Képviselőházi napló, 1927. XXXI. kötet • 1930. október 20. - 1930. november 21.

Ülésnapok - 1927-424m

Melléklet a Képviselőház 424-ik ülésének naplójához. Szent Imre herceg emlékezetére az Országház kupolatermében megörökített emléktábla leleplezési ünnepélyével kapcsolatosan elhangzott beszédek. A nemzeti himnusznak a Budai Dalárda által történt előadása után Almásy László a Képviselőház elnöke a következő szavakat intézte gróf Apponyi Alberthez: A magyar Képviselőház és Felsőház egyértelmű határozata alapján mély tisztelettel felkérem gróf Apponyi Albert országgyűlési képviselő urat, hogy Szent Imre herceg halálának 900 éves évfordulója alkalmából emlékbeszédét megtartani méltóztassék. Gróf Apponyi Albert: «A magyar országgyűlés két házának egyhangú határozata rendelte el, hogy a törvényhozás épületének e díszes csarnokában felállítandó emléktáblával hódoljon dicsőséges első királyunk fia, Szent Imre herceg tiszta emlékének. Midőn mindkét Ház elnökének megbízásából az emlékmű felavatásánál felszólalok, nem lehet más feladatom, mint az, hogy kifejezést adjak a gondolatnak, amely a magyar törvényhozóknak ezt az elhatározását sugallta, amely őket valláskülönbség nélkül arra bírta, hogy azt magukévá tegyék. Ez a gondolat hagyományos magyar gondolat, de ma kiváltképpen időszerű annak hangsúlyozása. Megörökítette azt már az a tény, hogy hivatalos törvénygyűjteményünket, a magyar corpus jurist, Szent István királynak Imre herceghez intézett intelmei vezetik be: Tehát a jogszabályok összefoglalását a legfőbb hatalom gyakorlására vonatkozó erkölcsi tételek hangsúlyozása. Ez a tény meghódolás az erkölcs fölénye előtt. Hasonlót cselekszik a mai magyar országgyűlés, midőn Szent Imre emlékét ünnepli. Hiszen ennek a királyfinak a Gondviselés nem engedett alkalmat, hogy királyi tettekkel szolgálja hazáját és alapozza meg saját hírnevét. Résztvett ugyan apja némely hadjáratában, de hadi tényeiről külön nem emlékszik meg a történelem, valamint arról sem tesz említést, hogy ő befolyt volna a keresztény honalapítás munkáiba, amely Szent István dicső uralkodását betölti. Csak következtetnünk lelhet abból, amit életszokásairól tudunk, arra, hogy a harcokban keményen állhatta meg helyét és Szent István intelmeiből, hogy a nagy király bizalommal tekintett reá, mint művének folytatójára. Alakja tehát nincs felruházva olyan tettek emlékével, amilyenek rendszerint megalapozzák a történelmi dicsőséget, de úgy áll a századok hagyományának világánál az utókor előtt, mint az erkölcsi tisztaság ideálja; az emberiségben pedig, minden gyarlósága és eltévelyedése mellett is él az az egészséges ösztön, melynek jólesik, ha a szennyes hétköznapiság pocsolyáiból feltekinthet arra az ideálra és megérezheti azt az erőt, amely őt a végképpeni elsüllyedéstől megóvja. Es ez talán lélektani magyarázata annak az inspirációnak, mely éppen ma, éppen a mi időnkben tűzte ki Szent Imre kultuszának lobogóját és annak a visszhangnak, amelyet a hazánkból kiinduló hívás világszerte keltett. Hiszen nemi erkölcstelenség minden időben létezett és szedte az emberi gyarlóság mezejéről áldozatait, de korunknak tartatott fenn az a kétes dicsőség, hogy azt filozófiai rendszernek kiinduló pontjává tegye; a lebujokból előrántva, a nagyobb igényű szépirodalomnak, sőt a tudományosságnak oltárára emelje, egy új társadalmi rend alapgondolataként hirdesse. A Szent Imre-ünnepély ösztönszerű reakciója az egészségesebb és a magasságokba törő emberi léleknek ama szennyes áradata ellen, amely azt már-már elborítja. Az ünnepnek ez a jelentősége önmagában is indokolná a törvényhozás érdeklődését, mert a nemi féktelenség aláássa, az ellene kifejtett küzdelem pedig megmenti a családot, a társadalmi és állami rendnek, erőnek és békének a leglényegeseblb támaszát. De azon íbelső összefüggésnél fogva, amelyben az erkölcsi világrend összes megnyilvánulásai egymással állanak, — a tiszta erkölcs fogalmának az összes emberi és társadalmi létviszonyokra kiterjedő univerzalitása és egységessége folytán — kitágul a Szent Imre-ünnepély jelentősége és az erkölcsi tisztaság követelményét az egész vonalon hirdető nemzeti tüntetéssé válik és hódolattá a nemzetfenntartó erkölcsi erők fensége előtt. Hogy az országgyűlés két Házát ez a felfogás vezette, arról tanúskodik határozatának szövege, mely a többek közt azt mondja, hogy «örök emlékül a jelen és az eljövendő nemzedékeknek e márványtáblára véseti Szent István királyunknak fiához intézett intelmeiből azokat az^ igazságokat, melyekből bizodalmat és reménységet meríthetünk a szebb jövőbe, mai balsorsunkban is és amelyek a szívekben élő törvények erejével egy évezreden át vezették a nemzetet». Azután pedig a szöveg a törvényhozás tagjaira vonatkoztatja Szent István erkölcsi tanítását: a hit és tiszta erkölcs, a szeretet, a türelem, az igazságosság, a bölcseség, a hűség, a hagyománytisztelet és az önzetlen munkásság ajánlása, hogy «elhatározásainkból és tetteink2*