Képviselőházi napló, 1927. XXX. kötet • 1930. június 26. - 1930. július 11.

Ülésnapok - 1927-420

242 Az országgyűlés képviselőházának lyek a jelen törvény rendelkezései megtartásá­nak ellenőrzése céljából szükségesek.» Itt tehát megint a legelső intézkedés az, hogy a bün­tető (rendelkezések kérdésében, — pedig a béke­időben nagyon alaposan vigyáztak arra, hogy az ilyen kérdésekben törvény legyen — derék miniszteriális hatóságok fognak majd rendele­teket kibocsátani és fogják megállapítani, me­lyek a szabálytalanságok, mert hiszen majd méltóztatnak (hallani, milyen súlyos jelentő­ségűek az egyes szabálytalanságok s hogy egyes emberek exisztenciáját miként kell tönkretenni. Ezeket a szabálytalanságokat majd rendeletben fogják felsorolni, megállapítani, olyan rendeletben, amelyhez nekünk semmi köziünk. Méltóztassék most megtekinteni a 13. §-t, afmely az egész javaslat ugrópontja. Ez ezt mondja (olvassa): «Jövedéki kihágás miatt pénz­büntetéssel ibüntetendiő, aki a jelen törvény 1-, 5., 7. és 10. §-áiba ütköző olyan cselekményt követ el, amely a gab on aj egy eladásából befolyó jö­vedelem megrövidítésére alkalmas. A pénzbün­tetés összege a veszélyeztetett jövedelem 10-sze­resétől 50-szereséig terjedhet.» (Bud János ke­reskedelemügyi miniszter: Ez csak rendben van-> Most jön, ami nincs rendben. Milyen ren­deletre méltóztatik itt hivatkozni t. miniszter úr? A jövedéki rendeletre, amely törvénytele­nül bocsáttatott ki és amelyre vonatkozólag a t. miniszter úr mielőtt gazdasági főminiszter lett volna, kegyeskedett nyilatkozni a Pesti Naplóban; ott azt méltóztatott mondani, hogy a jövedéki rendelet úgy, ahogy létrejött, fenn nem tartható és azt meg kell változtatni. Volt egy ankét is, amelyen jelen volt minden érdekelt­ség, az Omge.-től kezdve végig az ipari képvise­lőkig. Itt mindenki megdöbbenéssel látta, hogy kibocsátottak egy olyan rendeletet, amely az én meggyőződésem szerint, de hozzáértőik sze rint is törvénytelen és amely rendeletben elő­zetes letartóztatást, házkutatást és személy­motozást méltóztattak megállapítani. Mármost és felszólaltam a Háziban 1928. no­vemberében és azt kérdeztem, hogy mi lesz a jövedéki rendelettel, ha itt egyszerű kihágások esetén a fináncnak, a pénzügyőri szemlésznek le lehet tartóztatni tisztes polgárokat, éjiszaka házkutatásokat és személymotozást lehet foga­natosítani. Akkor felállt Wekerle pénzügymi­niszter úr és azt mondotta, hogy ez a rendelet tarthatatlan és azt vissza kell vonni. (Farkas István: De máig sem vonta vissza. — Jánossy Gábor: De nincs végrehajtva, félre van téve! — Zaj a baloldalon.) Most fogják végrehajtani. (Gaal Gaston: Törvényes felhatalmazás van!) Olvassa el Jánossy Gáhor képviselőtársam a 13. §-t. Wekerle pénzügyminiszter úr a Házban kijelentette novemberben vagy decemberben, hogy visszavonja a jövedéki rendeletet. Erre én, azt hiszem januárban, kérdeztem, hogy miért nem vonták vissza s akkor azt mondották, hogy azért nem, mert Poll ermann beteg, azután meg azért, mert az igazságügy­minisztériumbeli referens tisztviselő beteg. (Gaal Gaston: Az egész pénzügyminisztérium beteg!) Nem szeretek ilyen nyilatkozatokat tenni, de nem tudtam, hogy mégis mi lehet az oka annak, hogy mikor a miniszter itt a Kép­viselőházban kijelenti, hogy visszavonja ezt a jövedéki rendeletet, végeredményben mégsem vonják vissza. Azt mondják, hogy nem akar­nak házkutatásokat tartani. (Pakots József: Az ő kezét is megfogják. — Zaj.l Kérdeztem, hogy miért nem vonják vissza, hiszen csak egy háromsoros rendelet kell hozzá, amely kimondja, U20. ülése 1930 július U-én, pénteken. ! hogy az 1928 augusztus elseje előtti állapotot állítják vissza. Van azonban ennek a rendeletnek egy sza­kasza, a 120. §, amelybe bele van iktatva az egész dugsegélyügy. A 120. §-ban tudnillik, ame­lyet az egész jövedéki rendelettel együtt vissza kellett volna vonni, meg van állapítva, hogy a feljelentő és tettenérő jutalékán kívül 50% min­den esetben a pénzügyminisztérium úgynevezett jövedéki alapját illeti. (Gaal Gaston: Gyö­nyörű! — Pakots József: Itt van eldugva a dugsegély! — Gaal Gaston: A bíró, aki oszto­zik! Igaz ez miniszter úr? — Bud János keres­kedelemügyi miniszter: Akkor beszélek, ha majd meglesz a szólásjogom. így nem vitázok. — Gaal Gaston: Gyönyörű dolog! Ez az, amit nem lehet áttörni!) De nemcsak az van itt, hogy minden esetben a feljelentő és tettenérő juta­lékán kívül 50%-a az ilyen jövedéki büntetés­pénzeknek a pénzügyminisztérium számláját il­leti, de van itt egy másik dolog is, mégpedig az, hogyha a büntetés túlságosan magasnak találtatik, akkor a tettenérői és feljelentői juta­lék mindig kisebbedik a pénzügyminisztériumi alap javára; tehát minél magasabb büntetést rónak ki valakire, annál kevesebbet kap belőle a feljelentő és tettenérő, ellenben annál többet kap a pénzügyminisztérium illető osztálya. (Gaal Gaston: Remek rendszer! Dagad az ember keble a gyönyörűségtől! — Zaj és ellenmondá­sok a jobboldalon.) Igenis, merem állítani, hogy ez a pénzügy­miniszter úr részéről is sokszor elitélt és a pénzügyminiszter úr részéről is visszavonni igért jövedéki rendelet, amelyről eddig a t. Házban azt mondották, hogy nincs hatályban, egyszerre most idekerül, mert itt van egy tör­vény, amellyel törvényesíttetik ez a rendelet, amennyiben kimondja a törvény, hogy a jöve­déki rendelet ezekben az esetekben alkalmaz­tatik. Nagyon kérem tehát t. képviselőtársaimat, kegyeskedjenek gondolkozni azokon, amiket mondottam. (Gaal Gaston: Ez a bürokratizmus fotográfiája! Undorító eljárás! — Bud János kereskedelemügyi miniszter: Nem ismeri a kér­dést és csak beszél! — Gaal Gaston: Undorító! — Bud János kereskedelemügyi miniszter: Nem ismeri a kérdést és itt kritizál! — Urba­nics Kálmán: Ez nem a mai rendszer! — Far­kas István: Miért nem vonják vissza ezt a ren­deletet? — Sándor Pál: Itt van a rendelet a tör­vényben, igaz vagy nem? — Gaal Gaston: Un­dorító! — Zaj. —• Elnök csenget.) Én állandóan arra kérem t. képviselőtársa­imat, hogy méltóztassanak szöveggel kezükben ellenőrizni, amit mondok. Most ismét szakaszra hivatkozom, a 42. §-ra A 42. §, amely a házkuta­tásról szól. — amelv itt igenis alkalmazható és al­kalmazandó a 13. § értelmében — a következőkép­pen szól (olvassa): «A pénzügyi hatóság bár­mely helyiség átkutatását elrendelheti, ha a jö­vedéki kihágás — tehát ennek az esetnek — nyomatékos gyanúja forog fenn és ha alapo­san fel lelhet tenni, hogy a tettes vagy részes, vagy pedig a bizonyíték felfedésére fog vezetni, (Zaj a szélsőbaloWalon.) Az előző bekezdés ér­telmében elrendelt házkutatást csak reggel 6 órától este 9 óráig szabad foganatosítani. (Fel­Máltások a szélsőbaloldalon: Csakf — Gaal Gaston: Kár, hogy nem éjjel.) A megkezdett házkutatást azonban este 9 órán túl is szabad foivtatni.» Most méltóztassanak tovább is ide­hallgatni (olvassa): «A helyiség vagy készü­lék feltörését, vagy a zár felnyitását — tehát a magtár fenyitását vagy pedig feltörését — csak akkor szabad elrendelni, ha sem a ve-

Next

/
Thumbnails
Contents