Képviselőházi napló, 1927. XXXI. kötet • 1930. október 20. - 1930. november 21.

Ülésnapok - 1927-429

172 Az országgyűlés képviselőházának U lanul hatályon kívül helyezni? Neubauer Ferenc 6. k.» Elnök: Az interpelláló képviselő urat illeti a szó. Neubauer Ferenc: T. Képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) Tekintettel arra, hogy a pénzügyminiszter úr kijelentette, hogy a kérdéssel foglalkozik és ebben az ügyben az összes érdekeltek bevonásával a legrövidebb idő alatt intézkedni kíván, kérem interpellációmnak a legközelebbi interpellates napra' való elhalasztását. (Helyeslés.) Elnök: Méltóztatik a halasztáshoz hozzáiárulni*? (Igen!) Ha igen, ilyen értelemben mondom ki a határozatot. Következik Jánossy, Gábor képviselő úr interpellációja a népjóléti és munkaügyi miniszter úrhoz, a hadigondozás törvényhozási rendezése tárgyában. Kérem az interpelláció szövegének felolvasását. Petrovics György jegyző (olvassa): «Kérdés a mélyen t. népjóléti és munkaügyi miniszter úrhoz: Tisztelettel kérdem a mélyen t. népjóléti és munkaügyi miniszter urat, hajlandó-e a Hadirokkantak, Hadiözvegyek és Hadiárvák Országos Nemzeti Szövetsége által elfogadott «törvénytervezet» mielőbbi megvitatása és a magyar hadigondozási ügy törvényhozási rendezése iránt a szükséges lépéseket megtenni? Budapest, 1930 október 23. Jánossy Gábor, s. k.» Elnök: Az interpelláló képviselő urat illeti a szó. Jánossy Gábor: T. Ház! (Halljuk! Halljuk!) A világháború legsajnálatraméltóbib áldozatainak, a hadirokkantaknak, hadiözvegyeknek és hadiárváknak ügye, nem eiős;zÖr szerepéi a t. Ház tárgyalásaínak napirendjén. Ezeknek a szerencsétlen magyaroknak gondozása, — a hősök özvegyeinek, akiknek könnye soha fel nem szárad, az apátlan árváknak, akik hiába hívják haza az édesapjukat, amikor a hősi emlékszobrok felavatásánál, ha már tudnak olvasni, ott látják az emlékművön atyjuk nevét azok a kicsinyek, akik még talán azután születtek, amikor édesapjuk és a többi apa hadbavonult, s azt kérdezik édesanyjuktól: — hallottam ilyesmit — «Édesanyám, mikor jön haza az én édesapám?» — mondom, a világ minden táján ismeretlen sírokban porladó hősök hazatért csonka, béna bajtársainak, a rokkantaknak gondozása — s azt hiszem, ebben pártkülönbség nélkül egyetért velem mindenki, aki ember és magyar, akit ez a gyalázatosan megrabolt, megcsonkított föld hord és szomorú nagypénteki egével betakar — nem pártkérdés. (Ügy van! jobbfelől.) A világháború legsúlyosabb, legszerencsétlenebb, segítésre, gyámolításra, támogatásra leginkább ráutalt áldozatainak emberi sorsba való juttatása a nemzeti becsületnek kérdése (Ügy van! Ügy van!) A múlt héten, amikor Talbódy Tibor t. baj rátom napirend előtt tette ezt a kérdést szóvá és megcáfolhatatlan adatokkal, összehasonlításokkal, a győztes és a legyőzött államok hadigondozottjainak sorsával való összehasonlításából kimutatta, mennyire leghátul áll a magyar hősök özvegyeinek és árváinak és a magyar rokkantak gondozásának ügye a többi állam között, azt mondották a túlsó oldalon ülő t. képviselőtársaim, hogy ezt már százszor elmondottuk. Hát ha Tabódy t. barátom elmondotta százegy^edszer, én elmondom sza-zketted9. ülése 1980 november 5-én

} szerdán. szer és mindaddig el fogjuk mondani... (Várnai Dániel: Egy másik kormánynak kellene elmondani!) Kérem, ne méltóztassék megzavarni. Olyan dolgokról, olyan kérdésekről beszélek, amelyeket én ezelőtt már száz évvel hallgattam a római jogban, (Derültség.) amelyben tanultam, hogy vannak bizonyos ügyek, amelyeket így nevezünk: res sacrae — szent ügyek. Ezek is azok. (Gr. Hunyady Ferenc: Azért kell megcsinálni!) Nem teszek összehasonlítást mondjuk, a német, a francia, áz angol, az amerikai stb. hadigondozottak és a magyarok között. Amikor a magyar gazdasági, szociális és népjóléti ügyeket tárgyaljuk, sohasem megyek hasonlatokért sem a szomszédba, sem az utódállamok területére. Szeretnék odamenni s majd egyszer oda is megyünk, ha egyetértünk, ha egyet akarunk az Úristen, meg a magyar összetartás erejével és segítségével, de összehasonlításért nem megyek a szomszédba és nem megyek távoli országokba, mert az összehasonlítás sántít, hiszen egyetlen államot sem csonkítottak, gyaláztak meg, nem * tiportak le olyan becstelenül és igazságtalanul, mint Magyarországot. (Ügy van! jobb| felöl.) Cselekedték ezt éppen azok a művelt nyugati keresztény államok, amelyeknek évszázadokig tartó békés és nyugodt fejlődését a magyar kard és a magyar kar ereje biztosította, amikor évszázadokon keresztül érettük is véreztünk. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) De hiszen majd a magyar igazság napja kisüt egyszer és lesz még egyszer ünnep a világon. Két élményt fogok röviden előadni at. Képviselőháznak, annak illusztrálására, hogy különösen mi adta nekem az impulzust, az indítékot arra, hogy ezt a kérdést itt szóvátegyem. (Halljuk! Halljuk! jobbfelől.) Az egyik a mélyen t. népjóléti és munkaügyi miniszter úr halhatatlan, feledhetetlen emlékű elődjével való beszélgetésem. Amikor a hadiözvegyek, a hadirokkantak és a hadiarvák országos nemzeti szövetsége i'tt a kezemben levő és valamennyi képviselőtársamnak megküldött törvénytervezetét, ennek a kínos és keserves és elsőrangú fontosságú közérdekű kérdésnek sürgős rendezése tárgyában megküldötte, azt mondtam a népjóléti és munkaügyi miniszternek, hogy egyetlen-egy célja, vágya van az én hanyatló életemnek — mondjuk — ebben a ciklusban, az országgyűlésnek ebben az időtartamában, hogy az országgyűlésnek ez az időtartama ne múljék el anélkül, hogy a nemzeti becsületnek ezt a parancsoló, sürgető^ kérdését köamegnyugvásra, a pénzügyi lehetőségek teljes kihasználásával. kiaknázásával rendbe ne hozzuk. Hiszen minden évben igénytelen költségvetési felszólalásaimban is, sürgettem kérvekönyörögve ennek a kérdésnek törvényhozási végleges rendezését és azt mondottam az akkori népjóléti és munkaügyi — igen t. és feledhetetlen emlékű és haló poraiban is áldva áldott — miniszter úrnak, hogy minden évben kérdezni fogok, — az interpelláció-szó helyett ezt mondom — én kérdezni fogom a miniszter urat, hogy már mikor és hogyan? ö akkor engem megnyugtatott, hogy ebben az évben — a folyó évről van szó — ezt a kérdést törvényhozási úton rendezi. A másik élményem meg a következő. Egy szegény hadiözvegy jött hozzám egyszer, akinek a .férje mint fiatal, egy-két éves házasember — daliás, derék fiatal iparosember — vonult a háborúba és három évre a poklok minden elképzelhető kínjával felérő hányatta-