Képviselőházi napló, 1927. XXXI. kötet • 1930. október 20. - 1930. november 21.

Ülésnapok - 1927-438

424 Az országgyűlés képviselőházának kapcsolatban, amelyeken egy milliós főváros választóközönsége akar véleményt mondani ennek a mai városházi politikának érdemei vagy mulasztásai felett. Végre is nem lehet Budapestet, ezt a nagy várost, annyira könnyelműen és fölényesen kezelni, mint ahogy a belügyi kormányzat kezeli most Budapestnek közel 300.000 választópolgárát, hogy ne tudja az a választópolgár, hogy alkotmányos jogával milyen formában és mikor élhet. Tele van a város (Egy hang jobb felől: Akácfavirággal!) — az ilyen ötletek most bátran elmaradhatnak — mindenfajta groteszk hírekkel, olyan hírekkel, amelyek részben a belügyminiszter úr személyét is közelről érintik. Ha önérzete volna a t. belügyminiszter úrnak, akkor ezeket a híreket már régen megcáfolta volna egy erélyes, komoly lépéssel és nyilatkozattal. Azt mondják, hogy a belügyminiszter úr ezt az egész kérdést arra akarja felhasználni, hogy az utolsó pillanatban elhalasztassanak a választások, és lehetősége kínálkozzék annak, (Gál Jenő: Sok embert megvernének, ha ez bekövetkeznék. — Zaj.) hogy egy szép gesztussal távozzék a -miniszteri székből, tudniillik azon a címen, hogy nem tudta betartani azt a határozott kijelentését, hrigy Ő még ennek az évnek vége előtt megtartatja és kiírja a budapesti községi választásokat. E hír szerint tehát a "Belügyminiszter úr a távozásnak ilyen politikai formáját készíti a maga számára, nehogy az ő távozása valamely múltbeli dologgal kapcsolatban hozássék a nyilvánosság tudomására. Mélyen t. Ház! Vannak egyéb hírek is, amelyek úgy szólnak, hogy bizonyos pártok már paktumot kötöttek volna, vagy bizonyos párt már paktumot kötött volna a kormánynyal arra vonatkozólag, hogy mikor lesz a választás terminusa. Méltóztassanak ennek erkölcsi hatását a közvéleményre kiszámítani. (Fábián Béla: Egy kis jó pakliért nem mennek a szomszédba!) Ez a közvélemény, amely tekintélytiszteletet akar önmagára szuggerálni, amely örvend annak, hogy tekintélyeket tisztelhet a mai borzalmas helyzetben, hogy valakiben reménykedhetik, hogy valakinek a szavába belekapaszkodhatik, hogy valaki számára biztonsági érzést nyújt, ezzel szemben azt látja, hogy a belügyi kormányzat feje vele szemben ezt a különös, érthetetlen, titokzatos játékot folytatja, hogy az egész, 300.000 főre tehető választóközönség nem tudja, hogy fog-e szavazhatni, élhet-e alkotmányos jogával, mert állandóan, napról-napra különböző nyilatkozatok hangzanak el. Maga a i belügyminiszter úr mind itt a Házban, mind a Házon kívül dodonai kijelentéseket tett, amelyek nemhogy megnyugtatnák, hanem ellenkezőleg, még nagyobb zavarba ejtik a közönséget. A többségi párt figyelmét felhívom erre a visszás jelenségre azért is, mert a többségi pártnak fe erkölcsi érdeke, hogy a maga irányzatát képviselő kormányférfiak az ország közvéleménye előtt úgy álljanak, mint komoly és szavahihető emberek. Az a véletlen szerencse ért felszólalásomnál, hogy itt van a népjóléti miniszter úr, akihez szintén azt a felhívást intézem, hogy annál a külön közjogi funkciónál fogva,. amelyet a fővárosnál betölt, ahol a fővárosi törvényhatósági bizottság tagja, és ahol az úgynevezett törvényhatósági tanácsnak is tagja (Fábián Béla: Listaívezető!), méltóztassék közrehatni abban az irányban, hogy ez a homály eloszoljék, hogy Budapest közönsége tudja, hogy mikor fogunk választani. . ülése 1930 november 21-én, pénteken. A kérdések sorozatában ez az első. A második, amire dr. Gál Jenő t. képviselőtársam rámutatott, az, hogy már azzal a kérdéssel is különös játék folyik, hogyan fognak azok a bizonyos szavazójegyek eljutni a választópolgárok kezébe. (Fábián Béla: El nem jutnia a választók kezébe!) Ennek a kérdésnek tehnikai lebonyolítása mindenki számára nagy kérdőjel, a legnagyobb bizonytalanság. Hogyan fogják ezt most lebonyolítani. Turnusok szerint fogják-e a szavazőjegyeket kézbesíteni? Elhangzott már az a kijelentés, hogy egy időben teszik azokat postára, de tehnikailag kilehet számítani, hogy a közönség ezeket az ajánlott leveleket egy időiben nem kaphatja meg. A főváros választóközönsége ki van téve egy szégyenletes ostromnak, amelyet az egyes pártok megbízottai intéznek ellene. (Fábián Béla: Ez igaz!) Mi magunk szégyenkezünk, ha elgondoljuk azokat a jelenségeket, amelyek a szavazószelvények megszerzésével kapcsolatban fel fognak merülni, amikor a szavazópolgárok lakásába bemennek a pártok megbízottai és egymás sarkát letiporva kérik a szaivazószelvényt. Mi történik itt? Ne méltóztassék vigasztalan látványt nyújtani az egész közvéleménynek és nagyon kérem a mélyen t. miniszter urat, méltóztassék ezeket a dolgokat jól figyelembe venni, mert ezeknek kihatásai igen borzalmasak lehetnek. Az a körülmény, hogy az új rendeletben a t. miniszter úr azt a hatáskört, amelyet az eddigi rendelkezés szerint az •igazolóválasztmány tartott fenn magának, hogy ezek a szavazójegyek elküldessenek az illetékes szavazókhoz, most átruházta magára az igazolóválasztmány elnökére, olyan veszedelmes és olyan célzatos tervet rejt magában, (Fábián Béla: Kecskére bízta a káposztát!) amely ellen nekünk tiltakoznunk kell. (Ügy van! Ügy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Mert akármilyen tiszteletreméltó egyéniség legyen is az az igazolóválasztmányi elnök, egyet meg kell róla állapítanunk, nevezetesen azt, hogy pártpolitikus, az egyik községi pártnak politikusa* aki tehát itt az; ő személyét nem tudja elválasztani attól a pártérdektől, amely ma a főváros közönsége előtt igen veszedelmes helyzetbe jutott. (Fábián Béla: Ez így vian!) Budapest közönsége ugyanis teljesen elfordult attól az irányzattól, attól a hazug, kétszínű politikától, attól az álnok politikától, amelyet az úgynevezett községi polgári párt, a kormánynak a városiházán levő pártja a legutóbbi esztendőkben követett. Minthogy à közvélemény ez ellen a párt ellen sorakozik, s minthogy maga ez a párt és annak vezetői tisztában vannak azzal, hogy ebben a nagy alkotmányos harcban ők csak alulmaradhatnak, ennélfogva él bennünk az a gyanú, hogy amikor a miniszter úr a pártnak egy vezető politikusára bízta a szavazószelvények kiosztását, akkor az volt a célja, hogy ezzel korrigálja azt a bizalmat, amely ezzel a párttal szemlben már teljesen lelohadt. (Viczián István: Ez községi ügy! — Fábián Béla: A falu ügye is országos ügy lehet, nemhogy a fővárosé!) Ismét találkozunk azokkal a szólamokkal, amelyekkel minden ilyen ellenzéki sérelem alkalmával találkozni szoktunk, s amelyek általánosságokba burkolják a dolog lényegét. Jánossy t. képviselőtársam is azt mondotta, hogy a többségnek és a kormánynak is az a szándéka, az az akarata, hogy minél alkotmányosabban történnék meg a választás, folyjon le ez az aktus. Ha ez az akarata és ez a szándéka, akkor az alkotmányos formáknak