Képviselőházi napló, 1927. XXXI. kötet • 1930. október 20. - 1930. november 21.
Ülésnapok - 1927-433
Az országgyűlés képviselőházának 1*33. járás megindítására kért felhatalmazást az igazságügyminiszternek megadni «méltóztassék, mert a beterjesztett iratok szerint úgy a bűncselekmény nyomatékos gyanúja, mint a szükséges felhatalmazás megadása esetén a bűnvádi eljárás lefolytatása indokoltnak mutatkozik. Tisztelettel kérem az igazságügyi bízottbizottság jelentésének elfogadását. Elnök: Kíván valaki szólni? (Nem!) Ha szólni senki nem kíván, a vitát bezárom. Kérdem a, t. Házat, méltóztatnak-e elfogadni az igazságügyi bizottságnak azt a javaslatát, hogy a Ház a bűnvádi eljárás megindítására kért felhatalmazást az igazságügy-miniszter úrnak megadja, igen vagy nem? (Igen!) A Ház a felhatalmazást a bűnvádi eljárás megindítása céljából az igazságügyminiszter úrnak megadja. Az ülést 10 percre felfüggesztem. (Szünet után.) Elnök: Az ülés újból megnyitom. Minthogy a ( napirend tárgyalására szánt idő utolsó félórájában az interpellációkra kell áttérnünk, a vitát megszakítom és napirendi javaslatot teszek. . Javaslom, hogy a Ház legközelebbi ülését holnap, folyó hó 13-án, délelőtt 10 órakor tartsa s annak napirendjére tűzessék ki: 1. a ma letárgyalt törvényjavaslat harmadszori olvasása. 2. a bírói képesítési pótlékról szóló törvényjavaslat tárgyalása. A napirendhez Kéthly Anna képviselőtársunk kért szót. Kéthly Anna: T. Képviselőház! (Halljuk! Halljuk! a • szélsöbaloldalon.) A parlament már napok óta csak húzza ülésezéseit és azok az ügyek is, amelyek most kerülnek napirendre, nem olyanok, hogy helyet ne engedhetnének sokkal fontosabb, aktuálisabb kérdéseknek. En azt hiszem, hogy semmiféle érdeket nem sértek akkor, ha azt mondom, hogy beszéljünk másról, beszéljünk azokról a kérdésekről," amelyek most ebben a pillanatban érdeklik az embereket. En például egy ilyen kérdést akarok a t. Képviselőház szíves figyelmébe ajánlani. T Ház! Hetek óta folyik odakünn a választási agitáció, hatósági felügyelet alatt természetesen, ibár nem annyira a rendre, mint inkább a szónokokra üsryélnek fel. (Jánossy Gábor: Csak a rendre ügyelnek fel! — Bárdos Ferenc: Csak a szónokokra! — Ügy van! a szélsöbaloldalon.) S azt is ím ondhatom, hogy eddig úgy, aihogy megvoltunk a rendőrséggel. Mi nem nagyon örültünk az ő jelenlétüknek, ők pedig érthetőleg nem nagyon örültek annak, hogy összes szahad napjaikat a választási agitációban fel kellett áldozniuk, mert olyan tömegével rendezik a pártok gyűléseiket. De azért az egész választási agitáció alatt ott, ahol komoly, felnőtt rendőrtisztviselők voltak jelen gyűléseinken, nem volt különösebb baj. Csak tegnap este volt az első eset, amikor, azt mondhatom, egv olyan fiók Starhem'bergre találtunk, aki a hungáro marxizmus bestiája méregfogának kitördelését éppen egy szociáldemokrata nőgyűlésen akarta elkezdeni. (Esztergályos János: Ki volt az? — Br. Podmaniczky Endre: De kíváncsi! Ügyis tudja! — Derültség iobbfelől.) A vasmunkások nagytermében volt ez a gyűlés, ahol éhes emberek az éhségnek, a nyomorúságnak megfelelően természetesen izgatott hangulatban voltak. Elvonuláskor, amikor az elvonulás teljes rendben és fegyelemmel törülése 1930 november 12-én, szerdán* '287 tént meg, az történt, hogy a 608^as számú rendőr felírta a gyűlésen jelenvolt Beszkárt-alkalmazottakat... (Zaj a szélsőbaloldalon. — Esztergályos János: Hallatlan! Mi köze ehhez a rendőrnek? Es nem volt ott senki, aki tiltakozzék ez ellen? Hát hol vagyunk, rendőrállamban? Hallatlan! — Rothenstein Mór: Hát r te nem tudod, hogy rendőrállam Magyarország? — Zaj*) ... felírta a Beszkárt-alkalmazottak sapkaszámát. Erre az intézkedésre^ természetesen tumultus támadt a tömegben és én,, hogy a nagyobb bajt megelőzzem, megkérdeztem azt a rendőrtisztet, aki a gyűlés folyamán 'mellettem ült, akiről tehát joggal tételeztem fel, hogy ő az, aki az intézkedésekkel megvan bízva, hogy minek köszönhető ez az intézkedés. Mielőtt az illető rendőrtiszt válaszolhatott volna, a mellette álló rendőrtiszt kapta el a szót anélkül, hogy valaki őt kérdezte volna és azt mondotta, hogy a rendőr azt ír fel, akit akar, neki^ erre joga van és félrecsapott sapkával, — ismétlem, anélkül, hogy valaki hozzá kérdést intézett volna— bizonygatta azt, hogy ő a Beszkártalkalmazottak sapkaszámának feliratására jogosult. En egy pillanatig sem vontam kétségbe ezt a jogát, de amikor e fiatal sárkányölő egész intézkedésének olyan politikailag megfélemlítő színezete volt, amikor ez a békésen viselkedő és békésen távozó Beszkárt emiberekben azt a benyomást, azt a (hitet keltette, hogy a rendőrség egy politikai denunciálás szolgálatában áll... (Esztergályos János: Vájjon megcsinálta volna-e ezt a Wolff-párt, vagy a Kozma-párt gyűlésén is? — Zaj.) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak! Kéthly Anna: ... akkor nekem viszont jogom volt megkérdezni a kedélyesen mosolygó rendőrtisztet, hogy hogyan hívják, hogy illetékes helyen eljárása miatt orvoslást kérjek és megkérjem az illetékes felsőbb fórumot, akinek nem hiszem, hogy beleegyezésével vagy tetszésével találkozott volna ez az intézkedés, hogy adja meg neki a kitanítást arra, hogy szolgálaton kívül a Beszkárt-alkalmazott is szabad polgár, (Ügy van! a szélsöbaloldalon.) aki polgári jogait, a törvényben biztosított jogait szabadon gyakorolhatja. (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Sőt nemcsak törvényben van ez neki biztosit va, ami a körülményeink között sajnálatosan a kisebbet jelenti, hanem igazgatósági határozat is született meg az elmúlt évben, (Jánossy Gábor: A törvény nem a kisebb, a törvény a legnagyobb! — Malasits Géza: Amikor munkás jogáról van szó, akkor a kisebb! — Zaj. — Elnök csenget.) amely kimondotta^ hogy szolgálaton kívül politikai meggyőződésének ott és úgy ad kifejezést a Beszkárt.-alkalmazott, ahol és ahogyan az neki tetszik. (Jánossy Gábor: Ügy van!) Amikor <az illetőt, aki ezt az intézkedést elrendelte, udvariasan megkérdeztem, hogy hogyan ,hívják, azt felelte: «Parancsol talán egy névjegyet?» Válaszának nem annyira szövege, mint inkább muzsikája volt olyan pökhendi, hogy hátat fordítottam neki és... (Zaj.) Elnök: Képviselőtársunknaik nincs joga még felháborodásában sem a Képviselőházon kívül álló hivatalos közeggel szemben ilyen sértést használni. Figyelmeztetem képviselőtársamat, méltóztassék a mérsékletet megtartani. Kéthly Anna: Ez az úr visszaélt azzal, hogy mögötte 30 rendőr állott, én visszaélek azzal, hogy mentelmi jogom van. (Zaj) Elnök: Képviselőtársam ezzel megismételte sértő kifejezését, ennélfogva rendreutasítom. (Helyeslés jobb felől. — Esztergályos János: Ki