Képviselőházi napló, 1927. XXX. kötet • 1930. június 26. - 1930. július 11.

Ülésnapok - 1927-419

182 Az országgyűlés képviselőházának 4-19. ülése 1930 július 3-án, csütörtökön. még nem jött a bolettatörvény. De nemcsak a városokban, hanem még a vidéken sem követelte senki ennek a törvényjavaslatnak idehozatalát. Amikor idekerült a kérdés, akkor a kormánypárt is valósággal fellázadt ellene. Ha körülnézünk ebben a Házban, amelyben ugyan nem arányosan vannak képviselve az egyes társadalmi rétegek, azonban mégis csak képviselve vannak, akkor azt látjuk, hogy a társadalomnak egyetlenegy olyan exponense se követeli ezt a javaslatot, aki számottevő. A nagybirtokosok nem követelik, mert azt hiszem, mindenki elismeri, hogv Gaal Gaston egész joggal beszélt a nagybirtokosok nevében. Nem követelik a kereskedők, Sándor Pál visszautasítja. Nem követeljük mi, munkások. A köztisztviselők, akik igen szép számmal vannak itt képviselve, valószínűleg szintén nem követelik, legalább is nem hallottunk róla, hogy követelnék. Ilyen körülmények között nem tudjuk megérteni, hogy mi szükség van erre a törvényjavaslatra. Minthogy pedig senki nem követeli, meg kell állapítanunk, hogy valószínűleg annak az egy tényezőnek használ ez a törvényjavaslat, aki ezt ide benyújtotta, és pedig a pénzügyminiszter úrnak. Meg kell tehát állapítanunk azt, hogy a boletta egyetlenegy társadalmi rétegen sem fog segíteni, ellenkezőleg: minden társadalmi rétegnek ártani fog, ellenben ilyen módon fog hozzájutni a pénzügyminiszter úr ahhoz az adóhoz, amelyet most már végrehajtókkal sem tud behajtani. Az a helyzet tehát, hogy tulajdonképpen a boletta mögött egy agyafúrt módon kieszelt adóbehajtási módszer húzódik meg. Mert hiszen végeredményében ha nem használ ez senkinek sem. akkor, — minthogy itt pénzt kell leadni, minthogy súlyos terheket ró ez az állam polgáraira — ha kutatjuk és keressük, hogy vájjon ez összeg hova fordíttatik, vájjon melyik az a kassza, amelyikbe befolyik (Peidl Gyula: A., B.. C. kassza!), azt fogjuk tapasztalni, hogy a hágai egyezmény következménye az, hogy íme, ilyen módon emelik az állam bevételeit. Nem sikerült a kölcsön, az a kölcsön, amelyet a hágai egyezmény idején beharangoztak, azt mondván, hogy most már visszanyertük pénzügyi szuverenitásunkat és ennek következtében például a pénzügyminiszter úr egyes esetekben olyan módon nyilatkozott a kölcsönnel kapcsolatban, hogy az; ember mármár azt hitte, hogy csendőröket állítottak a batárra, mert annvira tolakodnak a külföldi bankárok s mindenáron be akarják ide hozni a pénzt. A pénzügyminiszter úr azonban azt mondotta, hogy: majd^ megnézzük, hoery kitől fogadjuk el azt a pénzt; hiszen ajánlanak nekünk kölcsönt, de mi azt nem fogadjhik el csak úgy, hanem a feltételeket majd mi fogjuk diktálni. A vége a dolognak azonban az lett, hogy a hágai egyezményt a Ház elfogadta, illetőleg a Ház egy része elfogadta abban a reményben, — mi nem tápláltunk ilyen reményeket — hogy ezután következik egy jó nagy kölcsön és utána következik a gazdasági fellendülés. Ez azonban elmaradt. A kölcsöntárgyalások szépen elaludtak s egyáltalán nincs pénz. Valamiképpen tehát pénzhez kell jutni, mert különben még a tisztviselőket sem lehet fizetni. A^ bolettára tehát azért van szükség, mert a pénzügyminiszter úrnak pénzre van szüksége. T. Képviselőházi Ha most visszatérek a gabonaértékesítés módjára, akkor ki kell jelentenem azt, hogy igen nagy mértékben hozzájárult ehhez a válsághoz a kormánynak nemcsak belső politikája, — nemcsak az a politika, amely lehetetlenné tette a széles néprétegek számára azt, hogy munkájukért olyan munkabért kapjanak, amiből meg tudnak élni, — hanem hozzájárult ehhez az a szerencsétlen külpolitika is, amelyet a kormány az utóbbi esztendőkben folytatott. Az olasz barátsággal hivalkodunk folyton, mindig arról beszélünk, hogy az olaszokkal való barátság milyen hasznos az országra nézve, az eredmények azonban azt mutatják, hogy ebből valami nagy hasznunk egyáltalápan nem volt. Nem volt sohasem jelentsük ki őszintén, soh a az életben nem volt az olasz barátságból ennek az országnak semmi haszna. Volt idő, amikor azt hittük, hogy a velük való barátság nekünk hasznunkra fog válni, azonban a legutóbbi világháború alkalmával is tapasztalhattuk, hogy amikor az olasz barátságnak tényleg meg^ kellett volna nyilvánulnia, akkor ez a barátság egészen fordított formában mutatkozott meg. Most azt mondják, hogy az olaszokkal való barátság szükséges, mert külpolitikai céljainkat az olaszok elő fogják segíteni.^ Én azt hiszem, hogy Franciaország barátsága sokkal fontosabb a mi számunkra, mint Olaszországé, már pedig ezt a francia barátságot egyszer s mindenkorra lehetetlenné teszi az, hogy éppen riválisával vagyunk jó viszonyban. De ha legalább valami látható haszna volna ennek, ha külkereskedelmi mérlegünkben azt tapasztalnék, hogy Olaszországba való kivitelünk emelkedik! Ezt azonban nem tapasztaljuk. (Mayer János földmívelésügyi miniszter: Dehogy nem!) Azt tudom, hogy narancsot, déligyümölcsöt, citromot, tavasszal az úgynevezett primőr főzelékeket és sok mindent Olaszországból hozatunk; azt azonban, hogy kivitelünk Olaszország felé ezen barátság következtében emelkedett volna, sajnos, nem látjuk. ÍPropper Sándor: Ellenkezőleg, csökkent! — Mayer János földmívelésügyi miniszter: Rosszul van értesülve a képviselő úr! Emelkedett!) Én úgy tudom, hogy Olaszország nem termel elegendő gabonát, hiszen néhány esztendővel ezelőtt Mussolini úr igen erős propagandát indított meg a búzatermelés emelése érdekében. ÍPropper Sándor: És eltiltotta a makarónit, kevesebb liszt kell tehát!) A búzatermelést azonban ilyen propagandával emelni nem lehet, ma is az a helyzet és még hosszú időn keresztül — azt hiszem örökké — az lesz a helyzet, hogy Olaszország a maga természeti és éghajlati viszonyainál fogva, állandóan rá fog szorulni arra, hogy búzát külföldről vigyen be. Ha ennek a nagy barátságnak következménye legalább az lett volna, hogy búzát tőlünk venne elsősorban ez az ország, akkor azt mondanám: rendben van, volt ennek a barátságnak valami értelme. (Mayer János földmívelésügyi miniszter: Nézze meg a képviselő úr a statisztikai kimutatásokat!) Ennek a mi külpolitikánknak azonban az volt a következménye, hogy azok az államok is elzárkóztak Magyarország elől, amely államok szintén búzabevitelre szorulnak és így ennek következtében ma itt állunk úgy, hogy felesleges búzatermésünket nem tudjuk megfelelően értékesíteni. Amíg tehát egyrészről a belső fogyasztást nem tudjuk emelni, mert a munkások nagy rétegei fogyasztóképtelenek, addig másrészről mesterséges eszközökkel és helytelen politikával álljuk útját annak, hogy búzánkat külföldön értékesíthessük.