Képviselőházi napló, 1927. XXX. kötet • 1930. június 26. - 1930. július 11.

Ülésnapok - 1927-418

Áz országgyűlés képviselőházának £18, ülése 193Ô július 2-án, szerdán* 127 újra való bevezetéséért (Jánossy Gábor: Senki sem lelkesedik!) és nem tartom jónak, hogy az egyenes, közvetlen állami beavatkozást megint behozzuk a gazdasági életbe. Az indirekt állami beavatkozásra igenis szükség van a mezőgazdaság érdekében. Gaal Gaston igen t. képviselőtársam több, mint egy óra hosszat fejtegette ezt a kérdést. Erről nem tudok véleményt mondani, mert ilyen rövid idő alatt nem tudok erről véleményt kialakítani magamnak, de felhívom a t. kormány figyelmét, hogy az appropriációs vita alkalmával már részletesen fejtegette Gaal Gaston t. {képviselőtársam a vám- és tarifapolitikánál adható előnyöket és az általános költségvetési vitánál én is elmondottam azt, hogy kívánom és követelem, hogy a szomszéd államokkal való közvetlen gazdasági tárgyalás útján viszonos igények kielégítésével oldjuk meg végre a magyar mezőgazdasági termények piackérdését. (Jánossy Gábor: Nem rajtunk múlik!) Jánossy képviselő úron nem múlik, de meg vagyok róla győződve, hogy a kormány tudna eredményeket elérni, ha teljes erejét szolgálatába állítaná ennek a kérdésnek. Ha pedig már méltóztatik ezt felvetni, akkor igenis, azt mondom, hogy hibás a magyar kormány meggyőződésem szerint és tudom, hogy miért mondom ezt. Az indirekt beavatkozásnak, a szanálásnak még egy módja van, amelyre szintén rámutatott Gaal Gaston t. képviselőtársam és amelyet én is alá akarok húzni. Ez a mód a mezőgazdaság állami terheinek direkt leszállítása, hogy ezáltal a mezőgazdasággal foglalkozó exisztenciák abba a helyzetbe jussanak, hogy saját erejükből állhassanak talpra. Háromfajta adó van, amely a magyar föld szegény népét a legjobban sújtja: a földadó, a házadó és a közmunkaváltság. Ez adók bármelyikének, vagy valamelyikének viszonylagos, vagy részleges leszállítása által keresném azt a közvetlen segélyt, amelyben a mar gyár föld népét az államnak részesíteni kellene- Nem arra gondolok, hogy egyszersmin- . denkorra engedjük el ezt az egész adót, az adónak egy részét, de ahogyan a kormány esztendőről-esztendőre megállapítj cl ti. boletta árát, éppen úgy megállapíthatja esztendőről-esztendőre azt, hogy egyik vagy másik adófajtának melyik részét milyen arányban engedi el a földmívelő népnek. Ez elmaradó állami jövedelem helyett új fedezetről gondoskodni, véleményem szerint, nem kell, mert itt van a, 24 óra után mégegyszer bekövetkező 24-ik órának vége, amikor az állami kiadások tetemes leszállítását kell keresztülvinni. Tessék egyszerűen az állami kiadásokat olyan mértékben leszállítani, mint amilyen mértékben a földadó terhén könnyítenek. De azt is figyelembe kell venni, hogy ilyen általános mezőgazdasági segélynek vannak progresszív és vannak degresszív módjai. (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) A progresszív adóztatásnak elvi kérdésében ebből az alkalomból nem akarok állást foglalni, nem akarok prejudikálni egy esetleg később elkövetkezendő vitában elfoglalandó álláspontomnak, de ki akarom jelenteni azt, hogy amikor az ország egyeteme ep-y bizonyos rendkívüli segélyben részesíti a magyar föld tulajdonosait, akkor e segély nagyobb hányadában kell részesíteni a szegényebb népréteget, mint a gazdagabbat. (Ügy van! Ügy van! a bal- és a szélsőbáloldalon.) Például a földadónál egy fokozatos degresszív kulcs mellett való részesedést gazdasági szempontból megokoltnak, szociális szempontból pedig egyenesen üdvösnek tekintek. Nem akarok itt számokat mondani azért, hogy számokat mondjak, hanem csak gondolatmenetemet akarom megvilágítani akkor, amikor azt mondom^ hogy például a földadónál a törpebirtokosoknál száz százalékos földadóelengedés, a kisbirtokosoknál 100—90%-os, a középbirtokosoknál 90—70%-os, a nagybirtoknál pedig 70—50%-os elengedés volna megállapítandó. Ne méltóztassanak elfelejteni azt, hogy egy nagybirtoknál a földadó 50—60%-os elengedése lényegében nagyobb segítséget jelent, mint egy kisbirtokosnál a 30—40 pengős adó elengedése. Egészen kétségtelen, hogy a szociális szempontból nagy terheket viselő, a széles néprétegek emberi megélhetését biztosító magyar nagy- és középbirtokos is súlyos válságban van, de a történelem lapjait forgató minden objektív ember megállapíthatja, hogy a magyar föld tulajdonosai a múltban önző osztálypolitikát sohasem folytattak :s mindig elsők voltak ott, amikor áldozni kellett a közért és utolsók voltak akkor, amikor részesedést vagy juttatást kértek a köztől. Ezt a nemes tradíciót folytatni kell és a mezőgazdaság részére juttatandó segélyt nagyobb százalékban kell a kisembereknek juttatni, mint a nagyobb birtokosoknak. A magyar föld birtoko 'Seil? 3, romjaikban meglévő nagy földbirtokok nem is akarnak nemzeti ajándékot kapni, amely nagyobbrészt lényegesebben segíti őket, mint szegény testvéreiket. Minden olyan nagybirtokossal szemben, aki a kormányelőtti mindén áron való hajlongási lázban, vagy önző, bármilyen formájú önző érdekeitől vezettetve üdvözli a bolettajavaslatot, (Jánossy Gábor: Ilyenek is vannak?) — meg is neveztem már ma, — szemben áll 10—20 olyan nagygazda, aki szívesen hozza meg azt az áldozatot, hogy a köz által a mezőgazdaságnak juttatott segítségben csekélyebb hányadban részesedjék, mint szegény testvére, s meg vagyok győződve, hogy addig a határig, amíg a nekik jutó segítség még az egész mezőgazdasági vagyon fenyegető válságát elkerülhetővé teszi. A nemzet és az állam sorsában érdekelve van minden magyar állampolgár, de még jobiban van érdekelve az, aki a magyar föld egy részét birtokában tartja. A magyar föld tulajdonosai fokozott mértékben vannak érdekelve, hogy a magyar földnek juttatott segítség még az igazságosságot is meghaladó mértékben jusson a szegény embereiknek, hogy ezáltal az osztályok közötti barátságot és egyetértést ápoljak és ne az osztályok közötti izgatást, amelyre, sajnos, ez a törvényjavaslat már nagyon sok helyen és vidéken alkalmas. (Jánossy Gábor: Mert félreismerik!) Ennek a törvényjavaslatnak a bolettara vonatkozó részei ebben az országban senkinek sem kellenek. A szakemberek, az érdekképviseletek, a sajtó, a városi lakosság, a vidéki népesség egyaránt szembe fordult vele. Maga az egységespárt, kitörő felháborodással fogadta. (Jánossy Gábor: A régi tervezetet, nem ezt! Az őrlési jegyet! — Zaj a jobboldalon.) Nem is ez az irányadó. Nem akarok ebből olcsó érvet faragni, bár lehetne. Gaal Gaston t. képviselőtársam^ megmondotta és hiába mondaná meg tíz más ember az ebből vonható erkölcsi dedukciókat, ez semmiféleképpen nem változtatna a helyzeten, ímert nem ez az irányadó. Az irányadó az, hogy a törvényjavaslatnak vonatkozó rendelkezései meg fogják-e szüntetni a magyar föld válságát igen, vagy nein? (Felkiáltások jobb-