Képviselőházi napló, 1927. XXXI. kötet • 1930. október 20. - 1930. november 21.
Ülésnapok - 1927-433
Az országgyűlés képviselőházának £33. ülése 1930 november 12-én, szerdán, 297 hogy az új és a régi internátus adminisztrációja és egész gazdasági üzeme egyesíttessék. (Egy hang a jobboldalon: Hogy lehet valamit így kiforgatni?) A vasbetonszerkezet 40.000 pengőbe került, a telekkisajátítás pedig 120—160.000 pengőbe került volna. Gazdaságilag is tehát elég egyszerű a dolog. így áll a szegedi diadalkapu dolga. Tartsuk meg magunknak a kaput és engedjük át a diadalt azoknak, akik ilyen taktikai eszközökkel küzdenek. (Elénk helyeslés és derültség a jobboldalon.) Ami mármost a debreceni teret illeti, méltóztatnak bölcsen tudni, hogy a debreceni egész egyetemi telep most befejezés előtt áll. Debrecen városa elhatározta azt, hogy mivel kültelki az elhelyezés, a kerteken át egy új sugárutat nyit az egyetemi épület főhomlokzatához. Ezt Debrecen városa — és ezt az igen t, képviselő úr jobban fogja tudni, mint én — azt hiszem, minden számottevő költség nélkül megcsinálhatja, mert hiszen a mély telkek tulajdonosai örömmel engedik át az úttest kihasításához szükséges telkeket azért, mert a jobbra és balra megmaradó telkek értéke annyira emelkedik, hogy ők megfelelő ekvivalenst találnak a telkek árának emelkedésében azért a telekrészért, amelyet ki kell szakítanunk. A sugárút végződése és az egyetem főhomlokzata között adódik egy tér, amely térnek eligazítására a mostani hasznos beruházásokba, illetőleg mondjuk így: az ínségmunkákba is beállíttatott egy összeg, mert itt egy nagyobb domb elkübikolása válik szükségessé és azt akartuk, hogy most a földmunkásoknak adjunk a nehéz őszi viszonyok között keresetet. (Elénk helyeslés.) Ennek végzésére összefogtunk, két tényező: Debrecen városa, amely, azt hiszem, 300.000 pengőt kövezési és egyéb költségekre egyhangúlag meg is szavazott, és az állam; a terheket pedig úgy osztottuk meg, hogy mivel köztérről van szó, a burkolási munkákat Debrecen városa végzi, egy bizonyos csekély mértékű díszítő munkát pedig a kultusztárca. Itt szobrászati díszítésről van szó. Engedjék meg nekem, hogy ennél a dolognál rámutathassak az én munkarendszeremre, mert csak annak ismerete mellett érthető meg az, hogy a szegedi emlékcsarnokot is és ezt a debreceni teret is miért csináltam úgy, ahogy csináltam. Méltóztatnak tudni, hogy különösen a mai viszonyok között a magyar művészet jóformán az állami megrendelésekből él. Hiszen egyik művész mondotta, hogy az őszi tárlaton összesen talán öt kép kelt el. Ha tehát valaha, most van szükség, hogy megrendelésekkel bizonyos kámfor-injekciót adjunk a magyar művészetnek, hogy ezt a krízist át tudja élni. (Élénk helyeslés a jobboldalon. — Fábián Béla: Az országnak kellene egy kis injekció!) A művészeti célokra szánt költségvetési öszszeget kétfélekép lehet felhasználni: tervszerűleg, vagy ötletszerűleg. Lehet úgy felhasználni, hogy a műtárlatokon mindenütt veszünk képeket' és szobrokat. Ezt a rendszert igen soká követték és mi lett az eredményei Az, hogy a Szépművészeti Múzeum raktárai egy nagy művészeti temetőt alkotnak. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) Ott a képeknek és szobroknak a százai Vannak, amelyeket megvettek, de kilométerszámra kellenének falak ahhoz, hogy ezeket ki lehessen állítani. Ilyen eltemetése a műalkotásoknak még annak a művésznek szempontjából is kedvezőtlen, akinek a képét vagy szobrát megvették, (Úgy van! jobbfelől.) mert hiszen az ő legjobb alkotásai elvonatnak á közönség szemei elől. A vásárlásoknak ezzel a régi módszerével szemben én inkább a rendelések módszerére fektetem a fősúlyt (Elénk helyeslés jobbfelől.) és lehetőleg koncentrálom a dolgokat. A szegedi emlékcsarnokban 58 szobor helyeztetett el és ez az 56 szobor majd mind rendelés volt % Ebből — merem mondani — 56 magyar szobrász élt, több mint egy esztendeig. (Elénk helyeslés jobbfelől. — Felkiáltások: És ugyanannyi család!) Ezeket a szobrokat szétszórhattam volna ,az országban, mert mi magyarok szeretjük csekély anyagi eszközeinket elforgácsolni; de én ezeket a szobrokat koncentráltam, mégpedig nem valamely külön hitelből, hanem a művészeti hitelnek a szobrászati célokra szánt részéből, amely mindenkép kiadatott volna, hiszen ebből akartuk a magyar szobrászatot életben tartani. Ezeket a szobrokat koncentráltuk egy vagy két évi hitelből Szegeden, most egy vagy két évi hitelből koncentrálni fogjuk Debrecenben. így van lát 1 szata. De ha én ezeket eltemetném a Szépművészeti Múzeum raktárában, vagy szétszórnám az ország különböző részeibe, az egész dolognak semmi látszata nem volna. (Ügy van! a jobboldalon.) Ugyanígy szememre vetették, hogy egy szép görög szobrot vettünk ezelőtt 4 évvel a Szépművészeti Múzeum számára egy kicsit magasabb áron; nem mondom, hogy nem volt árszerű, de nagyobb összeg volt, amit kifizettünk. Legyen szabad ennél a kérdésnél mindjárt azt is megvilágítanom, mert ez is a mi munkametódusunkra vet világot. A múzeumi anyag gyarapítására nekünk minden évben fel van véve bizonyos összeg, 20 vagy 30.000 pengő. Ha mi évente abból_ 6—7—8 darabot vásárolnánk, csak harmadrendű anyagot vásárolnánk, amivel múzeumaink máris tele vannak, (Ügy van! a jobboldalon.) pedig semmi sem fárasztja jobban a szemlélőt, mintha bemegy egy képtárba és azt mondják: másolat Rubens-iskolájának egy tanítványa után. Az ilyen képnek nincs semmi értéke. Ha kevés anyagi eszközünk van, sokkal jobb két, sőt három év hitelét egyesíteni és abból venni egy jóravaló dolgot, aminek — hogy nemzetközi nyelven fejezzem ki magamat — a Baedeker csillagot ad. De hogy mi megrakodjunk harmadrendű dolgokkal és múzeumainkból lomtárt csináljunk, ami a provincializmus látszatát kelti, arra semmi szükségünk nincs. (Ügy van! a jobboldalon.) En tehát az erők elforo'áesolásának művészeti és múzeumi politikái a helyett inkább az erők koncentrálásának politikáját követem, kétes háromévi hitelből csinálok egy kis ciklust és abból azután tudunk valami olyat létesíteni, aminek csodájára külföldről is jönnek, mert abban, azt hiszem, egyek vagyunk mi QÁ ii túloldali urak, hogy örvendünk, ha a külföldről idejönnek és azt mondják, olyan egyetemei, mint a szegedi és debreceni, ma igen kevés államnak vannak, pedig igen soknak kétszeresébe vagy háromszorosába került az annak megfelelő dolgok létrehozása, amit mi az utóbbi években csináltunk. (Gál Jenő: A diákok mégsem férnek el benne, mégis ki kell menni külföldre! Arról volna híres az egyetem, ha mindenki tanulhatna benne! — Jánossy Gábor: Ha épít, az is baj, ha nem épít, az is baj!) Mi történt Debrecenben? (Halljuk! Halljuk!) Debrecenben, tekintettel az egész debreceni kultúrmiljŐ protestáns tradícióra, háfom kiváló protestánstudós és egvházi férfiú emlékének megörökítésére hirdettem szobrászati
