Képviselőházi napló, 1927. XXX. kötet • 1930. június 26. - 1930. július 11.

Ülésnapok - 1927-418

Az országgyűlés képviselőházának A18, ülése 1930 július 2-án, szerdán. 159 nék a beígért budapest—komáromi vasútelektrifikálást, ez egy egész sereg embernek adna munkát, egyrészt (künn szabadtéri munkálatokat jelentene, másrészt benn a gyárakban, az üzemekben adna munkát a munkásoknak. Nem tudni azonban, mi okból, de ezeknek a munkáknak kiadása állandóan halasztódik és húzódik. A kormányzói jubileum alkalmával egy törvényjavaslatot fogadott el a Képviselőház, amely törvényjavaslatban sokan örömmel látták, hogy nini, nagyszerű közmunkaalkalmak nyílnak, mert ebben a törvényben a Duna-hidak megépítése foglaltatott, azonkívül ugyancsak tervbevétetett a Horthy-telep megépíése, és igen sokan nagyon komolyan foglalkoztak ezekkel a problémákkal és nagyon sokan hittek abban az ígéretben, hogy a kormány most^ az egyszer csak betartja szavát, hiszen a törvény kötelezi arra. S mégis úgy látjuk, hogy r például a Horthy-telep megépítéséről még sokáig egyáltalán szó sem lehet, holott mindannyian emlékezünk arra, hogy azt Ígérték, hogy még ebben az esztendőben megkezdik a munkálatokat, tízezer családi házat fognak építeni, ami, mondhatom, jelentős mértékben járult volna, legalább egy bizonyos ideig, ahhoz, hogy a munkanélküliek nyomorán enyhítsenek, hogy a munkanélküliek foglalkoztatáshoz jussanak. Itt van a Boráros-téri Dumahíd megépítése. Nem is olyan nagyon régen hallottam itt a Házban azt a. kijelentést, — a kereskedelemügyi államtitkár úr tette meg — hogy még augusztus hónapban megkezdik legalább a Borárostéri híd megépítését. A tervpályázatok már ki vannak írva és úgy tudom, hogy a tervpályázatok már beérkeztek, sőt a jury el ís bírálta azokat, megállapította a legelfogadhatóbb tervet, de hogy a Boráros-téri Dunahíd megépítése mikor kezdődik el, azt valószínűleg még a mi; niszter úr sem tudja. Amikor az tapasztalható végig az egész vonalon, hogy a gyárak egyre csökkentik a munkáslétszámot, amikor az tapasztalható, hogy a meglévő munkáslétszámot sem foglalkoztatják egész héten, hanem a legképtelenebb munkaidők mellett, akkkor nem jönnek ezek a közmunkák. A gyárak egész seregében, azt kell mondani, már túlhaladott álláspont a nyolcórai munkaidő követelése, mert nem hat, nem is négyórai, hanem még ennél is rövidebb munkaidők vannak. Vannak üzemek, ahol minden második héten hívják be a munkásokat heti 28 órás munkaidőre, vannak gyárak, nagy, előkelő gépgyárak, ahol minden harmadik héten hívják be egyheti munkaidőre a munkásokat. Méltóztassanak elképzelni, hogy milyen helyzetben vannak a dolgozók, akik ilyen körülmények közt kénytelenek dolgozni. Most tessék ehhez viszonyítani a munka nélkül maradottak helyzetét. Kétségbeejtő ez az állapot, a megoldást tovább is halogatni, üres ígérgetésekbe fullasztani nem lehet. A mai nap folyamán is olyan riasztó hírnek jutottam birtokába, amely egyenesen kétségbeejtő. Magyarországnak a csepeli Weiss Manfréd-gyár után ezidőszerint legnagyobb gyárvállalata közölte munkásaival, hogy a létszámot nem tudja tovább tartani. Az újpesti Standard villamossági gyárról van szó, amelynek úgynevezett mehanikai részén még mindig mintegy két és fél ezer ember nyert ezideig foglalkoztatást. Az igazgatóság közölte, hogy a régóta vajúdó állami rendelések kiadására tovább várni nem tud és ezen a héten azonnali hatállyal 1600 embert kénytelen elbocsátani. Ez 6000 lelket érint, Újpest városát sújtja íegelsősorban. Mégis csak meg kellene gondolni, szabad-e megtűrni, szabad-e megengedni, hogy ez bekövetkezzék. Én úgy tudom, hogy ezen lehetne is segíteni, mert az az értesülésem, hogy nem kellene egyebet tenni, csak a régen elhatározott, de még ki nem adott rendelést, az automata-telefonközpontok 9 milliós rendelését ki kellene adni a kereskedelmi minisztériumnak. Ügy tudom, hogy még pénz sem kell erre, mert a gyárvállalat — ahogyan a munkásoknak kijelentette — hosszú időn keresztül, esztendőkön keresztül hajlandó hitelezni ezt az összeget. Elnök: A képviselő úr beszédideje leiárt, szíveskedjék beszédét befejezni! Kabók Lajos: Méltóztassék megengedni, hogy még 5 percig beszélhessek erről a kérdésről. Elnök: Méltóztatnak megadni 1 (Igen!) A Ház az engedélyt megadja. Kabók Lajos: T. miniszter úr! Azért voltam kénytelen ezt említeni, mert nagyon sokszor hangzott el itt feltett kérdéseinkre válasz, hogy a kormány akaratán és elhatározásán kívül álló okok miatt nem tudja a nagv problémákat megoldani. íme, itt van egv eset, amely nem is esik a kormány akaratán kívül; csak akarni kell, csak ki kell adni a rendelést és 1600 embert, 6000 lelket meg lehet menteni és nem fognak egy egész várost a legnagyobb gazdasági válságba betaszítani. Mert Üjoest városában 6000 léleknek egyszerre munkanélkülivé válása nem olyan egyszerű kérdés, ez nagy megrázkódtatást vonna maga után. Enpen ezért mindent el kell követni, 'hogy ez be ne következzék, annál is inkább, mert — mint mondtam — látjuk végig az egész vonalon a legképtelenebb állapotokat. Látjuk azt, hogy az ipar nem bír boldogulni. Koncentrációkat hajtanak r végre, aminek az eredménye az, hogy évről-évre kevesebb lesz a munkahelyek, az üzemek száma. Csak végig kell menni a Váciúton és össze kell hasonlítani a mai helyzetet a 10 év előtti állapottal. Sivár kép tárul a szemlélő elé: virágzó, nagy gyárvállalatoknak ma már letarolt, üres telkeit látjuk, egész sereg üzem megszűnt. S mit gondolnak a képviselő urak, hogy azok az úgynevezett koncentrációk azt eredményezték, hogy a koncentráló gyár átvette a koncentrálásra ítélt gyár munkásait? Dehogy! Ezek belekerültek a munkanélküliek táborába és csak elenyésző csekély azok száma, akiket a koncentráló f^árakátvettek. Éppen ennek következtében egész határozottsággal állíthatom, — csak a nagyobb gyárakat véve figyelembe — hog^ nem kevesebb, mint 8000 munkás számára szűnt meg a munkaalkalom, a munkalehetőség, a munkaterület ilyen koncentrációk révén. Ezzel szemben csak a kormány örökös üres Ígérgetését látjuk, halogató politikáját és ott sem látunk komoly és payors intézkedést, ahol azt megtenni minden körülmények között lehetne. Én nem egv ízben tettem már ezt a kérdést itt szóvá és szinte talán úgy tűnik fel, mintha nekem egyéb problémám nem is volna, mint a munkanélküliség kérdése. Mindennek ellenére, akármi is a feltevés, a magam részéről az az elhatározásom, hogy mivel ez az ország legnagyobb problémája, én nem nyugszom addig, amíg ebben a kérdésben olyan intézkedések nem történnek, amelvek kielégítők lesznek. Itt ez alkalommal most éppen azt kérem, amire a népjóléti miniszter úr célzott, — Ő mondotta mostan

% még fülemben eseng a szó — hogy a munkanélküliek segélyezése nem megoldása a munkanélküliség kérdésének. Tessék tehát a közmunkákat elrendelni. Nem akarok 'most megjelölni egyéb köz-