Képviselőházi napló, 1927. XXXI. kötet • 1930. október 20. - 1930. november 21.
Ülésnapok - 1927-436
358 Az országgyűlés képviselőházának 436. ülése 1930 november 19-én, szerdán. megint csökkentsen) — ezen ideiglenes intézkedésekkel felszaporítsam egy bírói tesület létszámát, azután a bírói függetlenségről szóló törvénynél fogva ezekkel szemben ne tudjam ismét a csökkentést 'érvényesíteni. Gondolok arra, hogyha idejövök a Ház elé a reformjavaslattal, ebben az esetben felhatalmazást kérek arra, hogy ez a testület esetleg olyan kapcsolatba lépjen, törvény alapján, a budapesti királyi ítélőtáblával, hogy az elnök intézkedése kapcsán mindannyiszor rendelkezésre álljön a szükséges tartalék, és ne áthelyezés:, hanem tanácsbeosztás útján lehessen megoldani azt a kérdést, amelynek megoldása ma alkotmányjogilag igen fontos elvbe ütközik. Én a kérdést meg akarom oldani, sietek a megoldás tekintetében minden intézkedést megtenni, ennélfogva újból kérem a t. Házat, hogy ezek alapján méltóztassék válaszomat tudomásul venni. (Élénk helyeslés a jobboldalon és a középen.) Elnök: Minthogy az interpelláló képviselő úr nem kíván szólni, kérdem a t. Házat, méltóztatnak-e a miniszter úr válaszát' tudomásul venni, igen vagy nem? (Igen!) A Ház a választ tudomásul veszi. Következik Kabók Lajos képviselő úr interpellációja a belügyminiszter úrhoz. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék az interpelláció szövegét felolvasni. Fitz Arthur jegyző (olvassa): «Tekintettel arra, hogy a vidéki közigazgatási hatóságok a szociáldemokrata pártszervezetek megalakítását megakadályozzál^ a már megalakított pártszervezetek működését meggátolják, a pártszervezeti tagokat csendőrökkel összeszedetik, lakásukon házkutatást tartanak, a pártszervezeti tagok névsorát követelik: hajlandó-e a belügyminiszter úr az alája rendelt hatóságokat nyomatékosan figyelmeztetni — 172.616/1929. VII. B. M. számú véghatározatának megfelelően — arra, hogy a Magyarországi Szociáldemokrata Párt, politikai szervezetei minden külön hatósági engedély nélkül működhetnek 1 ? Hajlandó-e a belügyminiszter tír az enyingi járás főszolgábíráját utasítani, hogy a lajoskomáromi pártszervezet megalakítása elé akadályokat ne gördítsen és az elkobzott pártbélyegiaőt, bélyegéket és egyéb értékeket juttassa vissza a pártszervezetnek'? Hajlandó-e a belügyminiszter úr a gyömrői főszolgabírót utasítani, hogy a mendei pártszervezet működése elé akadályokat ne gördítsen és az elkobzott pénztárkönyvet, pártgyűlési jegyzőkönyvet és a szociáldemokratapárt agrárprogramjának füzeteit a pártszervezetnek adja vissza? Hajlandó-e a belügyminiszter úr a békésmegyei szentistváni csendőrség ellen vizsgálatot indítani, hogy mi iogon követelte a pártszervezet tagjainak névsorát a személyi adatok feltüntetésével és kioktatni arra, hogy a pártszervezeti tagok névsorához semmi köze?» Elnök: Az interpelláló képviselő urat illeti a szó. Kabók Lajos: T. Képviselőház! Mint ahogyan a felolvasott interpellációból is kitűnik, a szociáldemokratapárt vidéki szerveit a közigazgatási hatóságok részéről annyi gáncs és hátráltatás éri, — amit csak enyhén lehet így nevezni — hogy kénytelenek vagyunk a törvényhozás elé hozni mindazokat a visszaéléseket, amelyeket — úgy véljük — a belügyminiszter úrnak minden körülmények között meg kell akadályozni. Meg kell akadályozni annál is inkább, mert amit a szociáldemokratapárt vidéki szervezeteivel szemben a vidéki közigazgatási hatóságok csinálnak, az ellenkezik a belügyminiszter úr vonatkozó rendelkezéseivel, de ellenkezik azzal a konkrété megállapított ténynyel is, amely az elmúlt év végén egy fellebbezés folyamán a belügyminisztériumban leszögeztetett. A t. Képviselőház tudomására kívánom hozni, hogy a belügyminiszter úr az elmúlt év december hó 27-én egy rendeletet adott ki, — illetve van egy véghatározat — és mint fellebbezési fórum meghozta döntését. Ebből a vóghatározatból a következők tűnnek ki. A Magyarországi Szociáldemokrata Párt kondorosi helyi csoportja nevében Radonyovszky György és társai kondorosi lakosok fellebbezéssel éltek Békés j vármegye alispánjának ilyen és ilyen számú véghatározata ellen, amellyel az említett csoport megalakítására vonatkozó bejelentést érdemi tárgyalás alá nem vette. A belügyminiszter úr véghaiározata így kezdődik (olvassa); «Az alispáni véghatározatot megsemmisítem. Indokok , a következők: Helytelen volt a Magyarországi Szociáldemokrata Párt kondorosi helyi csoportjának az a kérelme, amelyben ilyen és ilyen számú körrendelet alapján kérte a csoport megalakításának tudomásulvételét, mert az említett körrendelet csak kormányhatóságilag láttamozott alapszabályok alapján működő társadalmi egyesületekre vonatkozik, nem vonatkozik azonban politikai pártokra, amelyeknek nincsenek kormányhatóságilag láttamozott alapszabályai, nem is kötelesek ilyet bemutatni. De nem volt helytálló az említetteknél fogva az alispán úr eljárása sem, amikor a bejelentésnek ilyen és ilyen számú körrendelet szerint való felszerelésére hívta fel a csoportot, mert ez a körrendelet is csak az egyesületekre vonatkozik, de nem politikai pártokra. Politikai párt ilyen irányú bejelentése csak arra szolgál, hogy a helyi hatóság tudomást szerezzen a helyi szervezetek működéséről, de ez hatóságilag csak akkor tiltható be, ha a politikai párt célja ellenkezik a fennálló törvényekkel, állami vagy közbiztonsági szempontból aggályos, vagy ha működése helyrehozhatatlan károkat okozna a helybeli lakosságnak. A Magyarországi Szociáldemokrata Párt országosan elismert politikai párt, amelynek politikai szervezetei minden külön hatósági engedély nélkül- is működhetnek, míg működésük az előbb említett szempontokba nem ütközik. Minthogy az alispáni véghatározatnak nem kellő a jogalapja és a jelen esetben tulajdonképpen véghat ár ozathoztalnak helye nincsen, a véghatározatot meg kellett semmisíteni.» Ez tehát a múlt év december hó 27-én kelt miniszteri rendelet, amelyből világosan kitűnik, hogy a szociáldemokrata pártnak, mint politikai pártnak semmiféle bejelentési kötelezettsége nincsen. Meg van ebben a rendeletben is állapítva, melyek azok az okok, amelyek alapján a közigazgatási hatóság egy po! litikai párt működésébe esetleg beleavatkozi hátik. Mégis az egy évvel ezelőtti belügyminiszj téri véghatározattal szemben a vidéki szociál] demokrata szervezetek a hatóságok részéről ! állandóan üldözésben részesülnek. Egész^ sereg j adatot hozhatnék ide a Képviselőház elé> ! amellyel azt tudnám igazolni, hogy úgyszól| ván teljesen a vidéki csendőrségnek vannak j kiszolgáltatva a .szociáldemokratapárt vidéki I szervezetei és a vidéki csendőrök felfogása ; szerint kell ott esetleg az utasításokat kö| vetni, azokat végrehajtani. Én csak egynéhány egészen friss, a leg-