Képviselőházi napló, 1927. XXXI. kötet • 1930. október 20. - 1930. november 21.

Ülésnapok - 1927-436

334 Az országgyűlés képviselőházának U36. ülése 1930 november 19-én, szerdán. kevesen maradtunk, csak egyetlen igazság élhet és állhat, hogy azok, akik itt vagyunk, egyazon gondolattól hevítve, a hazaszeretetben és a teremtő nemzeti munkában egyesüljünk és építsük fel a feltámadásnak megváltó ígéretét: a jövendő szebb és boldogabb Magyarországát. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) Csak azt fogadjuk el igazságnak, ami ennek a célnak szolgál, azt kövessük és ne fogadjunk el semmit sem, ami ellentmond ennek a a nemzeti igazságnak* -azt kerüljük, mert romlást és pusztulást jelent. Mi erősít? Az, ha mennél többen igyekszünk magyarok lenni. Es mi gyöngít? Ha a magyarságnak megmaradt _ tá- borát különféle címeken egymástól elszakítjuk, külön táborokba, kasztokba osztjuk. Meggyőződésem szerint, — és ez életemnek nemcsak szavakban, hanem tettekben követett Programm ja — ihogy mindenki magyar,^ aki vérével, verejtékével, szívével-lelkével, kezének vagy elméjének munkájával a nemzet vetését gazdagítja. (Ügy van! jobbfelől.) En tisztelem a múltnak hagyományait. Olyan társaságban nőttem fel Bihar vármegyében és Nagyváradon, ahol a nemzet legjobbjai között, közéletben, magánéletben, fehérasztalnál, zöldasztalnál megtanultam szeretni a magyar géniuszt, megtanultam a magyar erő igazságát és a magyar igazság erejét. Ezek az egyéniségek hazaszeretetükkel, jellemükkel az országnak is

< díszére váltak, büszkék voltak magyarságukra és származásukra, egészen és igazán magukhoz fogadtak azonban mindenkit, aki egészen és igazán odiaa'dta magát a magyar gondolatnak, megalkuvás és fenntartás nélkül és mindenekfelett és mindenekelőtt a magyar gondolatot tartotta élete eredojának és evangéliumának. (Ügy van! jobbfelől.) A magyar igazság tartotta fenn Nagy-Magyarországot évezreden keresztül és nem lehet más igazság a jövő Magyarországában sem. Egy beszéd hangzott el a napokban. A honvédelmi miniszter úr a vitézi rend kecskeméti zászlóavatásán lelkes, hazafias beszédet mondott, amelynek némely kitételét egyesek félreértették, mások tévesen magyarázták. Különösen egy mondatát iragadom ki, amely így szól (olvassa): «Végre engedjék meg azt, hogy mi magyarok legalább egy intézményünkben teljesen imagyfarok maradhassunk.» Tudom, hogy Sándor Pál igen t. képviselőtársam ebben a kérdésben interpellálni fog, mégsem felesleges szerény felszólalásom, (Váry Albert: Ügy van!) mégpedig azért, mert én ezt a kérdést nem abból az egyetlen szempontból óhajtom, bár igen röviden érinteni, amelyből igen t. -képviselőtársam fogja elénk tárni, hanem én egyetemes, általános magyar nemzeti szempontból szólok a kérdéshez. Előrebocsátom, sohasem csináltam titkot aibbólj hogy én vallásos érzületű ember vagyok. Öröklött vallásomnak híve vagyok, aki bitemért épúgy, mint nemzetemért minden időben szívesen áldoztam, tűrtem és szenvedtem. (Patacsi Dénes: Minden becsületes magyar kötelessége! — Várnai Dániel: Abból a nemzetből .hite miatt ki van tagadva! — Élénk ellenmondások jobbfelől. — Váry Alber : Tévedés!) En úgy érzem, hogy én a magyar nemzetből sohasem voltaim kitagadva, nem vagyok kitagadva ma sem, én ennek a nemzetnek szerves tagja és hűséges fia vagyok. (Helyeslés jobbfelől. — Patacsi Dénes: Aki a nemzettel érez, az nem érzi magát kitagadottnak. — Ügy van! Ügy van!

r jobbfelől.) Az a meggyőződésem, bogy a hit és a bazafiság szerves összefüggésben áll egymással, >a kettő egymást kiegészíti, (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) mert az az életem tanulsága, hogy akinek nincs Istene, annak nincs hazája sem. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől és a középen.) Csakis ez a magasabb -eszmény képes larra, hogy kiemeljen bennünket az önzésnek vakondtúrásából, (Ügy van! Ügy van! — Taps jobbfelől.) hogy képesítsen bennünket arra, hogy rosszban is, szenvedésben is, nehéz időkben is meglegyen a lelkierőnk, hogy tudjunk élni vagy halni !

a legmagasabb ideálért és alárendeljük az egyénnek önös vágyait, panaszait vagy óhajait a köz, az egyetemes, a haza, az eszményiség magasabb szempontjainak. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) Ha valakinek fájtak azok a sérelmek, amelyek az elmúlt esztendőben hittestvéreimet és engem értek, úgy nekem fájtak, ha valakinek lelkébe és szívébe markolt az az osztályozás, amely látszatra első és másodrendű polgárok között tett különbséget, úgy nekem fájt és mégis jazt mondom, hogy ennél még jobban fájt és inkább kétségbeejtett az az aggodalom, amit ezzel kapcsolatban a magyarsággal szemben éreztem. (Váry Albert: Helyes!) Mert az én történelmi tudásom és magyar lelkem érzése szerint ezek a türelmetlenségek, elfogultságok és gyűlölségek nem a magyar talajból fakadnak, (Váry Albert: Ügy van!) idegenek a magyar nemzettől. Ez a legragyogóbb, legnemesebb tulajdonságokkal felruházott nemzet éppen azzal felelt meg történelmi világküldetésének és ezért bízom a nemzet örök jövendőjében, mert itt állva .nyugat és kelet között, őrizte a bitet, védte az emberiségnek legszentebb jogait és nemes lelkének melegével, gondolkozásának emelkedettségével, igazságérzésével és igazságosságával mindig fenntartotta a jogok és a kötelezettségek egyensúlyát. (Váry Albert: "Ügy van!)

; Attól féltettem a nemzetet, hogy {ha arra az idegen útra tér, elveszti őserejének forrását és veszélyezteti jövendőjét. Es arra gondolok, hogy most, amikor nagyváradi testvéreim hihetetlen elnyomatásban, végtelen szenvedésekben, az erkölcsi, szellemi és anyagi üldöztetés minden poklán át szenvedve, mégis hűségesen ragaszkodnak ehhez az anyaföldhöz, (Ügy van! a jobboldalon!) a magyar gondolathoz és a szolgaság keservében is ideszegzik tekintetüket, mert velem együtt melegedtek a magyar osztó igazság napjában és az a reményük és imádságuk, hoggy vajha velünk egyesülhessenek, az a szent meggyőződésem, hogy ezeknek a szenvedő magyaroknak azt kell látniok, hogy itt nálunk több igazság, több jog, több emberiesség van, mint a határokon túl és ide kell, hogy vágyjanak; hiszen a revíziónak egyik fontos életfeltétele, hogy úgy álljon itt Hungária, mint a világítótorony, amely a habokban vergődő szegény hajósoknak utat, irányt, partot mutat és azt mutatja, hogy itt nem ismernek édes gyermekeket és mostoha, gyermekeket, a magyar édesanyának minden gyermeke^ egyenlően kedves, szeretettel, meleg, őszinte vággyal áhítozik és kitárja karját az elszakított részekben vergődő, szenvedő magyar gyermekek felé. Az említett kecskeméti beszéd a határokon túlra is elhallatszott és azt a téves magyarázatot és félreértést kelthette, mintha nálunk volnának vagy lehetnének olyan intézmények, különösen közintézmények, amelyekben, amikor a magyarság jellegét, jellemét, erejét akarnók kidomborítani, megkülönböztetést kellene tennünk Csonka-Magyarország fiai közt. Meg vagyok győződve arról, hogy ez a magyarázat téves és helytelen, de annyira közér-