Képviselőházi napló, 1927. XXXI. kötet • 1930. október 20. - 1930. november 21.
Ülésnapok - 1927-433
Az országgyűlés képviselőházának U33. egyenes felhatalmazása alapján eszközölné a miniszter. Amikor azonban maga a törvényhozás adja meg a felhatalmazást erre a miniszternek, akkor a törvényhozás jogkörén semmiféle esonba nem esik. De a dolog természete is olyan, hogy a rendeleti szabályozás sokkal indokoltabbnak és célravezetőbbnek látszik, mert az áruk minőségének, a kereskedelmi forgalomnak változása, az életviszonyok, a külpolitikai és kereskedelmi viszonyok forgandósága és változása szerint lehet szükség különböző intézkedésekre, gyakrabban lehet szükség ezeknek változtatására. Ezeket' nem volna helyes a törvényben megmerevíteni. A rendeletekkel való intézkedés sokkal rugalmasabb, sokkal alkalmazkodóbb és gyorsabb lehet, mint a törvényekkel való intézkedés. Ami t. képviselőtársamnak azt a kifogását illeti, hogy sok a büntetőrendelkezés, hát ha a paragrafusok számát vesszük, — hiszen a 19 szakaszból csak hét szakasz intézkedik bizonyos közigazgatási természetű dolgokról, a többi pedig büntetőjogi rendelkezéseket tartalmaz — akkor elhiszem, hogy sok a büntetőszakasz, de ez esak egy látszat. (Eri Márton: Össze kell vonni a paragrafusokat!) Nem kell összevonni, ezzel nem változtatunk rajta. De — mondom — itt csak egy látszatról van szó. A látszat pedig abban áll, hogy ez egy kerettörvény lesz, amelynek kereteit majd ki fogják tölteni azok a rendeletek, amelyek meg fognak jelenni és én előre tudom és biztosíthatok mindenkit arról, hogy ezekben a rendeletekben foglalt rendelkezések már jelentős nagy számot fognak kitenni. Ha ezeket paragrafusokba osztjuk és ha ezek ebben a törvényjavaslatban foglaltak volna helyet, az arány nem a mai volna, hanem volna itt száz és száz paragrafus, ellenben büntető paragrafus csak nyolc-kilenc volna. Ez azonban nem is lényeg azért, mert közömbös az, hogy a büntetőjogi rendelkezések 4—5 vagy 19 szakaszban vannak-e összefoglalva. Szabó Iván t. képviselőtársam megemlítette, hogy helyes volna ezeket összébb vonni. Ennek az összevonásnak lényeget t én nem tulajdonítok azért, mert ha összevonnánk is ezeket a rendelkezéseket két-három paragrafusba, a ibüntető rendelkezések száma ugyanannyi volna, csak a szakaszok száma csökkenne, (Éri Márton: Csinosabb volna!) s nem is nézne ki csinosabban, mert itt egy speciális életviszonynak és gazdasági viszonynak szabályozásáról, illetőleg védelméről van szó büntetőjogi téren is. Ezért ez olyan embereket is fog 'legközvetlenebbül érinteni, akik nem jogászemberek s így ha a jogász talán kissé terjengősebb is, ez éppen azoknak az érdekében nagyon helyes és jó lesz, akikre 'majd ez a törvény vonatkozni fog. De a rendelkezések száma és lényege ugyanaz maradna kevesebb szakasz mellett is. T. Képviselőház! Valahányszor olyan törvényjavaslatról van itt szó, amelyben kevesebb vagy több büntetőjogi rendelkezés is van, rendszeresen megjelenik Gál Jenő képviselő úr a maga észrevételeivel és bizonyos fölényességgel szokta ezeket itt megtenni. A jelen esetben is beszélt itt jogi képtelenségekről, jogi abszurdumokról f és arról, hogy ne csináljunk mi olyan törvényes^ intézkedéseket, amelyeken a külföldi büntetőjogászok csak nevetni fognak, mert — mondja — hogyan lehet hamisítást gondatlanságból elkövetni? Ez szerinte olyan jogi képtelenség, olyan szörnyszülött, amelyen a külföldi büntetőjogi tudósok nevetni fognak. Hát ez nem egészen ülése 1930 november 12-én, szerdán. 269 így áll. Elkövethető a hamisítás gondatlanságból is, különösen pedig elkövethető ezeknél a cselekményeknél, ezeknek a cselekményeknek egy részénél. (Váry Albert: Ügy van! Ügy van!) Ha valaki tudja, hogy a törvény pontosan meghatározza az állami ellenőrzőjegynek tartalmát és mégis rányomat arra valamit, például azt, hogy ő az egyetlen megbízható magyar kereskedő ós ezzel a márkával viszi külföldre az áruját, akkor bizony elkövette a bűncselekményt, de ennél ez szándékos cselekmény. Ha ellenben valaki nem tudja, hogy mi van a törvény 4. §-ában — ez intézkedik arról a bizonyos márkáról — és azt a nem büntetőjogi rendelkezést nem ismerte — a 4. § nem büntetőjogi rendelkezés — erre alkalmazandó a büntetőtörvénykönyv 81. §-a, amely kimondja, hogy a büntetőtörvénykönyv nem tudása vagy téves felfogása a beszámítást nem zárja ki és alkalmazandó lesz a büntetőtörvénykönyv 82. §-a és e szerint bírálandó el ez a deliktum. A 82. § két esetet különböztet meg. Az első az, amikor kimondja (olvassa): «Nem számíthatók be a bűntettnek vagy a vétségnek tényálladékához tartozó, vagy annak súlyosabb beszámítását okozó ténykörülmények, ha az elkövető, a cselekmény, elkövetésekor, azokról nem bírt tudomással. A gondatlanságból elkövetett cselekményekre ezen szabály csak az esetbén alkalmazható, ha az érintett körülmények nem tudása már magában nem képez gondatlanságot». Ha az, aki elköveti azt a cselekményt, amelyről az előbb beszéltem, nem tudja mi van a törvény 4. §-ában és ezt a büntetőjogi rendelkezést nem ismerve nyomatja rá ugyanazt a szöveget, amelyről az előbb szólottam, akkor csak gondatlanságból követi el a bűncselekményt, feltéve mindig azt, hogy neki tudnia kellet't volna, mi van a törvényben. Exporttal foglalkozó embernek feltétlenül tudnia kell, mert attól a legminimálisabb gondosság mellett is feltétlenül el kell várni, hogy erről tudomással bír, míg a másik honpolgár, akire ez nem vonatkozik, tudomást nem igen szerez. (Ügy van! jobbfelőh) Ha a cselekményeket, amint említettem, a büntetőtörvénykönyv 82. § 1. és 2. bekezdésének világánál bíráltuk el és ha ezekre figyelemmel vagyunk, akkor nem fogja ezt a törvényes rendelkezést' senki sem olyan módon elítélni, amint azt Gál Jenő t. képviselőtársam tette. Nagyon csodálom ezt az ő részéről, aki a büntetőjognak egyik előkelő művelője is. (Éri Márton: Azért ügyvéd, hogy csavarjon!) Kár elcsavarni, mert ezt még sem hisszük el. Simon András i. képviselőtársam igen érdekes jogi vonatkozású észrevételeket tett, amikor azt mondotta, hogy ő nem tartja elégségesnek a 17. §-t, amely akként rendelkezik, hogy a külföldön elkövetett ezek a cselekmények is az itteni jogszabályok szerint bírálandók el, hanem szükségesnek tartaná, hogy bizonyos nemzetközi megállapodások létesíthessenek, amelyekben szabályozást nyerne az ilyen cselekmények elbírálása és az azok fölötti bíráskodás is. Ez az észrevétel csak részben áll meg. Nem áll meg abban a vonatkozásban, hogy a külföldön elkövetett cselekményre ez a törvény nem alkalmazható, mert hiszen mindennapos eset lesz a jövőben az, hogy éppen magyar állampolgárok fogják ezt a külföldön elkövetni akként, hogy például annak az intézetnek, annak a cégnek külföldön járó utazója manipulál a márkákkal és amikor az az ember békésen visz-' 40*