Képviselőházi napló, 1927. XXXI. kötet • 1930. október 20. - 1930. november 21.
Ülésnapok - 1927-436
Az országgyűlés képviselőházának 4-36. ülése 1930 november 19-én, szerdán. 349 keresztül akarja hajtani, nincs más hátra, mint hogy állami segítséget nyújtson. Ezt az elvet azonban általánosságban az ország pénzügyi viszonyaira való figyelemmel felállítani nem lehet és ha úgy gondolja az állam, hogy ez kivételes eset, — íehet azonban gyakori is — én ebbe készséggel bele tudnék nyugodni. Ellenben a «vagy» szó azt fejezi ki, hogy vagy állami kölesönt adjunk annak a bizonyos érdekeltségnek vagy pedig államsegéllyel támogassuk. Már pedig elő fog fordulni az az eset is, hogy állami kölcsönt kell nyújtani annak az érdekeltségnek és ezenkívül államsegéllyel is kell támogatni, mert különben olyan szomorú ©seték állhatnak elő, amelyekre többek között Váry Albert igen t. képviselőtársam is rámutatott. A harmadik szakasz azt mondja, hogy az államkölcsön a költségszükséglet 50%-áig terjedhet. Erre vonatkozólag mély tisztelettel az a megjegyzésein, hogy nem lehet leszögezni ebben a törvényjavaslatban azt, hogy ilyen vagy amolyan kölcsönre van .ráutalva az érdekeltség, hiszen jölhet egy elemi csapás, jöhetnek olyan momentumok, amelyekre ma nem gondol senki, a vízviszonyok megváltozhatnak, a termő terület értéke szintén labilis lehet és ilyenkor meg kellene engedni azt % ha szükséges, hogy átmenetileg az érdekeltség nem csupán 50%, hanem 80% vagy 100% kölcsönhöz jusson. Azt mondhatná erre valaki, hogy ©a állam nem bankár, nem finanszírozhat mindent. Erre azonban legyen szabad megjegyeznem azt, hogy más államokban az ilyen munkálatokat állami feladatnak tekintik. Méltóztassanak egy pillantást vetni Olaszországra, ahol óriási lecsapódásokat végeztek az utóbbi esztendőkben és csaknem 100%-ig állami pénzen. Lehetetlenség az, hogy az értéktelen területek tulajdonosa, kibírja^ azt a rettenetes költséget, amelyet úgy az ármentesítés, mint a partok biztosítása és a lecsapolás magával hoz. Örömmel fogadom az egyesített bizottságoknak azt a határozatát^ hogy a harmadik szakaszt akként módosították, hogy ne tíz esztendő alatt fizessék vissza a kölcsönt kamatostul, hanem ezt a terminust még tíz esztendővel, vagyis húsz évre meghosszabbították. Hiszen valóban igen rövid terminus ez, különösen a mai kamatviszonyok mellett, mert hiszen mindenki tudja, aki a vízitársulatok életét ismeri, hogy békeidőben 4—5% kamatozás mellett törlesztetett a tőke, s még ez is elég volt megterheltetésnek az érdekeltség részére. Ha a törvényjavaslat most korlátot állít fel és húsz esztendőben állapítja meg az időt, ez előreláthatólag igen kevésnek fog bizonyulni. Ezért arra kérem az igen t. földmívelésügyi miniszter urat, hogy ha módjában van, folytasson tárgyalásokat a pénzügyminiszter úrral s ez az idő hosszabbíttassék meg legalább 30, de ha lehetséges 50 esztendőre. T. Képviselőház! A javaslatnak vannak igen bölcs rendelkezései. Legyen szabad különösen kiemelnem azt, hogy az ezekkel a munkáktokkal karbahozott, vagy létesített medreknek és partoknak fenntartását az illetékes kultúrmérnöki hivatalokra bízzák. Miért bölcs ez az intézkedés? Nem csupán azért, mert az érdekeltség nem fog műszaki tanácsadás nélkül állani, mint eddig, hanem azért is, mert ez a legolcsóbb. Ha ezek az érdekeltségek vízitársulatokká alakulnának, akkor ezeknek a területeknek tulajdonosaira rettenetes új adóteher hárulna, míg ellenben így az állami, tisztKßPVISELÖHAZl NAPLÓ. XXXI. viselők a mag/uk nagy szakértelmével meg fogják oldani ezeket a feladatokat. Legyen szabad a t. Ház türelmével egy kissé kitérnem a vízügyi műszaki személyzet helyzetére, mert azt hiszem, hogy a javaslat ezzel szoros kapcsolatban áll. Ez a javaslat céloz arra, hogy amennyiben a kultúrmérnöki hivatalok újabb munkálatokkal lennének megterhelve, legyen meg a lehetőség arra, hogy bizonyos létszámszaporítás eszközöltessék. Nem vagyok híve általában a tisztviselői létszám szaporításának, bár belátom, hogy a mi fiainknak, utódainknak is el kell helyezkedniük; számos intelligens ember kér kenyeret diplomával a kezében, de a mai szomorú viszonyok között ezeknek a kívánságoknak vég- telén fájdalommal, szomorú szívvel korlátot kell állítani. Itt azonban nem lehet a személyzettel ( takarékoskodni, mert a takarékosság rendkívül sokba kerülne. Mindnyájan tudjuk, hogy szerencsétlen hazánk rettenetes módon megcsonkíttatott s az államháztartás iparkodik ezekhez a szomorú keretekhez mérten berendezkedni. Dicséretreméltó a pénzügyminiszter úrnak az a törekvése, hogy iparkodik a kiadásokat sokszor még személyzeti téren is csökkenteni, ez azonban csak akkor lesz helyes, ha ez a programm teljesen átgondolt és ha nem ott fogják csökkenteni a személyzetet, ahol azt megindokolni nem lehet. Legyen szabad rámutatnom arra, hogy csonk as águnkban is a vízrendszerünk az. amely még legjobban megmaradt a trianoni békeparancs után. Ha százalékos arányban vesszük, akkor elmondhatjuk, hogy a vízimunkálatoknak a régi Nagy-Magyarországhoz képest megmaradt a 75%-a, ellenben már az előbbi csökentések, különösen a 7000-es miniszteri rendelet és az ehhez kapcsolt rokonrendeletek már lecsökkentették a műszaki személyzet számát a réginek 42%-ára. Egészen nyugodtan állíthatom, hogyha az állami adminisztráció terén más vonatkozásban is ilyen csökkentések állottak volna be, akkor sokkal kevesebb izgató anyag maradt volna a tisztviselői osztály ellen demagóg szájakban, mert ez a vízügyi-műszaki személyzet túlon-túl lecsökkentetett. Volt szerencsém már a vízügyi beruházásokról szóló törvényjavaslat tárgyalásánál rámutatni arra, hogy kockáztatjuk a, javaslat sikerét akkor, amikor újabb munkával terheljük a személyzetet és ezt a személyzetet nemhogy megtartanók a munka arányához képest, hanem még csökkentjük is: Ugyanez a veszély fenyeget ennél a javaslatnál is. Nagyon kérem az igen t. földmívelésügyi miniszter urat, legyein szíves — nem a műszaki karra gondolva egyelőre, hanem a törvényjavaslat komolyságához mérten — megszabni azokat az erőket, amelyek ezeknek a munkálatoknak végrehajtásához szükségesek. Egyben nagyon kérem az igen t. földmívelésügyi miniszter urat, használja fel ezt az alkalmat és legyen olyan szíves, csináljon egy kis rendszerváltozást a saját minisztériumában. Kövesse a kereskedelemügyi és a kultuszminiszter urak példáját abban, hogy elismeri mindkét főiskola oklevelét egyenlő t érvényűnek és ebből levonja a következtetést. Nem hiszem, hogy valaki komolyan állíthatná Magyarországon, hogy a Királyi József Műegyetem diplomája nem egyenlő érvényű tudományos szempontból a Magyar Királyi Pázmány Péter Tudományegyetem diplomájával. Ha pedig ez igaz, akkor méltóztassék egyenlő elbánás alá vonni a tisztviselőket a földmívelésügyi minisztériumban, mert legyen ?<2