Képviselőházi napló, 1927. XXXI. kötet • 1930. október 20. - 1930. november 21.
Ülésnapok - 1927-433
'296 Az országgyűlés képviselőházának 4szolgálatában álló fellendítő működését ezeknek a nemes ifjaknak működése előzte meg, akik a csatában is becsülettel álltak helyt magukért. Soha még ezeknek emlékeit fel nem kutatták, pedig a vörösvári kastélyban egész szoba van tele ezekkel az emlékekkel. Rákóczi Ferencnek két munkája volt, amelyeket f magyarul írt «Vallomásai» és a «Haditörténet». Mindkettő ieles mű. Az egyikben Szent Ágostonhoz hasonló lendület és áhitat nyilvánul meg, a másik nedig sikerült korrajz az akkori időkről. Nézetem szerint ennek a férfiúnak, kinél önzetlenebb magvar« nemzeti na^vságot el sem lehet képzelni, és e tekintetben őt a világtörténelem elé állíthatjuk, ott a Nemzeti Pantheonban legelső helye van. Es Kossuthról beszéljek? Petőfi, Arany János, Jókai és az egész fellendülés lett volna-e Kossuth nélkül, az ő mozgalmai nélkül? Kossuth Széchenyivel együtt teremtette itt meg a magyar újságírást, ő indította meg az első komoly közgazdasági hetilanot. Az ő cikkeit, az ő szónoklatait, amelyeket külföldön, Amerikában New-York város tanácsa nyomatott ki, Angliában is értékelik és az angol iskolakönyvekben benne vannak. Ennek a Kossuth Lajosnak irodalmi és művelődéstörténeti nagyságáról nem kell beszélnem, sem arról, hogy ezenkívül török szótárt írt, botanikus volt, városépítő, (Jánossy Gábor: Lángész volt!) lángész volt, és ezzel egyszerre világtörténelmi nagyság. Mind a két férfiú a nemzeti Önállóság és a nemzeti szabadság legszentebb mártírja, akik előtt nekünk, utódoknak, kivétel nélkül hálás kegyelettel kell megállnunk. Azt hiszem, nem is lehet a mai időkben, amikor önálló nemzeti államról beszélünk, egy Pantheont létesíteni, ha ebben a Pantheonban a magyar nemzeti függetlenség él a nemzeti önállóság eme két nagy apostolának emléke ott' nem lesz. Nem tudom, mi volt az ok. Nem hiszem, hogy az lett volna, ami volt talán régebbi időkben, de nekem fá.ió érzés volna, ha ez a nemzet, amellyel magával ugyan soha, de amelynek vezetőivel kényszer hatása alatt Rákóczi Ferencet megnótáztatták, s amelyik törvényt hozott — de kényszer hatása alatt — és Kossuthot kizárta polgárai sorából, most, amikor ezek az akadályok már mind j mind elhárultak, ne adná meg a nemzeti haladás és a nemzeti szabadság eme két nagy, talán legnagyobb alakjának, a teljes tiszteletet. Nem támadok. Kérem a közmegelégedés biztosítása végett a kultuszminiszter urat, hogy ebben a nemzeti Pantheonban — úgy, amint az kötelességünk is — az első két helyet eme két nagyságnak tartsa fenn. (Helyeslés half elől.) Azonkívül engedje meg a kultuszminiszter úr, hogy itt még egy harmadik férfiról is beszéljek és ez: Rákosi Jenő. Rákosi Jenő a imagyar újságírás nagymestere volt. A magyar újságírás történelme és aranykora az ő emlékéhez fűződik. A kultuszminiszter úrral sokszor volt együtt, a kultuszminiszter úr maga is értékelte az ő nagyságát és kiválóságát. Azt hiszem, helyesen járok el, amikor felemlítem, hogy talán itt is hiba és mulasztás történt, amely hibát és mulasztást pótolni kell. Elnök: A vallás- és közoktatásügyi miniszter úr óhajt válaszolni. (Halljuki Halljuk!) Gr. Klebelsberg Kunó vallás- és közoktatásügyi miniszter: T. Ház! Mindenekelőtt köszönetet mondok az igen t. képviselő úrnak azért az objektív módért, amint ő ezt a kér. ülése Í9BÖ november 12-én, szerdán. dést kezelte, amely egyedül méltó az ügynek szent mivoltához, amelyről itt szó van. Hiszen olcsó taktikai eszköznek kínálkozhatott volna a képviselő úrnak úgy beállítani a dolgokat, ahogy ezt az utóbbi időben hallottuk, hogy ma, amikor az országban olyan nagy a nyomor, építenek ötezer népiskolát és építenek nemzeti emlékcsarnokot. Az igen t. képviselő úr sokkal inkább szem előtt tartja a fair playt a politikában, semhogy engem ilyen módszerrel akarna bántani, mert hiszen nyilvánvaló, hogy egy kilenc éves miniszterségnek során, amelybe estek jó és rossz évek, egy és más létrejött. Ez az ötezer népiskola nem most jött létre, sem az a tizenkét klinika, hanem azokban az esztendőkben, amikor állami feleslegek voltak. Mostanra készültek el az objektumok, örömmel konstatálom, hogy az igen t. képviselő úr nem lépett erre a taktikailag mindenesetre kedvező térre, hanem objektíven kezelte a kérdést és éppen ezért a magam részéről is teljes objektivitással óhajtanék rámutatni az itt tekintetbejövő kérdésekre. Először is azt kérdi tőlem az igen t. képviselő úr: miképen lesz az a szegedi kapuépítkezés? Ehhez ismerni kell a helyszínig viszonyokat. Szegeden a Boldogasszony sugárútnak keleti oldalán van egy 400 egyetemi hallgató, elhelyezésére való főiskolai internátus és ugyanennek az internátusnak helyiségeiben van a közös központi háztartási üzeme is az internátusnak és a klinikáknak is. A klinikai és internátusi konyháknak ilyen egyesítése teszi azután lehetővé azt, hogy rendkívül olcsón tudjuk előállítani úgy a klinikáknak, mint pedig-az egyetemi ifjúságnak kosztját is. Most szükségessé vált az internátusnak további kiépítése, mégpedig azért, mert a mai körülmények között a magyar középosztály nem bírja el azt, hogy fiai számára, ha azokat nem helyben iskoláztatja, hónapos szobát béreljen. (Fábián Béla: Melyik más osztály bírja el?) Ez ma egy normális magyar középosztályú emberre nézve fedezhetetlen kiadás. (Ügy van! Ügy van!) Ennek következtében egy okos középosztály-politikának nélkülözhetetlen előfeltétele az, hogy az egyetemi városokban igen szerény, de nagyon olcsó internátusok építtessenek. Evégből elhatároztuk, hogy a Boldogasszony sugárútnak nyugati oldalán, tehát szemben a már meglevő internátussal, továbbépítjük az internátus-komplexust. Felmerült volna ennek kapcsán az a szükség, hogy egy elég drága szomszédos telket vegyünk meg, vagy sajátítsunk ki. De még ebben az esetben is a két internátusnak gazdasági üzemét nehéz lett volna egymással kapcsolatba hozni. Ezért merült fel az a gondolat, hogy egy egészen egyszerű vasbetonszerkezettel áthidaljuk a Boldogasszony-sugárutat és akkor a felett a légtérben két, illetőleg három emeletsort tudunk elhelyezni. Szeged városa természetesen ellenszolgáltatás nélkül, ingyen bocsátja rendelkezésre azt a területet, amely az áthidalás felett az úttesten vari, úgy, ihogy reánk nézve úgy az internátusnak üzembentartása, mint pedig egy költséges kisajátítás elkerülése szempontjából olcsóbb megoldásnak bizonyult az, hogy egy egyszerű vasbetonszerkezettel áthidaljuk ezt az útvonalat. így lett egy egyszerű internátusépítésből a sajtóban diadalív, vagy diadalkapu, vagy nem tudom mi, ami lényegében semmi más, mint három emeletsornak az utca felett való vezetése egy vasbetonszerkezet felett és lehetővé tétele annak,
