Képviselőházi napló, 1927. XXX. kötet • 1930. június 26. - 1930. július 11.
Ülésnapok - 1927-418
172 Az országgyűlés képviselőházának kodak legjobb meggyőződése ellenére akár iá munkanélküli segély, akár a 8 órás munkaidő kérdésében; mert nem merem feltenni a mi-' niszter úrról, aki végre akármiennyire is nem szocialista, akármennyire gyűlöli is a munkásszervezeteket, (Zaj és ellenmondás ok a .jobboldalon.) de mégis osiak maa-yar ember, hogy ne látná, hova vezet ez az út. Azt kell mondanom, hogy olyan óriási befolyást gyakorolnak a munkáltató szervezetek a kormányra, hogy §zzel szemben a kormány kellő gerincességet nem mutat. Ha egy neírvedrésznyl keménységet tanúsítana ezekkel a munkáltató 'szervezetekkel szemben, mint amennyit mifelénk mutat, akkor ez a kérdés már régen meg lenne oldva. Ahogy a Gyosz. ellenzi ia munkanélküli segélyezést, a 8 órás munkaidőt és szabotálja a feltett kérdésekre való ^vállaszadást, éppúgy az ipari érdekeltség is óriási befolyást gyakorol a kormányra, nehogy innen a felesleges munkanélküli tártai éksereg kivonuljon és ezzel esetleg a munkabérek emelkedjenek. Mert a kérdést így is fel lehet tenni. A munkabérek egy év óta ••: több, mint 20 százalékkal leszállottak az építőiparban. Ahol építkezés van, mindenütt azt a szomorú képet látjuk, hogy a munkások egy része az épületeken alszik, mert annyi pénze^ sínes, hogy szerény lakását megfizesse. Hétfőn jön be, egy nagy kenyérrel az ^iszákjábaji, e^y falatka szalonnával, a fazékjában nem tudom mivel, és ezzel tengeti egész héten át az életét: ott alszik óoska eementzsákokon az épületen és szombaton gyűrött, borostás arccal megy és viszi haza azt a pár fillért, amit keresett. Ez az állapot természetesen tetszi'k az építőipari érdekeltségnek, mert lehetővé teszi számára olyan. munkabérek fizetését, 'amelyekről a háború előtt nem is álmodhatott. Itt vannak az egyetemi építkezések, például a> szegedi klinikai építkezés. Az építőipari munkásság panaszt emelt a kultuszminiszter úrnál, a vizsgálat meg is indult, de már eddig is kiderítette a vizsgálat, hogy felnőtt embereket 3—4 hónapra beállítanak ^tanoncnak és azután felszabadítják, mint építőmunkást és a meglehetős nagy szakképzettséget igénylő munkákat teljesen tanulatlan tanoncokkal végeztetik el; mert az csak nem nevezhető szakképzettségnek, hogy* valaki, mint tanonc, 3—4 hónapig áll szolgálatban, csak azért, hogy az építőipari érdekeltség a munkabéreket leszoríthassa, 40—60 filléres napszámokkal dolgoztathasson. Természetes, hogyha az építődpari munkásoknak egy része Franciaországban nyerne elhelyezést, ezáltal a munkabérekemelkednének s éppen ez az, 'amitől az építőipari váltakozók félnek. Ebben a tekintetben gondolkozásuk teljesen azonos a gyáripari vállalkozók gondolkozásával: dolgoztatni olcsó bérért és ^ vagyont szerezni annyi idő alatt, amennyi idő alatt r a múltban vagyont szerezni nem lehetett. Nézzük a vagyonok keletkezését. Olyan vagvonok keletkeztek építőipari és gyáripari vállalkozásokban rövid néhány esztendő alatt, amilyen vagyonok keletkezéséhez a múltban egész emberöltő kevés volt. Ilyen körülmények között nem lehet a kormánynak sürgősebb teendője, mint Franciaországgal tárgyalásokba bocsátkozni, hogy egy naa:y kontingensét ennek a munkanélküli tartalékseregnek helyezze el Franciaországban, hogy ott dolgozva tudjon idehaza lévő családjának valami csekély módot nyújtani az itten való megélhetésre. Végtelenül sajnálom, hogy a belügyminisz418. ülése 1930 július 2-án, szerdán. [ ter úr ennél r a fontos kérdésnél nincs itt és erre nézve választ nem tudok kapni... Elnök: Ha jól tudom, a képviselő úr a külügyminiszter úrhoz interpellál. Malasits Géza: Bocsánatot kérek, nyelvbotlás volt. Mondom, végtelenül sajnálom, hogy a külügyminiszter úr nincs itt és nem tudott választ adni erre nézve, pedig ez a kérdés van olyan fontos, mint bármely más kérdés, és én teljes joggal, sok ezer munkanélküli építőmunkás és munkanélküli ipari munkás nevében kívánom és követelem a minisztériumtól, hogy a legsürgősebben indítsa meg a tárgyalásokat abban az irányban, hogy ezek a munkások, akik idehaza elhelyezést nem találnak, külföldön elhelyezhetők legyenek. Elnök: A képviselő úr által előterjesztett interpelláció kiadatik a külügyminiszter úrnak. Sorrend szerint következik a Bárdos Ferenc képviselő úr által a pénzügy-, valamint a népjóléti'és munkaügyi miniszter urakhoz az építkezések és tatarozási munkálatok megindítása tárgyában intézett interpelláció, melyet a jegyző úr fel fog olvasni. Gubicza Ferenc jegyző (olvassa): «Interpelláció a pénzügy- és a népjóléti miniszter urakhoz. Tekintettel arra, hofrv az építkezések megindítása több mint 40 iparág foglalkoztatását jelenti és a munkanélküliség csökkentésének egyik leghathatósabb eszköze, milyen pénzügyi rendelkezésekkel hajlandó a pénzügyminiszter úr az építtetők és vállalkozók építési tevékenységét előmozdítani, nevezetesen milven rendkívüli kedvezményeket hajlandó nyújtani azoknak, akik építtetni hajlandók 1 ? Hajlandó-e a népjóléti miniszter úr a bérházak kötelező tatarozására és belső berendezésének kiegészítésére 3s megújítására országos rendeletet kiadni?» Elnök: Az interpelláló képviselő urat illeti a szó. (Zaj és moznás a szélsőbaloldalon.) Kétségtelen joga van a képviselő úrnak interpellációját előterjeszteni. Bárdos Ferenc: T. Képviselőház! Amióta modern értelemben vett ipari életről lehet beszélni Magyarországon, azóta a munkanélküliség kérdése állandóan napirenden van. Az a különbség, hogy míg azelőtt a munkás munkanélkülisége csak ideiglenes jellegű volt és csak rövid néhány hétre szorítkozott, addig ez ma már, mondhatjuk, idült betegséggé fajult. Azelőtt, ha a munkás hosszabb ideig volt munka nélkül, azoknál a kapcsolatoknál fogva, amelyek a városi ipari munkást a. vidékhez fűzték, mégis tudott magán valamiképpen segíteni. A munkanélküliség okozta bajok ugyanis főleg a városokban mutatkoztak, künn, a vidéken, a falvakban ezeknek hatása nem mutatkozott olyan katasztrofális módon, úgy, hogy a munkás vidéki összeköttetései révén tudott ideiglenes segítséghez jutni. Ma már az a helyzet, hogy ïm a munkás munkanélkülivé válik, nincs remény ahhoz, hogy akár heteken, akár hónapokon belül munkához jut, de azonkívül elvesztette a lehetőségét annak is, hogy családi és egyéb Összeköttetései révén segítséget tudjon kapni vidékről. Miért? Mert ma már az a helyzet, hogy vidéken, a falvakban a nyomorúság éppen olyan nagy, mint amilyen nagy a fővárosban, vagy a vidéki városokban, úgy, hogy most a munkás a legteljesebb kétségbeesésbe sodortatik akkor, ha munkanélkülivé válik. Részben azért, hogy a mnukanélküliségen enyhítsünk, de másrészt azért is, hogy bizonyos
