Képviselőházi napló, 1927. XXX. kötet • 1930. június 26. - 1930. július 11.

Ülésnapok - 1927-419

188 Az országgyűlés képviselőházának hl tunk el, akik vagyonukat odaivitték a haza oltárára. (Ügy van! Ügy van! a bal- és szélsőbaloldalon.) De veszem a másik nagy kérdést, a hadirokkantak kérdését. A múltkor egy újságcikkéén fejtettem ki, a Pesti Hírlapban, hogy az a szegény Ausztria, amelyről hallottuk a miniszterelnök úrtól, hogy a hágai tárgyalások kapcsán annyira be tudta mutatni szegénységét, hogy szegénysége címén fel lett mentve a további reparációs kötelezettségek alól — ezt már kifejtettem az újságcikkben, nem akarom t. képviselőtársaimat untatni a számadatokkal, csak a végső szaldót mondom meg, amely abból áll. hogy a hadiárvától az özvegyeken át a hadirokkantakig, —ez a szegény Ausztria éppen tízszer annyit ad minden ilyen kategóriának, mint Magyarország, amely vagyonos s ága címén még reparációt is volt kénytelen fizetni. , Nálunk egy apátlan-anyátlan hadiárva kan havonta 3 pengő 25 fillért, ugyanakkor azt látjuk, hogy az a szegény Ausztria tízszer anynyit tudott adni hadirokkantjainak, mint Magyarország. Ezek olyan nagy erkölcsi bajok, olyan erkölcsi hátrányok, amelyek a néplélékben erősen jelentkeznek. Tovább megyek ezekben a dolgokban. Nem akarok ráutalni mindazokra a pontokra, amelyek úgyszólván közismretek már és majdnem reggelizési témáját adják minden családnak, csak megemlítem azokat &

r fényűzéseket, haszontalan befektetéseket, igazságtalanságokat és álláshalmozásokat, amelyeket lépten-nyomon látunk. Vannak urak, akiknek havonként 7000—8000 pengő a jövedelmük, ugyanakkor, amikor egy miniszteri tanácsosnak 500—600 pengője van, a szegény embernek pedig alig valamije. Mondom, mindezeket én nem kívánom felsorolni, ezekre csak utalok, ezek közismert dolgok s ezeket én nem akarom újból pertraktálni, csak ráutalok kuriózumképpen egy incidensre, amely megtörtént velem tavaly a Balatonnál. Egy szép délután azt mondják nekem, hogy itt van két előkelő angol úr autóval. Londonból jöttek hozzám Budapestre, azonban hallván, hogy Aligári vagyok, lejöttek Aligára. Én elvittem őket a Balaton körül. Elmentünk Tihanyba is. Ott azt kérdezték tőlem, mi az az épület? Megmagyaráztam a tihanyi közismert épületet. Rámnéztek s azt mondták hogy: Maguk ilyen messze vannak? Nekünk ilyen intézetünk nincs. (Zaj.) T. Képviselőház! Ezt csak azért hozom fel, — nem nagy dolog ez, költségvetésileg sok pénzt nem tesz ki, de szimptóma — hogy szegénységünkben ennyire elvesztettük tájékozottságunkat, hogy olyan intézményt létesítünk, amilyen még Angliában 'sincs, pedig annak több vize van, mint nekünk. (Gróf Bethlen István miniszterelnök: Egészen bizonyos, hogy nekik _ több ilyen intézetük van!) Nincs! Azt mondji cL äZ clZ előkelő angol úr. (Gróf Bethlen István miniszterelnök: Van, csak az az angol úr nem tudta!) Ha nem tudott róla, az már kérdés. Meg fogom vizsgálni. En csak ő utána mondom, de ha Angliában van is ilyen intézet, jól teszik, ha ilyet építenek, nekünk azonban a kis Balatonon ilyesmire nincs szükségünk. (Zaj.) Ezt csak példaképpen hoztam fel arra, hogy a kormányzat elvesztette tájékozottságát. fPropper Sándor: A halakkal törődik, a munkásokkal nem!) Közöimbös, hogy Angliának ilyen intézete van-e, vagy nincs. Ezt csak azért mondom, mert ezeken a dolgokon végig lehetne menni egy órán keresztül. Ismételten csak utalok arra, hogy az erkölcsi krízisnek, amely jelenleg Magyarországon van, egyik főoka az, hogy az 9. ülése 1930 július 3-án, csütörtökön. igazságosságra kellő súlyt nem helyeznek, és amíg az egyik oldalon egyeseknek bizony igazán nagyszerűen megy a dolguk, addig a másik oldalon a kétségbeesésben valósággal vergődnek az emberek. Ebben az erkölcsi krízisben nem szabad lebecsülni a dolgokat. En úgy fogom fel, hogy minden gazdasági reformakció f is csak úgy helyes, ha ezzel nem áll ellentétben. Ne mondja azt senki, hogy ezek a tételek, hogy ezek a fényűző kiadások, haszontalanságok és úrhatnámságok, amelyeket lépten-nyomon látunk: költségvetésileg nem sokat tesznek ki, mert a nép nem nézi & zárszámadásokat, — hiszen mi magunk, képviselők sem igen nézzük; ők nem ezt nézik, nem a szerint ítélik meg az ország dolgait és arc uralkodó rendszert, hogy a zárszámadásokban ezek a kiadások miképpen festenek, mert a nép mindig a szimptómák után ítél. (Gróf Bethlen István miniszterelnök: Amit mondanak neki, az után!) Bátor voltam egy vidéki beszédemben ennek az igazságnak egy igazán eklatáns bizonyítékát felemlíteni. Tudniillik, amikor a francia forradalom előtt nagyon rosszul ment minden és a kedélyek már igen ingerültek voltak, de még nem volt semmi baj, július hónapban leesett a hó és tönkretette a vetést. Ez sem csinált még nagy bajt, hanem amikor a szegény királyné, Mária Antoinette, udvarhölgyeivel elment szánkázni — magyarul ródlizni — ez a látszólag ártatlan dolog — igen kevésbe kerülhetett — adta meg a végső lökést, mert azt mondták, hogy a Trirályné szánkázik ugyanabban a hóban, amely bennünket, tünkretesz! (Jánossy Gábor: Más oka is volt annak a forradalomnak!) Igen t. képviselőtársam, sok oka volt, de a végső^ kitörést — tessék elolvasni erre vonatkozólag egy igen nagy munkát, Taine Hyppolite Adolf munkáját, abban ki yan fejtve — a végső lökést ez adta meg. (Jánossy Gábor: Olvastam!) T. Képviselőház! Ne méltóztassék kicsinyelni a dolgokat. Intézem szavaimat a mélyen t. miniszterelnök úrhoz, akitől e tekintetben^ engem az a különbség választ el már évek óta, — régebben nem, a koalícióban — hogy ő ezekre a szempontokra kellő súlyt nem helyez. (Gróf Bethlen István miniszterelnök: Dehogynem!) Tudom, hogy az ő reálpolitikai gondolkodása annyira túltengő, hogy hallottam olyan kijelentést, hogy ezek a szentimentalizmushoz tartozó kérdések, pedig ez nincsen egészen így. A nép az apró igaziságtalanságok, az apró vissziaélések, az apró visszatetsző dolgok miatt sokkal ingerültebb, mint a nagy zárszámiadási dolgok miatt, mert ezeket megérti. Olyan^ ez, mint a katonai vezénvszó, azt is megérti mindenki. Éppígy állunk ezekkel a dolgokkal is. Ezeket a különböző visszaéléseket nem aktairom mind felsorolni, de ezek a népet izgatják. így áll a dolog, és ha így áll, a mai demokratikus világban a vezető osztályok csak akkor tudnak^ megfelelni hivatásuknak, ha önzetlen »éget és abszolút puritánságot visznek ^be az életbe, mert ma már a viszonyok oda fejlődtek, hogy a vezető középosztály szerintem másképpen nem tudja fenntartani magát, mint úgy, hogyha kiküszöböl r mindenféle igazságtalanságot, erkölcstelenséget és egész életét a közérdekre rendezi be. Ezekután rátértek a bolettára, rátértek a javaslatra. Azért nem tudom elvileg a javaslatot magamévá tenni, mert amikor egyik kezével segíteni akar a gazdasági bajokon, a másik kezével — elmondták ezt Gaal Gaston és gróf Sigray Antal t. barátaim, — növeli ezt