Képviselőházi napló, 1927. XXXI. kötet • 1930. október 20. - 1930. november 21.
Ülésnapok - 1927-438
Az országgyűlés képviselőházának -Í38. ülése 1930 november 21-én, pénteken. 409 elhagyottakat, segítsük meg -a szűkölködőket. (Malasits Géza: Akkor maguk rosea keresztények, mondhatom.) . Miután ez a törvényjavaslat a jelenlegi hadseregünk és fegyveres őrtestületeink kötelékéből kiválni kényszerült legénységnek es altiszteknek úgy a polgári közszolgálatban, mint az egyéb magánpályákon való elhelyezkedése szempontjából többet nyújt, mint az 1873 évi II. te., amennyiben már hatesztendei, sot háromesztendei katonai szolgálat után is és a legénységi állomány béliek számára is lehetővé teszi a polgári pályákon, az államilag támogatott és az állami szállításokban résztvevő vállalatoknál való elhelyezkedést: ez reményt nyújt arra, hogy a legjobb elemek jelentkezzenek önként a honvédségi szolgálatra. A honvédség saját hatáskörében eddig is megtett mindent, amit a 12 évre jelentkezettek érdekében megtehetett. Emelte az altiszti és tisztesi rendfokozatok számát, azonban éppen a hoszszú időre való betoborzás következtében az egyes altiszti állásokban bizonyos tömörülés állott be, úgyhogy a legalkalmasabbak sem tudnak kellő időben előlépni. Ez a javaslat lehetőivé teszi, hogy a hat, illetőleg tizenkét esztendőt kiszolgáltak polgári állásokban elhelyezkedhessenek, a honvédségben és a fegyveres Őrtestületekben bentmaradottak pedig az altiszti rendfokozatokban rendesen és kellő időben előléphessenek. Ezt a törvényjavaslatot, amely a mai hadsereg kötelékéből kiválni kényszerülő katonákon kívül még a világháború részeseiről is gondoskodni igyekszik és amely ja katonai erények jutalmazásával a magyar hősi múlt ébrentartását célozza és amely egy ezeréves határaitól megfosztott nemzet élniakarását dokumentálja, általánosságban, a részletes tárgyalás alapjául elfogadom. (Élénk helyeslés és taps a jobboldalon.) Elnök: Szólásra következik 1 ? Héjj Imre jegyző: Hegymegi Kiss Pál. Hegymegi Kiss Pál: T. Képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) Kétségtelen, hogy ez a törvényjavaslat előttem sokkal szimpatikusabb, mint az 1873 : II. te., amely még közös hadsereg igazolványos altisztjeinek a helyzetét rendezte, ez pe'dig nemzeti hadseregünk altisztjeintk és legénységéne s sorsáról gondoskodik. Bár helyeslem e törvényjavaslatban foglalt rendelkezések nagyrészét, sőt megállapíthatom azt, hogy bizonyos tekintetben mar korábban kellett volna ezt a törvényjavaslatot hozni, mégis a javaslatot magamévá nem tehetem, mert ebben a javaslatban olyan súlyos sérelmek vannak, külöinsen a rokkantakat és azonkívül a szanálás rokkantjait, a B-listás tisztviselőket illetőleg, hogy én ezt a törvényjavaslatot el nem fogadhatom. (Tabödy Tibor előadó: A 22. §-t tessék megnézni! — Malasits Géza: Az egész törvény lyukas mogyoró!) Az. 1873 : II. te. még a régi Nagy-Magy a Írország idejében sem elégítette ki az igényeket, igen sok mód volt a kijátszásra, úgyhogy az az 56 esztendő, amely alatt az igazolványos altisztek sorsának rendelkezésével foglalkoztak, a burokban folytatott munkával telt el, hogy mikép lehetne megfelelő törvényt alkotnunk. (Az elnöki széket Czettler Jenő foglalja el.) Az az anyag, amelyet most a honvédelmi miniszter úr hozott, voltaképpen ennek az 56 éves munkának a gyümölcse a mai helyzetnek megfelelő változásokkal. Meg kell azonban állapítanom és ebben a tekintetben súlyos kritikát kell mondanom, hogy ez a törvényjavaslat nem magyar a nyelvében. Olyan nyakatekert szófüzések és mondatrendszerek vannak benne, (Úgy van! Ügy van! a baloldalon.) hogy azok nak a kisembereknek, a nemzeti hadsereg legénységének és altisztjeinek, akiknek ez a Javaslat jövő igényük szempontjából kiskátéjukat képezi, — mert hiszen jövő sorsuk biztosítását ebből a törvényjavaslatból láthatják majd — ez a javaslat teljesen nehézkes, el nem igazítható zűrzavart teremt, mert a javaslatot csak szótár és szakértők segítségével le'htft majd használni. Nem tudom, hogy a közösügyes időkből maradt-e reánk, vagy az-e a baj, hogy három miniszter írta alá és három büró munkálkodott ebben a tekintetben, de nagyon sajnálom és nagyon nehezményezem, hogy a törvényjavaslat ilyen formában, ilyen szövegezéssel, a magyar nyelvvel szemben elkövetet ilyen súlyos vétségekkel jött ide. Sajnálom, hogy a honvédelmi miniszter úr, aki a javaslatot képviseli, a tárgyaláson nincsen jelen, mert megmondanám a honvédelmi miniszter úrnak, hogy ebben a törvényjavaslatban kellett 'volna azt a parancsoló rövidséget alkalmaznia, amely a honvédelmi miniszter úrnak politikai és egyéb kifelé való nyilatkozataiban jelentkezik. (Strausz István: Káténak kellett volna lennie és most felállíthatunk egy jogvédő irodát!) Olyan nomenklatúrák vannak ebben a javaslatban, mint aminő «érdekelt miniszter» és «illetékes miniszter.» Hogy méltóztatik ezt gondolni, hogyan láthassunk tisztán mi, akik el is olvassuk a javaslatot, hogy melyik az érdekelt és melyik az illetékes miniszter. Ha az érdekelt és az illetékes miniszterek összekapnak, akkor a szegény igazolványos altiszt sorsa a minisztertanács elé kerül. Hiszen esetleg az eseteknek olyan sorozata támad, hogy a minisztertanácsnak ez hatalmas és jelentős munkatöbbletet eredményez. Ezenkívül az ilyen megállapítások, hogy érdekelt és illetékes miniszter, azt mutatják, hogy egy olyan kérdésben, amely kérdésnek egy gondozójának kellene lennie, a minisztériumok között súlyos faarc dúl és ennek a harcnak a produktuma ez a törvényjavaslat. (Strausz István: Ez az egyszerűsítés!) Kifogásolom azt is, hogy amikor az igazolványos altisztek és a legénység jogait biztosítani kívánja a kormány, akkor azt a jogvédelmet, amelyet ma egy jogállamban az ilyen igények számára biztosítani kell, nem adja meg teljes mértékben; nem adja meg egyfelől az igazolványok kiadása tekintetében, nem adja meg egyes állásoknak a nyilvántartásba való beállítása tekintetében, nem adja meg az alkalmazás tekintetében és csakis bizonyos kapcsolatos vállalatokra vonatkozólag biztosítja a közigazgatási Jbíróság jogivédelmét, egyébként ezt az egész kérdést a minisztertanács hatáskörébe vonja a_ helyett, hogy az ezen törvényben biztosított jognak az alkotmányos bíróságnál megfelelő védelmet biztosítana. Van olyan apró lapszus is, hogy bizonyos törvényhatósági városi állások, amelyeket választás útján kell betölteni, most már felerészben szintén az igazolványos altisztek és a legénység számára biztosíttatnak, de nem rendelkezik arra az esetre, ha ezeknek az állásoknak nem lehet választási rendszere, mert hiszen ha egyetlen egy pályázó van,- akkor azt kell megválasztani. Ezekre vonatkozólag én kifogást nem emelek, hanem figyelmeztetnem kell a honvédelmi miniszter urat arra, hogy a végrehajtási rendeletben, amelyet majd kiad, oldja 61*
