Képviselőházi napló, 1927. XXXI. kötet • 1930. október 20. - 1930. november 21.

Ülésnapok - 1927-427

94 Az országgyűlés képviselőházának 42 7. ülése 1930 október 29-én, szerdán. Bocsánatot kérek, hogy kitértem erre a témára... (Állandó zaj.) Elnök: Csendet kérek! (Rothenstein Mór: Másról beszél Bodóné!) Wekerle Sándor pénzügyminiszter: Az urak beszéltek másról, és én felelek arra, amit az urak mondtak, ímert ha már lehetetlen az, hogy feleljek mindenre, amit az urak a népgyűléseken mondanak, félelmeim kell legalább az itt elhangzottakra, nehogy helytelen adatok jussanak a nép közé. Ha tehát állításaik nem felelnek meg a tényeknek, azokat én helyre fogom igazítani. (Sándor Pál: Miért nevezték ki Lángot, tessék azt megmondani! — Zaj.) Itt a tisztviselőtársadalmat egy nagy támadás érte. Ez a támadás igaztalan, ez ellen nekem meg kell őket védenem. En, t. Ház, ide fogok igenis állani és ezt a tisztviselőtársadalmat anyagilag meg fogom terhelni, vagy javasolni fogom, hogy megterheljék, mert ezt igazságosnak vagy legalább elviselhetőnek tartom. De az ellen, hogy egyeidejűleg erkölcsileg is megterheljék őket, tiltakozom. (Elénk éljenzés és taps' jobbfelől és a középen.) En az anyagiakra vonatkozólag mondhatom azt, hogy az ország érdeke most azt követeli^ hogy bizonyos korlátolt határideig — talán másfél évig — mondjanak le fizetésük egy töredékéről azok, akiknek nagyobb a fizetésük (Hódossy Gedeon: Szívesen lemondanak!) s bizonyára zokszó nélkül fognak lemondani; de sok zokszó fog esni azokért a szavakért, amelyek elhangzottak itt, amikor a törvényhozás a többiek között nekik is nyújtani akar valami emberségesebb megélhetést, amely szavakkal felhánytorgatták mindazt, amiről ők tulajdonképpen nem tehetnek. (Ügy van! Ügy van! a jobbés a baloldalon.) En vagyok az első, aki azt mondom: méltóztassanak segíteni, hogy ezt az országot úgy rendezhessük be, hogy megfeleljen annak a terjedelemnek, annak a gazdasági lehetőségnek, de annak a kulturális viszonynak is. amelyben vagyunk. (Helyeslés' jobbfelől.) Ebben kérem a segédkezet; ebben én egyetértek, csak ne méltóztassék aztán ezt a kérdést politikai szempontból beállítani, hanem tisztán reális szemszögből megítélni s óvakodjunk attól, hogy igaztalanok legyünk. (Ügif van! Ügy van! jobbfelől.) Visszatérek azonban magához a törvényjavaslathoz. Bocsánatot kérek ismételten ezért a kitérésért. (Györki Imre: Meg van bocsátva! — Jánossy Gábor: Köszönjük!) Ez a javaslat semmiféle más célt nem szolgál, minthogy az építésre leghajlandóbb, az építésre a mai viszonyok között is képes építtetőket segítse egy relatíve olcsó kölcsönhöz és ezáltal azonnal meerinduljon a munkanélküliség enyhítése és segítsünk a munkásokon. Én ennél jobbat most nem tudok — szemben Gál Jenő t. képviselő úrral — és én ezt nem, hogy nem szégyenlem, de igenis büszkén hoztam ide. (Helyeslés és taps jobbfelől és a közéven.) Nem azért, hogy ezzel reklámot csináljak, — mert erre nincs szükségem — hanem azért, mert ezt a megoldást jónak, eredményesnek talMom, mert gyorsan segít. CÈlék helyeslés a jobboldalon.) A gyors segítést semmi sem mutatja inkább, mint a kérvények nagy tömege, úgyhogy nem^ is tudjuk^ azokat kellő időben feldolgozni. (Simon András: De ez nem célszerű az ellenzéknek a fővárosi választásoknál!) Szociális szempontokat tudunk kielégíteni, jogos szociális szempontokat. A másik téren a jogos törekvés az, hogy munkához juttassuk a munkanélkülieket, munkához juttassuk a kisiparosokat és építővállalkozókat, hogy ezzel munkát adjunk a tervezőknek és annak a negyvenegynéhány iparnak, amely itt érdekelve van. Ugyanazzal az összeggel több oldalon tudok segíteni. (Ügy van! a jobboldalon.) Hát nem ez a maximális takarékosság a nemzeti erőkkel^ ha úgy tudom felhasználni a rendelkezésre álló erőt, hogy azt minden téren eredményes miunkává, eredményes segítséggé tudom változtatni? Bocsánatot kérek, ezért a lépésért — bármennyire• szívesen vésziem is a kritikát — nem kritika, hanem legalább is hallgatólagos elismerés illeti a kormányt^ t. uraim. (Igaz! Ügy van! jobbfelől.) Ezért esett nekem rosszul a képviselő úr felszólalása és ezért voltam bátor azt mondani, hogy nem volt objektív felszólalás. Majdnem azt a benyomást tette, mintha a küszöbön levő választások előtt féltek volna a képviselő urak attól, hogy az a jó intézkedés (Bárdos Ferenc: Fordítva!) meg fogja ritkítani soraikat, amelyek úgyis elég gyérek. (Sándor Pál: Miért nevezték ki Lángot államvasúti igazgatónak? Tessék felelni!) Elnök: Csendet kérek! Wekerle Sándor pénzügyminiszter: Bródy Ernő igen t. képviselő úr fel méltóztatott hozni, hogy egy háromszobás lakás 50.000 pengőbe került vagy kerül. Nem tudom, honnan vette ezt a számítást. Ez tényleg nagyon sok és tényleg lehetetlen. Annak a bizottságnak, amely itt működik, azt az utasítást adtuk, hogy elsősorban azokat az igényeiket elégítse ki, amelyek szociális szempontból a legindokoltabbak, másodsorban azután azokat elégítse ki, ahol olyan igények vannak, amelyek jobb fizetőképességen alapulnak, de azért talán jogosak lehetnek. Bocsánatot kérek, igen t. képviselő urak, nem tudom, miért tették önök elveiket sutba, tegnap és ma. Önök, akik a gazdasági szabadságot és liberalizmust hirdetik, tőlem hol azt követelik, hogy a bankokat regulázzam meg, hol pedig azt követelik az urak ma, hogy gyámság alá helyezzek minden folyamodó tisztviselőt és előírjam nekik, hogy hány szobában szabad lakniok, és hogy csinálhatnak-e kettőnél többet, három-négy szobát, vagy hogy mit adjanak lakásért? Hát ez a liberalizmus? A t. képviselő urak ki akarják terjeszteni az állami gyámkodást mindenre. Erre én nem vállalkozom. Van annak a tisztviselőnek magához való esze, hogy nem csinál olyant, ami nem indokolt az ő helyzetében. Nem akar az a tisztviselő gazdasági öngyilkosságot csinálni, nem akar üzletet csinálni. Szerény otthont akar. meg akarja érni azt, amit közülünk már anynyian elértünk, hogy emberhez méltó, egészséges, tisztességes lakása legyen, amely lakásban ő az úr, ahol otthona van és ahol minden szégyenkezés nélkül takarékoskodhatik. Mert tessék elhinni, t. képviselő urak^ a takarékoskodásnak egyik legnagyobb akadálya az a le nem rázható társadalmi ellenőrzés, (Ügy van! Ügy van!) amelyet látok mind a falu népénél szemben a tanyai lakossággal, mind látom változott viszonyokban a nagyobb városokban azoknál, akik nagyobb házakban laknak, szemben azokkal, akik családi házakban laknak. (Igaz! Ügy van!) Azt mondotta nekem Bródy t. képviselő úr. hogy mi folyton favorizálunk. Vonja vissza ezt a t. képviselő úr! Nem történt itt egyáltalában semmi favorizálás. (Bródy Ernő: Baross