai pártfe­gyelem mellett azt mondják, hogy: ez nem olyan nagy dolog, ezt eresszük csak keresztül, miért okozzunk kellemetlenséget? Azokat pedig, akik így gondolkoznak, figyelmeztetem arra a régi mondásra, hogy narancshéjakon szoktak el­bukni azok, akik a nagy drótsövényeket és aka­dályokat átugornék. Ilyen narancshéjat már so­kat hint el a mélyen t. kormány. A parkett na­gyon sima és csuszamlós, el lehet bukni rajta. T. Ház! Itt az ország közvéleményének par­kettjén nem lehet tovább folytatni ezt a tán­cot En kérve-kérem a mélyen t. Házat, szívlel­jék meg e komoly elgondolás sugalta szavakat és utasítsák vissza a pénzügyi koncepciót ve­szélyeztető e törvényjavaslatot,^ amelyet álta­lánosságban sem fogadok el a részletes tárgya­lás alapjául. (Helyeslés a szélsőbaloldaion.) Elnök: Szólásra következik'? TTrbanics Kálmán jegyző: Perlaki György! Perlaki György: Mélyen t. Ház! (Halljuk! Halljuk!) Gál Jenő t. képviselőtársam beszédé­ben rámutatott arra, hogy Örül annak, ha gaz­dasági törvényjavaslatokkal jövünk és gazda-

Next

/
Thumbnails
Contents