Képviselőházi napló, 1927. XXX. kötet • 1930. június 26. - 1930. július 11.

Ülésnapok - 1927-421

292 - Az országgyűlés képviselőházának megoldásánál látom és állítom azt, amit tizenegy esztendő óta itt a Háziban mondok, hogy a honvédség és egyéb fegyveres erők, őrtestületek tagjainak gazdasági helyzetét éppen úgy nem lehet véglegesen rendezni, mint a közszolgálati tényleges alkalmazottakét mindaddig, míg a nyugdíjkérdés generálisan és igazságosan meg nem oldatik. En azonban éppen abból a momentumból, hogy ezt az eljárast az igen t. kormány követni kívánja, úgy látom és úgy érzem, hogy ezt a javaslatott, amelyet az igen t. pénzügyminiszter úr hozott ide a Ház elé és képvisel a pénzügyminiszter úr, korektívumnak tekinti, nem pedig végleges rendezésnek és ezzel a lépésével tovább óhajt menni azon az úton

% amely úton ' a közszolgálati alkalmazottak egész testületének, tényleges és nyugdíjas testületének gazdasági helyzetén javítani lehet és kell. Az előttem szólott képviselőtársam sok minden hiányra mutatott rá. Igaza van: a magasrangú régi nyugdíjas tiszt két fokozattal alacsonyabb nyugdíjat kap, mint legújabb nyugdíjastársa. Ezeket a nyugdíjas kategóriákat végre valahára meg kell szüntetni, (Helyeslés a baloldalon.) mert hiszen nyugdíjas és nyugdíjas között különbséget tenni nem lehet. Törvényiben biztosított jogaik vannak a nyugdíjasoknak, minden nyugdíjast egyforma nyugellátásban, nyugdíjban kell részesíteni. (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) De hogy mégis megnyugvással veszem a t. kormánvnak ezt a javaslatát, ez csak azért van, mert látom, hop-y a pénzügyminiszter úr maga is korrektívumnak tekinti ezt a javaslatot és ő maga is lépésről-lépésre előrehaladva kívánja megoldani nemcsak a katonai nyugdíjasok, hanem. a többi közszolgálati alkalmazottak kérdését is. En végtelen sajnálattal vettem tudomásul annak idején, hogy az igen t. pénzügyminiszter úr a költségvetés tárgyalásánál benyújtott javaslatomat elutasította ugyanakkor, amikor a Felsőházban az egyik felsőházi tagnak szórólszóra ugyanezt a javaslatát, amelyet én benyújtottam, elfogadta. Nem tudom megérteni, mi volt ennek az oka, remélem, hogy, csak az én személyem volt az oka, talán nem voltam az igen t. miniszter úrnak annyira szimpatikus, hajthatatlan felszólalásaimban, mint az igentisztelt felsőiházi tag úr. (Jánossy Gábor: Nem azért, hanem azért, mert addig meggondolta az esetet! — Szilágyi Lajos: Abszurdum az alsóházban megtagadni valamit és a Felsőházban elfogadni! — Szórói-szóra ugyanaz!) Javaslatom ugyanaz, mint Soós gyalogsági tábornok úré volt. En ezt nem veszem rossz néven, nem is hibáztatom, nem is tennék erről említést, hiszen a köz érdekében dolgozunk mindnyájan. En köszönettel vagyok a pénzügyminiszter úr iránt, hogy legalább azt a javaslatot, amelyet itt nekem nem méltóztatott elfogadni, fent a Felsőházban elfogadta. (Szilágyi Lajos: Szórói-szóra ugyanaz!) En javaslatot terjesztettem be. amely úgy szólt, hogy a • 65 éves életkoron álúli nyugdíjasoknak is adassék meg évrőlévre fokozatosan a 100%-os nyugdíj, így pl. ebben az esztendőben már a 64 éveseknek, a jövő esztendőben a 63 éveseknek, azután a 62 éveseknek, egészen^ 60 évig. Nem hiszem, hogy lenne ennek a Háznak egyetlenegy tagja. is, aki tizenegy esztendő óta itt a nyugdíjkérdés'ben állandóan hangoztatott álláspontomat nem ismerné, mert utóvégre nem az én személyemre, hanem egy olyan nagyfontosságú javaslatra feltétlenül fel kellett figyelnie . ülése 1980 július 5-én, szombaton. a t. Ház minden egyes tagjának. En üdvözlöm azt a tényt, hogy a miniszter úr ezt a javaslatot odaát méltóztatott elfogadni. Az igen t. miniszter úr, ha jól emlékszem, (Soós gyalogsági tábornok, felsőházi tag úr javaslatát méltóztatott elfogadni. (Strausz István: A katonákra vonatkozólag! — Wekerle Sándor pénzügyminiszter: A sebesültekre vonatkozólag!) Na jó! Egyezzünk meg igen t. miniszter úr, hogy én ezt a javaslatot korrektivumnak tekintem, elfogadom, legyen ebben az esztendőben csak a 64 éves katonai nyugdíjasoknak 100%;os nyugdíja, de a jövő esztendőben a 63, azután a 62, 61 és végre a 60 éveseknek is adjuk meg, hogy ezzel a javaslattal, mint korrektivummal, évről-évre a normális állapotot helyre tudjuk állítani. Eddig az volt az álláspont, hogy a nyugdíjkérdést nem lehet generálisan rendezni, mert az utódállamokkal szemben való követelésünkről mondanánk le. Végre rendeztetett ez a kérdés is. Nagyon kérem az igen t. miniszter urat, hogy most már miután az utódállamokkal szemben nincs mit követelnünk... (Jánossy Gábor: Dehogy nincs: a régi határainkat) Papiroson nincs mit követelnünk, mert lemondtunk. Volna nagyon sok. Azt nagyon jól tudja az igen t. képviselő úr, hogy hogyan gondolkozik ennek a Háznak minden egyes tagja az utódállamokkal szemben való követeléseinkről. Ez a kérdés ennek az országnak egyik legfontosabb kérdése. A költségvetésnek 52 vagy 53 százalékát teszik ki a nyugdíj- és tisztviselői terhek, tehát mindaddig, amíg ezt a kérdést meg nem méltóztatik oldani, sem ipar, sem kereskedelem itt nem fejlődhetik, az egész vonalon nem lehet normális gazdasági élet. Nem győzöm ezt eléggé hangsúlyozni és kérni az igen t. kormányt, annak hozzáadásával, hogy elismerem, ezt a kérdést még ma sem lehet generálisan megoldani. Ma sem lehet azt mondani, — én állítom, aki ezt a kérdést hosszú idő óta tárgyalom a Ház előtt — hogy minden nyugdíjast egyszerűen ugyanabba az állapotba helyezzünk mintha ma ment volna^ nyugdíjba. De azt állítom, hogy ezzel az említett rendszerrel, amit én korektívumnak nevezek, évről-évre haladva, pár esztendőn keresztül az előbb említett módon meg lehet oldani az egész nyugdíjkérdést. S nehogy már megint hazabeszéljünk, állítom még ma is, tizenegy esztendő multán, hogy az úgynevezett Dréhr—Homonnay-féle javaslattal véglegesen és igazságosan egyszerre lehet rendezni a nyugdíj kérdést. En nem törődöm azzal, hogy ki mennyit keres. Mi nem keresünk rajta, mert én sehol nem vagyok igazgatósági tag, — lévén ez elvi álláspontom, (Jánossy Gábor: Nem ide tartozik!) — és Dréhr államtitkár úr sem. En tehát nem akarok abban a bizonyos társaságban résztvenni, amelyről jól ismert a mi álláspontunk. En nem bánom, keresse magát halálra valamely intézet, de végre valahára kapják meg teljes járandóságukat a nyugdíjasok akiknek teljesen mindegy, hogy nyugellátásukat az Angol Banktól, a Kereskedelmi Banktól, a Leszámítoló Banktól vagy nem tudom honnan kapják, csak kapják meg száz százalékig törvényben biztosított nyugdíjukat. De azt biztosan és teljes egészükben megkapják. Ismétlem, nagy megnyugvással veszem ezt a törvényjavaslatot kettős szempontból. Az eí^vik az, hogy ez a törvényjavaslat olyan lenes előre, amely bennünket feljogosít arra, hogy bizton reméljük, hogy a mi érdemes had-