Képviselőházi napló, 1927. XXXI. kötet • 1930. október 20. - 1930. november 21.

Ülésnapok - 1927-431

216 Az országgyűlés képviselőházának U* magyar parasztok, akik két kezük munkájával akarnák megsegíteni ezt a szerencsétlen orszá­got, már tudatára jöttek ennek, azonban va­lami kartellszerű dolog még ebben is akadá­lyozza őket. Nagy sajnálattal vettem tudomást erről a közelmúltban, közvetlen az őszi vetések megkezdése előtt, és éppen ezért innen, erről a helyről is bátor vagyok ő excellenciájának, a miniszter úrnak figyelmét felhívni arra, (Rothenstein Mór: Itt nincs *ő excelleneiája!») hogy a termelő közönség akadályozva van aib­ban, hogy áttérjen a minőségi termelésre. Tu­dok egy esetről. Egy középbirtokos gabonáját a Vetőmagnemesítő és Értékesítő Részvénytár­saság lekötötte. Az egyik 30 holdas kisgazda erre az illető 'birtokoshoz fordult; adjon neki tíz mázsa vetőmagot, ez azonban nem-mel vá­laszolt és azt felelte: ezt az igényt bejelenti a részvénytársaságnak. Később a részvénytársa­ságtól megérkezett a kiutaló levél, amely a következőkép hangzott: «Ezen levél felmutatása ellenében készfizetés mellett a tíz mázsa vető­magot átveheti, alapár 26 pengő, felár 6 pengő, termelési jutalék 5 pengő, iboletta 3 pengő.» (Esztergályos János: 44 pengő! — Zaj.) Ez 37.53 pengős ár mázsánként. Bocsánatot kérek, amikor a kistermelő óhajt a minőségi terme­lésre áttérni, egyes cégeknek, egyes vállalatok­nak nem volna szabad kihasználni ezeket az embereket, mert ez nem egyedül a kistermelő­nek, hanem az országnak is rovására megy. A pártértekezleteken én óvást emeltem ez ellen, ezt a levelet átadtaim az akkor miniszterelnök­helyettes kultuszminiszter úrnak, azonban az­óta még nem kaptam rá választ. Ha így aka­runk áttérni a minőségi termelésre, hozhatunk akármilyen jó és helyes törvényt, eredményt nem érünk el, mert akármilyen jó és helyes is az a törvény, egyesek arra használják ki, hogy a maguk kis pecsenyéjét süssék meg azoknak az embereknek verejtékes fáradozása közben, akik egyébként hazájuknak igaz fiai és két ke­zük keserves munkája árán is igazán akarják Magyairország feltámasztását. Több ilyen esetre lehetne rámutatni. A ma­gam vidékéről tudom, mit jelent a márkázott búza, azonban a mi búzánk ezidőszerint ön­maga által márkázott áru, (Krúdy Ferenc: Tfgy van!) mert a mai körülmények mellett talán az én vidékemen érhetjük el az egész országban a legmagasabb árakat. Tudom, hogy nem mindent a törvény csinál meg, mert meg­van vidékenként a maga különféle minősége a tejnek, a búzának, bárminek, amit márkázni óhajtunk, a baromfinak és az állatoknak is, mindegyiknek van valami külön jelentősége vidékenként, — az idő is befolyásolja a minő­séget — természetes azonban, hogyha törvény­nyel is sietünk ezeket a különbözőségeket meg­jelölni, sokkal könnyebben és hamarabb juttat­hatjuk, ha nem is sokkal nagyobb, de legalább valamivel nagyobb jövedelemhez < a termelő publikumot, amely igazán nem sajnálja a fá­radságot és kora hajnaltól késő estig dolgozik azért, hogy minden tekintetben eleget tegyen adófizetési kötelezettségének, valamint a mai nehéz viszonyok közt nagyterhű adósságainak. Tudom én azt, hogy pénzkérdésen fordul meg az egész, de azok, akik ki akarják szipolyozni a magyar társadalmat, azt hiszem, nem szá­molnak önmagukkal, mert ha az adófizető ala­nyokat tönkretesszük, ennek következménye az lesz, hogy az országban tönkre kell mennie mindenkinek. Tegnap egyik képviselőtársunk azt mondta, hogy a termelőosztály, a gazdatársadalom már régen a kormány kegyeltje, — nem ezek­. ülése 1930 november 7-én, pénteken. kel a szavakkal mondotta, de az volt az ér­telme — azt a kormány mindig megsegítette. Nagyon sajnálom, hogy nem osztozhatom t. képviselőtársam nézetében; mert én még nem tapasztaltam ezt, csak az utóbbi időkben, mert csak az utóbbi időkben akart és akar a kor­mány erősen segíteni a termelő társadalmon. Csak az utóbibi időben jöttek rá arra, még azok az emberek is, akik ennek ellentmon­dottak minden időben, hogyha a termelő tár­sadalmat meg nem segítjük, akkor az orszá­gunkban minden pangásnak indul. Hiszen az a termelőosztály ennek az országnak egyszer­smind letrnagvobb fogyasztója is és a termelő­osztályon keresztül kapja meg vérkeringését ez a szűkkeretű kis magyar haza. Ha a ter­melőosztály nem állít elő nyersanyagokat, akkor megbénulnak azok az igazi munkás­karok, amelyek pedig dolgozni szeretnének, hogy megtalálják mindennapi kenyerüket és családfenntartási lehetőségüket. Azonkívül a kereskedő és iparos, szóval ebben a csonka­országban mindenki: elsősorban csak a terme­lésre támaszkodhatok. En azt hiszem, hogyha a termelőosztályt idejében, tehát nem későn, kellőképpen megsegítették volna, a gazdasági élet vérkeringése annyira felfrissült volna, hogy most nem szorulnánk — legalább is nem olyan nagy százalékban — külföldi kölcsönre. Mert én azzal számolok, hogyha mi külföldi kölcsönt hozunk be, akkor természetesen ez a csonkaország sem teljes egészében a mienk, mert olyan mértékig, amilyen mértékig a kül­földnek tartozunk, ennek a csonkaországnak kis vagy nagy százalékára — nincs módom megállapítani, hogy mekkora százalékára — már a külföld tart számot, ha nem is olyan értelemben, hogy elviszi, de olyan értelemben, hogy elviszi a hasznot. Mindenesetre a termelőosztályt ^ kell meg­segíteni, mert ez volna a legegészségesebb do­log, csakhoggy amikor a kormány már erre az útra rátért, azt mondhatnónk, hogy majd­nem későn volt. (Esztergályos János: Bűnös mulasztás terheli a kormányt!) Az a kérdés, hogy melyik kormányt, mert hiszen vissza­menően a régi kormányok sem igen gondoltak a termelőosztályra. (Esztergályos János: Mit­gefangen, mitgehangen ! ) Elnök: Kérem Esztergályos ' képviselő urat, tartózkodjék a közheszólásoktól, különösen a sértő közibeszólásoktól. (Esztergályos János: Nem sértő!) Csendet kérek! Csizmadia András: Most mi nagyon sok tekintetben haladunk talán arrafelé, hogy mindenki észreveszi a gazdatársadalom lét­érdekeit, létjogosultságát és mindenki^ felesz­mél arra, hogy a gazdatársadalom mégis té­nyező, a termelők, azok a kisexisztenciák, azok a kistermelők, azok az adófizető polgá­rok mégis csak tényezők azon túl is, hogy adót fizetnek, de meg azért is, mert az ország la­kosságának létfenntartásáról gondoskodnak. Ha ugyanis az a falusi kisgazdatársadalom, mondjuk például az az 5—10—15—20 holdas, ta­lán kétholdas ember, városi életet élne s talán olyan nagy igényekkel rendelkeznék, mint a városiak, hova lenne ez a szerencsét­len ország? Ez a szerencsétlen ország, telje­sen elzüllve, a legrövidebb határidőn belül megsemmisülne. De van ennek a szerencsét­len országnak egy nagy szerencséje, hogy az az igénytelen falusi nép abban találja szóra­kozását, hogy dolgozik és folyton csak dolgo­zik. {Ügy van! Ügy van! jobb felől. — Jánossy Gábor: À munka szórakozása is szegénynek.) Nagyon jól van, hogy a falusi társadalom a

Next

/
Thumbnails
Contents