Képviselőházi napló, 1927. XXXI. kötet • 1930. október 20. - 1930. november 21.

Ülésnapok - 1927-429

Az országgyűlés képviselőházának 4-29 a magyar gazdasági élet alapjául azt a tant fogadták el, hogy Magyarország gazdasági boldogulása nem törzsökös népének ősi foglalkozásában: a mezőgazdaságban, hanem egy mesterséges, kikomponált ipari idea felfújásában áll, (Gr. Hunyady Ferenc: Ügy van!) a magyar agrárpolitika téves irányba, téves útra terelődött és a magyar gazdasági igazság megbukott. Pedig t. Ház, a mezőgazdasági válság feltartóztathatlan előretörése akkor már látható vnlt és már számolni kellett volna azzal is, hogy míg a múltban a régi monarchia^ szerződéses vámterületén belül mezőgazdasági terményfeleslegünknek vámokkal védett 'biztos fogyasztópiaca volt, addig a jövőben sokkal kedvezőbb feltételek mellett termelő agrárországok versenyével kell megküzdenünk. Kézenfekvő volt, hogy mezőgazdasági életünk alakulása nagyrészt az új vámtarifa helyes megalkotásától függ és mégsem ügyeltünk arra, hogy az egyre szaporodó termelési - nehézségeket a termelő eszközök mesterséges drágításával ne tetézzük. Igaz, hogy a törvényjavaslat tárgyalása alkalmával az aggályoskodókat, a kétkedőket és a kétségbeesetteket azzal iparkodtak meg nyugtatni, hogy az autonóm vámtarifa egyes túlzó ipari vámtételei csak alkudozási alapok, amelyekre támaszkodva engedmények elleniben mezőgazdasági terményfeleslegeink kivitele számára kedvező feltételeket biztosíthatunk, hogy a vamok rendkívüli magassága harci eszköz kedvező külkereskedelmi szerződések kicsikarására, hogy az autonóm vámtarifában le^í'ííezctt tételek harci vámok, amelyek a különböző szerződések nyomán vagy végkén eltűnnek vagy legalább mérsékelteinek. És mi történt? A kedvező kereskedelmi szerződések elmaradtak, megmaradtak elleniben a toronymagasságú vámok, végig az egész vonalon. (Ügy van! a baloldalon.) A mezőgazdaság érdekképviseletei, amelyek egy negyed század előtt is teljes nyomatékkal csatlakoztak a tulipánmozgalomhoz, a törvényjavaslat tárgyalása alkalmával sem helyezkedtek az iparellenes politika álláspontjára. Tudatában voltak ugyan annak, hogy a gyáripar nem viszonozhatja a mezőgazdaságnak azt a vámpolitikái támogatást, amelyet a gazdák részéről élvez, hogy a gyáripar hiába is kínálná fel támogatását a nagy agrárvámok érdekében, mert Magyarország erős mezőgazdasági terményfeleslegekkel rendelkezvén, a nyerstermények árában a vám nem is juthat kifejezésre. A mezőgazdaság képviselői mégis példáját adták az önmérsékletnek és az áldozatkészségnek, nem riadtak vissza, az iparfejlesztési célokra szánt tetemes áldozatok vállalásától sem abban a reményben, hogy a magyar védvámosok nem tesznek túl Colberten, aki a magas vámokat mankónak tekintette, amelyet a honi iparnak el kell dobnia, ha járni megtanult. Nos, az agrár lakosság csalódott. A mankóból idővel bunkó lett. (Ügy van! a baloldalon.)

f Míg a vámtarifa élvezői irígylésreméltó szívóssággal kiharcolt állásaikban elsáncolták magukat és Ferenczy Izsó helyettes államtitkár úr feltűnően megértő jóindulata folytán a vámtörvény 2. §-a alapján kiadott miniszteri kebelbéli rendeletekkel egyre-másra kapták az újabb vámkedvezményeket, törléseket, felemeléseket, mindent, amit csak __ kívántak, addig az összeomlás előtt álló agrártermelés, a mezőgazdaság egyetlen törlést, de meg egyetlen vámleszállítást -sem volt képes elérni. (Gr. ülése 1930 november 5-én, szerdán. 175 Hunyady Ferenc: Igazgatósági tagságok voltak!) Mondjak-e az iparbarát vámpolitika illusztrálására egy példát, egyet a sok közül? (Mozgás a jobboldalon.) 1929-ben drága volt a tengeri. Az ipari szeszgyáraknak ebből kellett volna kontingensüket kiégetniök. (Zaj a jobboldalon.) Elnök: Csendet kérek! Griger Miklós: Ám, nehogy a magyar gazdától drágán kelljen megvenniök, a minisztérium a r vámtörvény említett 2. §-a alapján 200.000 métermázsa külföldi melasz behozatalát engedélyezte arra az esztendőre. Es voltaképpen miért dédelgetjük védővámos rendszerünkkel, védővámos elzárkózással, közszállítási monopóliumokkal és egyéb ismert és ismeretlen kedvezményekkel a mezőgazdaság rovására, a fogyasztók sanyargatására szolgáló ama kizsákmányolási rendszert, amelyet Gaal Gaston t. képviselőtársam itt e Házban elnöki rendreutasítás nélkül annak idején a nemzet ellen elkövetett bűnténynek nevezett? Melyik az a közérdek, amely a védővámos gazdasági rend túlzó favorizálását indokolja? A védővámosok, t. Ház, sznnte megdönthetetlen axiómaként kidomborítják azt a tételt, hogy csak a gyáripar nyújthat a nép<=űrűsödés mai irama mellett az intelligenciának és a népnek elhelyezkedési lehető«éget és exiszteneiát. Lássuk, miben áll gyáriparunknak ez a népelhelyező és exisztenciabiztosító tevékenysége. Gaal Gaston t. képviselőtársunk szerint a gyáripar körülbelül 200.000 alkalmazottá"*" tart el, az eltartandókkal esrvütt tehát körülbelül 600 000-et. Fenvő M'k^ék szerint az alkalmazottak száma kÖn'Vbelül 400000, az eltartottakkal együtt 1.200 000 Nem tudom, melyik adat a hiteles, mivel mind a kettő érdekelt fé

T

től származik, éppen ezért a kÖzép«zámot fogadom el, vagyis iaz alkalmazottak számát 300 000-re, az eltartottak számát pedig az alkalmazottakkal együtt 900000-re becsülöm, vagyis elfogadom, hogy az ország összlakosságának 10%-át érinti közvetlenül a gyáripar prosperitásának kérdése. Elfogadom azt is, hogy ennek a. 10%-nak megélhetésről, biztos exisztenciáiáról gondoskodni emberbaráti és hazafias kötelesség. Ám, t. Ház, ez nem jelentheti azt, hogy az unum facere, et aliud omittere elvének alapjára támaszkodjunk, nem jelentheti azt, hogy megfeledkezzünk a földmívesosztályról, a fogyasztók millióiról, akiknek semmi kedvük nincs a védővámosok hallatlan árdrágítása miatt elpusztulni a profitpártolás kedvéért, mert jól jegyezzük még, hogy nálunk a vámvédelem nem annyira iparpártolás, mint inkább profitpártolás, egy új arisztrokráciának, a pénzarisztokráciának kitermelése, néhány vezérigazgatónak és igazgatósági tagnak gok százezer . pengős tantdémmel való ellátása, (Űgp van! balfelől.) néhány plutokrata vezér számára olyan jövedelemnek biztosítása, amely mellett az államfő tiszteletdíja és az összkormány összfizetése eltörpül. (Ügy van! balfelől. — Malasits Géza: Adnak 10 pengőt a nyomorenyhítőakcióra!) Nem a munkásság sorsa fáj iparlovagjainknak, iparmágnásainknak. Ha őket ilyen emberbaráti érzések vezetnék, nem élnének a koncentráció, a racionálás, az üzemredukció, az üzembeszüntetés, a munkáselbocsátás, a szélnekeresztás embertelen és kegyetlen eszközeivel akkor is, amikor arra kényszerítő szűk-