Képviselőházi napló, 1927. XXX. kötet • 1930. június 26. - 1930. július 11.

Ülésnapok - 1927-419

'Az országgyűlés képviselőházának U19. ülése 1930 július 3-án, csütörtökön. 187 időket él, amikor minden egyes képviselőnek pártkülönbség nélkül az a kötelessége, hogy a kormány terveit, cselekedeteit, esetleges mulasztásait ne pártszempontból nézze, hanem szemeit állandóan az egyetemes nemzeti közérdekre függessze. (Jánossy Gábor: Nagyon helyes, aláírjuk!) Ebből a szempontból én, — t^ Kénviiselőház — a javaslatnak mindazokat a részeit örömmel üdvözlöm, — amint tette azt t. barátom is — amelyek azt célozzák, hogy a kisgazda és egyáltalán a gyöngébb elem megvédessék minden néven nevezendő megkárosítás, kiuzsorázás, vagy kizsákmányolás elől. Aki e tekintetben némileg ismeri az én immár 30 esztendős politikai működésemet, nagyon jól tudja, hogy olyan időben küzdöttem ezekért az eszmékért, amikor még «kunszt» volt küzdeni értük, mert az akkori ál-liberális levegőben ez még áldozattal járt. Ma már ez sokkal könnyebb. De akkor is" mindig azon voltam, hogy szakítsunk azzal a tendenciával, amely nálunk sokáig fennforgott, amelyben azt gondolták, hogy az a liberalizmus, hogy ha a szegényt, a nyomorultat kiaknázni engedik. Ilyen formán a javaslatnak ezeket a részeit mind Örömmel üdvözlöm, de nem fogadhatom el — Szilágyi Lajos barátomhoz hasonlóan — azt a részt, amelyet köznyelven bolcttának szoktak nevezni, ,s hiába, a gabonajegy fogalma most már sohasem lesz annyira ismert, mint a bolettáé. Ezt a részt nem tudom elfogadni. Leszek bátor ezt megokolni némely olyan magasabb szemponttal is. amely engem politikád működésem terén első sorban vezet. Az én szerény nézetem szerint a javaslat elsősorban olyan rendkívül komplikált, amint azt előttem már többen ki is fejtették, hogy a kivitel igen nagy nehézségekkel _ fog járni, ámbár elismerem, hogy az őrlési-jegy eltörlése óta a helyzet igen erősen változott és így mindazokat a kifogásokat, amelyeket elmondottam a bizottsági tárgyaláson, itt már nem mondhatom el, mert elesett ezek nagy része, amiktől én féltem, elestek azok az apró sikanériák, amelyek inkább az őrlési jegyből^ államaik elő, mint maffából a^ bolettából, iigyhogy most már ezekben a részekben nem tartom fenn bizottsági ellenvetéseimet, azonban természetesen, van ebben a tekintetben is igen sok ellenvetés, amely még most, az őrlési jegy eltörlése után is jogosult. Mégis bocsássanak meg, e mellett a ténykérdés mellett sokkal jobban érdekelnek egyes magasabb felfogásbeli politikai szempontok, amelyekről leszek bátor elmondani igénytelen nézeteimet. Szerintem, akárhogyan nézem a dolgot, — érintkezem sok emberrel a vidéken is mindenfelé, — érzésem és meggyőződésem az, és ezt nem tudom eltakarni, eltitkolni, hogy ma nagyon kritikus helyzetben élünk ' országszerte. A magyar faj krízisben van és ezt a krízist kétfélének állapítom meg. Van egy erkölcsi krízis és van egy gazdasági krízis. Szerintem, csak az a kormányzati reformpolitika helyes, amely a kétféle krízist együttesen kívánja megoldani. Hibásnak tartok olyan reformintézkedést, amely a gazdasági krízist akarja gyógyítani, de egyben növeli ezzel a szociális visszavonást, vagyis növeli az erkölcsi krízist. Viszont, ha valaki az erkölcsi krízist akként akarja gyógyítani, hogy ezzel ront az ország gazdasági helyzetén, ez a metódus természetesen szintén éopen olyan módon elítélendő. A helyes eljárás csak az lehet, hogy a bölcs kormányzatnak mindég kell arra gondolnia, hogy a kezét egyszerre tartsa kétféle tényezőn és egyszerre orvosoljon lehetőleg kétféle bajt: egyfelől az erkölcsi krízist, másfelől a gazdasági krízist. A javaslatot főleg azért nem tudom elfogadni, mert szerény érzésem az, hogy amenynyire ez a javaslat igyekszik gyógyítani a gazdasági bajokat, úgyszólván ugyanazzal a tollvonással fokozza az erkölcsig krízist és ez elvi szempont, amiért én nem tudok csatlakozni hozzá. » Meg fogom magyarázni, hogy^ miért Mielőtt azonban ezt megmagyaráznám, rátérek arra, hogy mit értek én tulajdonképpen erkölcsi krízis alatt? Igyekszem e tekintetben teljességgel tárgyilagos lenni. Nem akarok a vitába belevinni semmiféle izgató elemet, hiszen nem mondok semmi olyat, amit tömérdek újságcikkben eddig is el ne mondottam, meg ne írtam volna. Az erkölcsi krízist, amiért én a, mai rendszert támadom és nem tudom támogatni, abban látom, hogy azokra az elvónt fogalmakra, amelyeket igazságosságnak neveznek, s amelyeket magasabb . erkölcsi szempontoknak nevezünk: a kormányzat nem helyezi és nem helyezte azt a kellő súlyt, amelyet helyeznie kellene, hogy^ a mai nehéz világban, főleg a tömegek lelkéből, az erkölcsi krízis magvait távol tartsa. (Propper Sándor: Már vagdalják a rendőrök az utcán a népet! A Kossuth Lajosutcában! — Sándor Pál: Ma? — Propper Sándor: Most,^ mert kenyeret kérnek! — Jánossy Gábor: Azért nem vagdalnak senkit, ha kenyeret kér!) Elnök: Csendet kérek: Nagy Emil : Nagyon kérem, igen t. szocialista ^képviselőtársaimat, hogy kegyeskedjenek lehetőleg megkönnyíteni a polgári pártok felszólalását azzal, hogy ne vigyenek bele olyan szempontokat a beszédekbe, amik a másik oldalról ellenzésre találván, sokszor abban is megakadályozzák a szónokot, hogy beszédét folytatni tudja, amint láttuk ezt tegnap Gaal Gaston t. képviselőtársam esetében is, akinek beszéde alatt a közbeszólók vitába elegyedtek egymással. Ez nehézzé teszi a szónok számára az egész eszmemenet folytatását. (Igaz! Ügy van! Halljuk! Halljuk!) A hibát — ismétlem —- abban látom, hogy az igazságosság^ szempontjai azok a szubtilis, mondjuk vékonyszálú erkölcsi szempontok, amelyek mégis minden ember lelke számára végtelenül fontosak, kellőképpen nincsenek figyelembevéve. Ezeket a szempontokat a kormányzat szentimentalizmusnak nevezi, ami a reálpolitikával kellőképpen nem egyeztethető össze. Iít van tulajdonképpen az a pont, amely engem már eredetileg, hat évvel ezelőtt eltávolított a mai uralkodó rendszertől, mert én nem látok abban szentimentalizmust, lia a szegénv emberekkel, az igazságossággal jobban törődik a kormány, és nem tartottam azt, hogy az a reáloolitika, amely ezeket a szempontokat kellőképpen nem elégíti ki. Hogy rámutassak néhány olyan szempontra, amely azután belekapcsolódik egész érvelésembe a törvényjavaslat ellen, felhozok néhány közismert dolgot amelyekre utalnom kell eszmemenetem megértése végett. Hiszen közismert elsősorban a hadikölcsön problémája. Az, hogy az ősjegyzők hadikölcsöneit nem valorizálták, olyan erkölcsi mulasztás, ami felett napirendre térni nem lehet és az ország bármilyen jövőnek nézzen elébe, ez mindig olyan erkölcsi folt marad az egész kormányzáson, amelyet onnan többé letörölni nem lesz lehetséges. Lehet hogy jönnek idők, amikor keservesen fogjuk megbánni azt, hogy azokkal így bán28'