Képviselőházi napló, 1927. XXX. kötet • 1930. június 26. - 1930. július 11.
Ülésnapok - 1927-420
232 Az országgyűlés képviselőházának szociális bérviszonyok tekintetében a munkásosztály számára. Talán mégis van differencia köztünk s Németország között és Ausztria között. Nagy differencia van, mert amíg Ausztriában és Németországban a mezőgazdasági népesség meg van szervezve és mint szervezett erő lép fel a mezőgazdaságban, szabályozza a munkabéreket kollektív szerződésekben, megállapítja a béreket* addig nálunk kegyesen kérni kell a földmívelésügyi minisztériumtól, .iáruljon hozzá ahhoz, hogy valamelyik járásban megállapítsák a legminimálisabb munkabéreket. Ebbe beletelik 2—3 hónap % és akkor sincs a munkások háta mögött erőtényező, mert a munkás nem szervezett, nem számottevő, és így természetes, hogy nem is dől el a mérleg az ő javára, hanem a szolgabírótól függ, hogy milyen lesz a munkabér, ha f azt egyáltalában megállapítják. Nagy és óriási differencia ez. Németország elmondhatja, hogy az egész mezőgazdasági népességen segít, mert ha segít a termelést tökéletesíteni és fokozni és erre pénzt ad, egyben biztostíja a munkásosztály bérének emelkedését és életstandardjának megtartását. Nálunk ezzel szemben 250.000 — mondjuk és írjuk — kettőszázötvenezer mezőgazdasági munkás nem talál munkaalkalmat. Ezt az önök lapjai, a kormány hivatalos lapjai állapították mes és gyűjtötték össze a statisztikát, tehát nem mondhatjuk, hogy mi csináljuk. Nekünk ezt nem is hinnék el, de el (kell hinniök saját lapjaiknak. Mi következik ebből? Az a szegény nép. amely így teng-leng, amely nyomorult bérért dolgozik a mezőgazdaságban, amely ki van szolgáltatva a munkáltatóknak, marja egymást egy darab kenyérért, kiveszi egymás szájából a kenyeret. Láttam a piacon, hogy amikor a gazda odamegy és igér három pengőt, a másik azt mondja: én két pengőért elmegyek. Ahol kiveszi a falat kenyeret egymás szájából a szegény ember, ott a kenyeret drágítják meg önök. Állítom Berki Gyulával szemben azt, hogy az ország lakóságának 65%-át a mezőgazdasági népesség teszi ki. Ebből a 65%-ból 45% kenyeret vesz, lisztet vesz, tehát adózik a nagybirtokosoknak. Állítom hogy a mezőgazdasági népesség nagy többségét szintén sújtja úgy, mint a városi népességet a bolettával és a lisztforgalmiadóval emelkedő drágaság. Ez a helyzet, t. Ház, és ekkor csodálkoznak önök, hogy mi itt verekszünk és meg akarjuk győzni az urakat, csodálkoznak azon, hogy mi itt erősebben beszélünk. Nagyon feltűnőnek kell ezt tartani, mert önöknek kellene természetesnek tartaniuk azt, hogy mi így verekszünk, és hogy mi kénytelenek vagyunk így harcolni, — körömszakadtáig, mert hiszen egy általános drágaság lesz, egy olyan drágasági lavina fog megindulni, (Propper Sándor: Már meg is indult!) amely nem tudom, hol áll meg. Amikor ilyen nagy a szegénység, amikor ilyen rettenetes a társadalmi nyomorúság* amikor milliók — uraim,'milliók — éheznek, nincs munkájuk és nyomorult bérek mellett tengődnek, (Ügy van! Ügy van! a szébsőbaloldalon.) tengetik csak életüket, akkor ezek fizessenek többet a kenyérért? Én visszagondolok most arra. hogy amikor Belgiumban és Franciaországban jártunk, ott azt láttuk, hogy ingyen adják a kenyeret a vendéglőkben. Ott a magyar munkás, aki mnnkanélkül volt, elment a vendéglőbe és megevett — hogy úgy mondjam ' — egy olyan szafaládéf éle vurstot — Belgiumban. Bruxelles-ben — és megevett hozzá egy nagy kosár kenyeret, mert a kenyér nem keh 20. ülése 1930 július U-én, pénteken. rült semmibe, (Kálmán István: Hát ilyent ne beszéljen már!) mert azt ingyen adják, és pedig szép fehér búzakenyeret adnak ingyen. Képviselőtársm is elmehet oda és Bruxelles-ben ehetik lfr—20 darab kenyeret a vendéglőben, azért nem fizet semmit csak azért a vurstért, azért az egész kis darab vurstért fizet valami nagyon csekély Összeget. Ott jóllakott ingyenkenyérrel az a magyar munkás, aki innen kerül ki oda. De itthon még megdrágítják neki a pénzért kapott kenyeret is. Furcsa dolog az nekünk, a nép gyermekeinek, hogy beszélnek itt ezeréves Magyarországról, beszélnek itt ezeréves alkotmányosságról, beszelnek itt ezeréves tradiciókról, nemzeti hagyományokról, beszélnek arról, hogy ez a feduális rendszer tartotta fenn Magyarországot, ez az à bizonyos nemzet, amely fentartotta az országot és amely erőssége ennek az országnak. Hát nem furcsa dolog az, hogy ez az ezeréves nemzet most eltartatja magát a legszegényebb néppel és úgy akarja uralmát fenntartani, hogy a legszegényebb néposztály kenyerét, lisztjét, betevő falatját drágítják meg? Hát a Miatyánkot is is megcáfolják már az urak, hogy «a mindennapi kenyerünket ad'd meg nekünk ma?» (Ügy van! Ügy van! a szélsobaloldalon. — Kabók Lajos: Elveszik.) Mert ezután nem lesz mindennapi kenyér, mert mindennap elvesznek egy darab. e~- falat kenyeret az emberek szájából. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Mindennap egy darab kenyérrel kevesebbet ehetik a szegény ember, (Kabók Lajos: A legszegényebb nénosztály!) mert ez lesz az eredménye az önök javaslatának. (Várnai Dániel: Bizony, földmívelésügvi miniszter úr, ez lesz! — Györki Imre: Kisgazdaminiszter! — Kabók Lajos: Ez lesz Mayer János dicsőséges uralkodása alatt! — Elnök csenget. — Várnai Dániel: Mit szólnak ehhez Komp oltón? — Mayer János földmívelésügyi miniszter: Mihez? — Györki Imre: Ehhez a bolettához!) Elnök: Csendet kérek! (KabÓK Lajos: Nem meri megmondani a miniszter úr! — Ma ver János földmívelésügyi miniszter: Mindenesetre józanabbul fogják fel az egész kérdést, mint önök!) < ; Farkas István: Arról is beszélt az előadó úr, hogy a földadó 5 pengőről felment 12 pengőre. (Marschall Ferenc előadó: Nem a földadó, hanem a mezőgazdaság katasztrális jövedelme!) Ügy értem, a katasztrális adó 5 w pengőről felment 12 pengőre, és hogy a mezőgazdaság nagy áldozatot hozott. Ezt én kétsételenül elismerem. Ez így van. Meg kell ellenben állapítanom azt, hogy ez így van, nemcsak a földadónál, hanem a városi népesség adójánál is. Utalok itt arra, hogy a fogyasztási tadók háromszor annyit tesznek ki, mint az egyenesadók, a vagyonadók. Utalok itt arra, hogy például a városi munkásosztály a háború előtt nem volt olyan mértékben megadóztatva, mint mos meg van adóztatva a keresetiadóval, utalok az inflációra, amikor a pénz értéke egy év alatt óriási mértékben devalválódott. Akkor jó és értékes pénzt az állam egyedül csak az ipari munkásságtól és a kereskedelmi és a lateiner osztálytól kapott, pert at* tói mind jár levonták a hó vagy a hét végén az adót és azt be kellett fizetni, míg a gazda adóját meg a többi vagyon utáni adót később, félév vpagy egy év múlva fizették be és akkorra értéktelenebb lett az a pénz. De nem is lehet, nem is szabad a kérdést így beállítani. Nagyon érdekes, az előadó úr is többször említette a csizma és a búza árát.
