Képviselőházi napló, 1927. XXXI. kötet • 1930. október 20. - 1930. november 21.

Ülésnapok - 1927-437

392 Az országgyűlés képviselőházának U37< Mennyi évüket? (Gömbös Gyula honvédelmi miniszter: Harmincötödik évüket! Ez megállapíttatott!) Hogyha úgy méltóztatik venni, hogy a. 35. életévüket be nem töltött arany vitézségi érmesek vehetők fel, rá kell mutatnom arra, hogy egész Magyarországon nincsen egy olyan arany vitézségi érmes, aki 35. életévét nem töltötte volna be. (Gömbös Gyula honvédelmi miniszter: Vannak!) Ez nagyon könnyű dolog; mert hiszen a háború 1918-ban, tehát 12 évvel ezelőtt fejeződött be, akkor tehát 23 éveseknek kellett volna ezeknek lenniök. (Zaj.) Bocsánatot kérek, nem olyan nagyon osztogatták a háborúban az arany vitézségi érmet, aminek bizonyítéka az, hogy egész Magyarországon csak 400 arany vitézségi érmes volt. Méltóztassék megengedni, hogy az arany vitézségi érmesek kérdésénél felhívjam a honvédelmi miniszter úr figyelmét saját nyilatkozatára. A honvédelmi miniszter úr remélem, mint példát mondotta a honvédelmi bizottság ülésén, hogy az arany vitézségi érmesek Olaszországban á titkos tanácsosok előtt következnek ünnepélyes felvonulások alkalmával. Én a magam részéről a harctéren teljesített nagy vitézségnek ehhez a honorálásához a legnagyobb mértékben csak saját tetszésnyilvánításomat fejezem ki azért, mert — mint az előbb és a bizottsági ülésen is .mondottam — bronz vitézségi érmet lehetett a harctéren kapni sokkal kisebb szolgálatokért is, de ahhoz, hogy valaki arany vitézségi éremhez juthasson a harctéren, olyan nagy teljesítményre volt szükség, amely teljesítmény tényleg megérdemli a a nemzet megkülönböztetett háláját (Ügy. van! Ügy van!) és megérdemli azt, hogy ezeket az embereket általában igenis megkülönböztetett tisztelet érje. (Egy hang a baloldalon; Különösen, ha magyar fiúk!) Én egész őszintén megvallom, hogy a miniszter úr nyilatkozatát annakidején azért fogadtam helyesléssel az arany vitézségi éirmesekre vonatkozólag, mert azt hittem, ez fog történni. Nem tartom helyesnek, hogy amikor a régi hadsereg legkiválóbb katonáival a jelenlegi nemzeti hadseregben a régi hadsereg vitézségének propagandát lehet csinálni s egyszersmind példákat lehet közvetlenül odaállítani a nemzeti hadsereg katonái elé, akkor ezek az arany vitézségi érmesek, akik Olaszországban piedesztálra állíttatnak és a titkos tanácsosok előtt szerepelnek nyilvános ünnepségeknél, itt ebben az országban egy gazdasági katasztrófa áldozataiként esetleg házról házra való koldulásra kényszeríttessenek s ez a nemzet úgy rój ja le háláját legnagyobb hőseivel szemben, hogy esetleg egy koldulási engedélyért kelljen az illetőnek a fővároshoz fordulnia. (Gömbös Gyula honvédelmi miniszter: Konkrétumot kérek; van-e arany vitézségi érmes, aki koldul?) Kérem, vannak a középosztálynak emberei, akiknél a koldulás nem az utcasarokra való kiállást jelenti. Vannak a magyar középosztálynak szemérmes koldusai, nemcsak az arany vitézségi érmesek ^között, hanem lassanként az egész ország középosztálya szemérmes koldusokból fog állni. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Ilyen körülmények között azt méltóztatik tőlem kérni, hogy mondjak konkrétumot? (Gömbös Gyula: Mondjon!) Megemlítettem az előbb, hogy itt van ez a Dankó Béla, aki a maga részéről nem folyamodott a magyar államhoz mindaddig, amíg éppen a gazdasági konvulzió következtében olyan helyzetbe nem jutott, hogy igenis, az ő régi, a harctéren szerzett érdemeit akarta a maga részére a honvédelmi miniszter úr kijelentése után felülése 1930 november 20-án, csütörtökön. használni. Itt van ez az ember, aki borkereskedő volt és aki éppen a mindnyájunk által ismert remek borviszonyok következtében tönkrement, és amikor megjelent a miniszter úr nyilatkozata, akkor kezdett el Ponciustól Pilátusig szaladgálni azért, hogy arany vitézségi érme alapján az államnál elhelyezkedjék. Ha végigmegyek azután a kérdéseken, akkor én vagyok kénytelen megállapítani egy tényt, amelyet a honvédelmi bizottságban is megállapítottam. A magam részéről nagyon furcsának találom azt,^ hogy valaki, aki a harctéren katonai szolgálatot teljesített, tele van a melle dekorációkkal, valaki, aki Oroszországban hadifogságban volt, tele van a melle sebekkel, amelyeket esetleg odakint a bolsevikoktól kapott, hazajön Magyarországra, és felesleges embernek tartják. Az illetőnek, aki köztisztviselő, lehetett volna válogatnia abban, hogy továbbra is itthon marad-e hivatalában, vagy pedig jelentkezik harctéri szolgálatra. Jelentkezett harctéri szolgálatra. Most hazajön. Azok, akik nem teljesítettek katonai szolgálatot, idehaza voltak a háború alatt, elfoglalták azt a helyet, amelyet neki kellett volna elfoglalnia, és nemcsak azok az emberek léptek előre és előzték meg, akik vele egy rangban voltak, hanem olyanok kerültek elébe, akik esetleg miniszterialis fogalmazók voltak akkor, amikor ő miniszteri osztálytanácsos volt, és mindenki úgy néz rá, mint felesleges emberre,^ aki hazajött a harctérről, hazajött Oroszországból és most veszélyezteti azoknak az embereknek pozicióját, akik közben jó melegen, idehaza, előléptek. Nem tudom, milyen propaganda ez, t. miniszter úr és t. Képviselőház, mert ez a kérdés nem általam vettetik fel, hanem minden minisztériumban és minden közhivatalban állandóan felvetett és állandóan pertraktált kérdés, amely felmerül u legkisebb hivatalban is éppen úgy, mini ahogy felmerül a legnagyobb hivatalban. En azt mondom, hogy ennek az anomáliának is végét kell szakítani. Nem lehetséges az, hogy mi itt törvényjavaslatokat tárgyaljunk, amelyekben a rokkantaknak, a vitézeknek és a jelenleg katonai szolgálatot teljesítő altiszteknek bizonyos előnyöket akarunk juttatni és tűrjük, hogyazok az emberek, akik igenis, becsülettel, talányonként jelentkeztek arra, hogy harctéri szolgálatot teljesítsenek, az itthonmaradottakkal szemben hátrányban részesüljenek. A honvédelmi miniszter úr előtt még egy kérdést kell megemlítenem. Nagyon jól tudom, hogy azoktól a katonáktól, akik Oroszországban hadifogságban voltak s akik Oroszországban maradtak, idehaza olyan ideges félelem volt. Ezzel szemben azt merem állítani, hogy a bolsevizmus ellen nincsenek jobb propagandisták, mint azok, akik kint voltak Oroszországban. Mert ha kerültek és kerülhetnek haza Magyarországba Oroszországból hazaküldött agitátorok, akik oroszországi tapasztalataik ellenére mint agitátorok kerülnek haza Magyarországra, merem állítani, hogy ezek mind zsoldosok, a szovjetrendszer által megfizetett agitátorok. De az a magyar katona, aki véginézte Oroszországban a bolse

: vizmus keletkezését, aki végignézte Oroszországban a bolsevizmus fejlődését^ látta a mai oroszországi szituációt és hazavágyódik Magyarországra, az az ember,

f méltóztassék elhinni, minden faluban, ahová hazamegy, minden városban, ahová hazamegy, maga az élő propaganda a bolsevizmus ellen. Nekem meg-