Képviselőházi napló, 1927. XXX. kötet • 1930. június 26. - 1930. július 11.

Ülésnapok - 1927-418

Az országgyűlés képviselőházának 1*18. ülése 1980 július 2-án, szerdán, 173 szükségleteket ki tudjunk elégíteni, bátor voltam interpellációmat beterjeszteni, mert megítélésem szerint a munkanélküliségnek talán van bizonyos indoka, — ilem elfogadható ugyan — ha túlprodukció van valamelyik iparágban, illetőleg termelési ágban. Ha például valamilyen áruból nagyon sok van és nincs rá vevő, nincs elé? fogyasztó, akkor megértem azt, hogy a munkások egyrésze munka nélkül kénytelen élni. Akkor azonban, amikor látjuk és tapasztaljuk, hogy bizonyos szükségleteket ki kellene elégíteni, és ennek ellenére is munkanélküliség van ezekben az érdekelt iparágakban, akkor a termelésben és a kormányzatban kell keresni a hibát. Nevezetesen arról van szó, hogy én azt kívánom, hogy az építkezés végre-valahára induljon meg. Senkisem mondhatja azt, hogy nincs kereslet^ lakásokban, mert noha van néhány üres lakás a városban, ezek túlnyomórészben vagy nagy lakások, vagy pedig olyan odúk, amelyek emberi használatra már nem alkalmasak. Kétségtelen az, hogy úgy a fővárosban, mint a vidéki városokban nagy szükség volna arra, hogy az építkezés meginduljon. Nemcsak azért, hagy munkások keresethez jussanak, hanem azért is, hogy az emberek megfelelő emberi lakáshoz tudjanak jutni; ennek ellenére, noha egyrészt a szükséglet itt áll, másrészt pedig megfelelő munkaerő áll rendelkezésre, az építkezések még sem indulnak meg. Legutóbb néhány héttel ezelőtt a Ház elfogadott egy törvényjavaslatot, amely az építkezések előmozdítását volt hivatva célozni. Amikor a Képviselőház ezt elfogadta, mindenki abban a hitben és meggyőződésben élt, hogy a törvényben megállapított kedvezményeket nemcsak az új házakra, hanem a ráépítésekre, a toldaléképítésekre is vonatkoztatni lehet. A későbben kiadott miniszteri rendel eb öl f azonban mindenki a legnagyobb megdöbbenéssel r tapasztalta azt, hogy például annál a háznál, amely egyemeletes és még egy emeletet rá akarnak húzni, nem kapja meg az én íttető azt a kedvezményt, amelyet megkap az, aki egészen új épületet épít. Különösen nagyon érdekes, hogy amikor a törvényjavaslatot beterjesztették, akkor az építési irodákban lázas munka ondult meg, mert mindenki úgy vélte, hogy érdemes lesz ezeket a toldalékvagy ráépítkezéseket elvégeztetni r és amikor a rendelet megjelent, akkor azután ezeket a munkákat egyszerre beszüntették, mert hiszen azok a kedvezmények, amelyek kilátásba helyeztettek a rendeletben, nem vonatkoztak ezekre a toldalék építkezés ékre. De nemcsak ezen az úton lehetne egy egész sereg iparágat foglalkoztatni, hanem a f

atarozások elvégeztetésével is. A népjóléti miniszter úr igen bőségesen gondoskodott arról, hogy a házak tulajdonosai megfelelő jövedelemre tegyenek iszert és a házbéreket felemelte a békebelieknek csaknem száz százalékára. Ezzel szemben egész joggal elvárható volna az, hogy a háztulajdonosok legalább is olyan mértékben tartsák jókarban ingatlanaikat, amilyen mértékben ezt a békében tették, ahogy ma ezt nem teszik, ez csak azért van, mert hiszen nincs meg az az egészséges kon'•currencia, amely a békében megvolt. Akkor, amikor megfelelő számú üres lakás állt rendelkezésre, akkor a háztulajdonost külön kényderítő eszközökkel nem* kellett arra kényszeríteni, hogy házát rendbentartsai, mert hiszen érdeke is volt, hogy az rendben tartassák, küiönben nem tudott lakót kapni. Ha a tűzhely elromlott, akkor a -háztulajdonos igyekezett azt rögtön^ megcsináltatni, a lakásban előforduló^ javításokat azonnal elvégeztette, nem is beszélve .arról, hogy a háztetőt a saját érdekében megcsináltatta, igyekezett mindenképpen a lakóknak rendelkezésre állani és lehetővé tenni azt, hogy a lakásban lakói legyenek. Ma azonban, amikor lakásszükség van, ennek természetes következményeképpen a háztulajdonosok elmulasztják a szükséges munkák elvégeztetését. Már pedig nem lehet azt mondani, hogy a háztulajdonosokat valami túlságosan nagy kímélet illetné meg, nogy túlságosan nagy kiméletre szorulnának, mert hiszen talán nincs egyetlen egy társadalmi réteg sem, amelyik a háborún olyan mértékben tudta volna átmenteni vagyonát, mint amilyen mértékben át tud!ta menteni a vagyonát a háztulajdonos. Nem egy olyan embert ismerek, akinek a háború előtt egy túlontúl^ megterhelt ingatlana volt, hiszen a legtöbb fővárosi ház amortizációs kölcsönre épült ífel és a tulajdonosa legtöbb esetben a házát csak az amortizáció idejének lejártakor tudta kifizetni. 25—30—35 esztendős amortizációs kölcsönökre építettek házakat és bizony 30—35 esztendeig fizették ezeket az amortizációs kölcsönöket. Az történt, hogy amikor a társadalomnak egészen széles rétegei mentek tönkre a Ibáború és az infláció (következtében, amikor ezrek és tízezrek nemcsak a> vagyonukat vesztették el, hanem elvesztették még a szemük világát is, akkor itt áll egy társadalmi réteg, amely nemcsak átmentette vagyonát száz százalékban, — mert ez helytelen meghatározás, — hanem egy nagy nemzeti ajándékhoz is jutott, mert hiszen tartozásait akár egy jó vacsora árával fizethette ki. Ilyen körülmények között teljesen indokolt volna, hogy mikor a népjóléti miniszter úr gondoskodott arról, hogy a békebeli béreket fizessék a lakók a háziuraknak, akkor törvényes intézkedéssel szorítsa rá a háztulajdonosokat arra is, hogy a szükséges tatarozási munkálatokat végeztessék elAz a helyzet, hogy az építkezésnél és a tatarozásnál lehet a legtöbb embert foglalkoztatni, ott a munkabérek igen nagy hányadát teszik ki az összköltségnek- Néhány esztendővel ezelőtt kísérleteztek az úgynevezett tatarozási adókedvezménnyel. Ennek eredménye^ az volt, hogy még ezen is kerestek a háztulajdonosok, mert a legtöbb esetben sokkal nagyobb összegekről szóló számlát nyújtottak be az adóhivataloknál, mint amilyeneket tényleg a tatarozás fejében, a tatarozás ellenében kifizettek, úgyhogy mindenképpen kerestek és mindenképpen jól jártak. Ilyen körülmények között tehát egész joggal várható el iaz, hogy a háztulajdonosok ezeknek a munkáknak elvégeztetésére rászoríttassanak. Meg akarom itt néhány szóval említeni az Erzsébet sugárút kérdését. Nem mondhatom azt, hogy néhány esztendeje vajúdik ez a kérdés, mert immár néhány évtizede vajúdik r az Erzsébet sugárút megépítése. A kormány azonban ebben r a tekintetben sem tesz semmit, semmiképpen sem igyekszik előmozdítani azt, hogy végre-valahára ez az igen nagyfontosságú munka, amely nemcsak a munkanélküliség csökkentése, de a város rendezése érdekében is szükséges, megkezdődjék. Még csak azt akarom itt megemlíteni, hogy a tatarozás és építkezés azzal jár. hogy nem kell nekünk semmit sem külföldről hoznunk. Ez nem olyan munka, amely valutánk, vagy mérlegünk romlását jelentené, mert hiszen nem kell külföldről beszerezni a szükséges építési anyagokat. A cementnél, amely 25*