Képviselőházi napló, 1927. XXXI. kötet • 1930. október 20. - 1930. november 21.

Ülésnapok - 1927-429

176 Az országgyűlés képviselőházának U «ég nincs, hanem csak arról van szó, hogy kisebb haszonnal elégedjenek meg, hogy feláldozzák csekély részét annak a nyereségnek, amelyet jobb és boldogabb időkben bezsebeltek. (Lázár Miklós: Kisebb tantiémek, nagyobb munkabér!) Ha őket tényleg szociális, tehát a legnemesebb krisztusi érzés vezérelné, én volnék az első, aki kalapot emelnék előttük; — tisztelet a kivételnek — ennék az embertípusnak legjellegzetesebb tulajdonsága az «auri sacra fames», amely éhséget és mohóságot az a tudat sem csillapítja, hogy ez aranyhoz vér, piszok, átok és könny tapad. Elnök: A képviselő úr rendelkezésére álló idő lejárt Griger Miklós: Tisztelettel kérek meghoszszabbítást. Elnök: Mennyit kér a képviselő úr? Griger Miklós: Mennyit kérhetek még? Egy fél órát 1 Elnök: Nem lehet. Az alapidőt legfeljebb mógegyszer annyival lelhet meghosszabbítani, tehát 15 perccel. Griger Miklós: Akkor tisztelettel kérek 15 perc meghosszabbítást. Elnök: Méltóztatnak ehhez hozzájárulni? (Igen!) A Ház a meghosszabbításhoz hozzájárul. Tessék folytatni. Griger Miklós: Amikor a hivatalos bérstatisztika azt igazolja, hogy amíg a gyáripari gyártmányok összértéke évről-évre fokozatosan emelkedett, addig a gyáriparban alkalmazott munkásság munkadíjai fokozatosan csökkentek (Ügy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) és, amint egyik-másik kartellnél látjuk, négyötször nagyobb a vámvédelem nyújtotta haszon, pint amennyi megélhetési lehetőséget biztosít a hazai munkásságnak, akkor nekem ne beszéljen senki a vámvédelem szociális áldásairól sem abban a vonatkozásban, hogy tisztes kenyeret biztosít a munkásságnak, sem abban, hogy tartós exisztenciát nyújt neki. (Úgy van! Ügy van! a baloldalon.) Az utóbbi szociális előnyéről ugyanis éppenséggel nincs és nem is lehet szó, mert az alkalmazottak jelene és jövője a legingatabb talajon nyugszik ott, (Farkas István: Egészen bizonytalan!) ahol az illető iparágat csaik mesterséges úton, magas vámokkal és drága injekciókkal képesek fenntartani, ahol létének biztosítása nem saját életképessége, hanem miasok rovására élvezett mesterséges előny. A túlzóan védvámos gazdasági rend mellett azt az érvet is szokták kidomborítani, hogy az államháztartás érdeke is megköveteli a nagyarányú ipar létesítését, amennyiben -— így mondják — a folyton növekvő állami terheik nem fedezhetők, ha nagyrészük egy egészségesen fejlődő és jól jövedelmező iparra át ticm hárítható. /Nos, t. Ház, hogy az 1925 január 1-én életbeléptetett védvámos vámtörvény hatása alatt gyáriparunk egészségesen fejlődött, azt a Gyosz-nak évenként kiadott hivatalos jelentései, és a gyáripari összgyártmányok összértékéré vonatkozó hivatalos statisztikai adatok számszerűen bizonyítják. A jóljövedelmezőség kérdését már ezekből az adatokból is lehet bizonyítani. K A kérdés most már csak az, bogy an; milyen mértékben és mily arányban sikerült a növekvő állami terheknek nagy részét, — mert hiszen, risum teneatis, a védvámosok annakidején azt hirdették, hogyjők: az állami terheknek nagy részét fogják viselni *f m gyáriparra . ülése 1930 november 5-én, szerdán. áthárítani? Nos, a növekvő állami terheknek 3%-a az, amelyet a vámvédelemben, tarifáiig és egyéb állami kedvezmény ékben részesített gyáripar magúra áthárítani engedett. (Jánossy Gábor: Engedett?) Tudatosan mondom, hogy engedett (Jánossy Gábor: Ekkora hatalom az? — Zaj.), mert amíg a kereskedő, a kisiparos, a sarki boltos becslés alapján, tehát sokszor tévesen kivetett kereseti és jövedelmi adót kénytelen leróni, amíg a földmíves jövedelmének teljes egésze, sőt sokszor nem létező jövedelme utam is kénytelen köztartozásait szolgáltatni (Ügy van! Ügy van! a iobb- és a baloldalon), addig a jelentős állami kedvezésekkel, szállításokkal és a kereskedelmi szabadságjogokkal dédelgetett vállalatok, enyhén kifejezve, hamis mérlegek készítésével (Mozgás. — Halljuk! Halljuk! a baloldalon.) kivonjak magukat adófizetési kötelezettségeik telj esitiése alól.., (Jánossy Gábor: Hamis mérleg? — Zaj.) Elnök: Kérem a képviselő urat, méltóztassék konkrétumoknál maradni. Griger Miklós: ...illetőleg az ingótőke javaira alkotott társulati adótörvényünk alapján éppen csalk annyi adót fizetnek, amennyit akarnak. T. Képviselőház! Erdemes-e a gyáriparnak a közterhek viselésében való nevetségesen csekély, betű szerint talán a törvény alapján, de az igazság szempontjából az adómorállal és főleg a hazafias áldozatkészséggel^hadilábon álló részesedéseért az ország termelőit és fogyasztóit olyan rettenetes állami vámimal sanyargatni? Erdemes-e a mezőgazdaságnak minden holdját 5-^8, vagy 7 pengő vámteherrel megterhelni? Ërdemes-e az államháztartás egyensúlyának e rothadt és omlatag pillére kedvéért az ország termelőinek f és fogyasztóinak nyakálba azt a rettenetes drágaságot zúdítani, amely a védvámos rendszer kétségtelen következménye? (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) Erdemes-e eltűrni, hogy egyes árucikkek ára nálunk 40—50%-íkal drágább legyen, mint a szomszédos külföldön, (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) hogy a magyar gazda 40—50%-kai drágábban fizesse meg az építőanyagot, a vasat, a ruhát, a gépet, (Felkiáltások a középen: A cementet!) szóval mindazokat a cikkeket, amelyeket az ipar a mezőgazdaság céljaira termel? Erdemes-e ezért elviselni azt, hogy a földmíves egy métermázsa vasért kétszer annyi, a szénért pedig négyszer annyi búzát fizessen, mint békeidőben, (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) hogy a termelési költség és az eladási ár "között fennálló diszparitást törzsvagyonából fizesse, ha egyáltalán van még törzsvagyona és ha az dobra nem került? Erdemes-e ezt a visszás, feje tetejére állított helyzetet eltűrni akkor, amikor a búza ára némely vidéken 10—12 pengő, (Lázár Miklós: Kilenc!) amikor a munkabér bázisa az európai kontinensen éppen Magyarországon a legkisebb, amikor az ipari termelés anyagául szolgáló nyerstermények ára az utóbbi időben napról-napra csökken, úgyhogy már ez a tény (Strausz István: Kétségbeejtő!) önmaga is indokolná az iparcikkek tetemes mértékben való olcsóbbodását és eredményezné is, ha a kiváltságokat élvező iparvállalatok már csak etikai szempontból sem aknáznák ki végletekig a vámvédelem előnyeit (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) akkor, amikor az ország minden termelő rétege a legnagyobb megélhetési nehézségekkel küzd? T. Képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) Tárgyilagosan akarom kezelni ezt a kérdést és azért elismerem azt és kész vagyok ama véleményemet nyilvánítani, hogy ! minden méltá-