Képviselőházi napló, 1927. XXX. kötet • 1930. június 26. - 1930. július 11.

Ülésnapok - 1927-417

92 Az országgyűlés képviselőházának vit ja-e valamivel a búza árát, több pénz lesz-e ezzel az országban, igen vagy nem. Ha mi a külföldi börzéknek parancsolhatnánk, ha mi lehetővé tehetnők azt, hogy a esikágói jegyzés a mi kedvünkért lefelé-tendálás helyett felfelé ugorjék, akkor még csak volna valami értéke annak, amit az urak itt kiagyaltak, hogy nevezetesen mesterséges eszközökkel javítják a búza árát.^ Minthogy azonban a külföldi búzaár megállapítása nincs a kezünkben, ihanem egészen más tényezők állapítják meg a búza árát, és minthogy azzal egy fillérrel több pénz nem lesz az országban, ha az urak az én és mások zsebéből fillérekben kiveszik és koronává fejlesztve a nagybirtoknak odaadják, ennélfogva ez a mesterséges eszköz célhoz nem vezet. De ha az urak nem hisznek nekem, — mint ahogy felteszem, hogy egy szocialistának nem hisznek (Jánossy Gábor: Dehogy nem, csak igazat mondjon!) — nálam sokkal nagyobb szakértőnek, polgári értelemben vett igen kitűnő szakértőnek hihetnek. Az Egyesült Államokban a mezőgazdaságnak ugyanazok a bajai, amelyek itt is megvannak. Ott is zuhant a gabona ára, ott is gondolkoznak az emberek azon, hogyan, milyen mesterséges eszközökkel kellene a búza árát feljavítani. Az Egyesült Államok egyik legnagyobb trösztje, a Bankers Trust vezére kijelentette, hogy a kormány bármilyen kísérlete, amely a mezőgazdaságot a feleslegek mesterséges manipulációjával és a szabad áralakulás befolyásolásával igyekszik támogatni, végeredményben csak szerencsétlenséget hozhat magára a mezőgazdaságra is. Amerika egyik leghatalmasabb bankjának vezére tehát körülbelül ugyanazt mondja, amit itt Magyarországon az agráriusok vezérei mondanak, nevezetesen gróf Hadik János és Gaal Gaston t. képviselőtársam, és amit az Omge. mondott, mielőtt még a kormány lebarackozta volna azt' a buzgóságot, amely bennük a javaslat ellen volt. (Ellenmondások jobbfelől.) Ha az amerikai Bankers Trust vezére megállapítja, hogy mindenféle mesterséges eszköz, amelyet alkalmaznak, végeredményben szerencsétlenséget hoz és a mezőgazdaságot sújtja, akkor nem tudom megérteni, mi szükség van arra, hogy mesterséges eszközökkel igyekezzenek a búzia árát ilyen módon feljavítani. De, t. Képviselőház, egyszer szembe kell szállni azzal a felfogással is, hogy Magyarország a mezőgazdasáa-gal áll, Vagy bukik, és ha a mezőjfazdaiságnak rosszul megy, akkor minden iparágnak is rosszul megy. Nem lehet öiröikké azt mondani, amit már 150 éve hallunk, hogy hia a parasztnak üénze van, mindenkinek van pénze. (Jánossy Gábor: Nem a parasztnak, hanem a gazdának! — Kabók Lajos: Nem leszólás ez, kérem! — Gaál Mihály: De csakroszszul esik nekik! — Zaj. — Elnök csenget.) Egyszer meg kell nézni a statisztika számait is, mert csiak a tisztánlátás hozza meg az eredményt. Nem szabad tagadni azt, hogy a lakosságnak közéig fele, 45%-a nem a mezőgazdaságból él. Ez kétségtelen, ezt az urak konccdálni fogják. Azt sem fogiák az urak tagadásba venni, hogy 'hivatalos értékelés szerint az ipar hozadékának évi értéke — beleértve mindent, amit a gyáripari termelés fogalma alá lehet vonni — 2800 millió pengő. Nem lehet tehát tagadásiba venni, hogy a gyáripar is termel valamit. (Gaal Gaston: Nagy része mezőgazdasági ipar! —- Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) De egy másik, sokkal egyszerűbb példával is igazolni fogom azt, hogy nem kizárólag a 417. ülése 1930 július 1-én, kedden. mezőgazdaságból élünk, és itt csak a túlzások-tói akarom az urakat óvni, a mellett, hogy elismerem a mezőgazdaság igen nagy jelentőségét ebben az országban. (Jánossy Gábor: Abból élünk!) Erdélyi t. képviselőtársam a kecskeméti bortermelők gyűlésén azt állította, hogy Magyarországon a bortermelés 800.000 embert foglalkoztat, és ennek a 800.000 embernek évi termelése nagyobb, mint az egész gyáriparé, a papírzaoskógyártást is beleértve. Nem egészen így van a dolog. A magyar szőlőtermelés tiszta hozadéka évenként mintegy 80 millió pengő. Nézzünk csak meg egy másik iparágat. Például a vegyészeti iparban a helyzet a következő. Az országban van 229 vegyészeti gyár. Ezek a gyárak összesen mintegy 10.000 munkást foglalkoztatnak. r Ezek 116 millió pengő értékű nyersanyagból 203 millió pengő értékű készárut termelnek. f 'A vegyészeti ipar munkaértéke tehát 87 miIMópengő. Pontosan annyi, amennyi a szőlőtermelésnek, a bortermelésnek az értéke, holott a vegyészeti iparban 10.000 munkás talál alkalmazást, és a t. egységespárti képviselő urak közül^ az egyiknek, Erdélyi képviselőtársamnak állítása szerint a bortermelésnél 800.000 munkás, a másik verzió szerint csak 600.000 munkás talál alkalmazást. (Reischl Richárd: 800.000 lélek a gyermekekkel - együtt!) Akármennyit veszünk is, kétségtelen az, hogy így nem szabad és nem lehet szembeállítani a dolgot. Nem lehet azt mondani, hogy kizárólagosan és egyesegyedül a mezőgazdaság és annak magtermelő ága az, lamely, ha elpusztul, vele pusztul az egész ország. Meg kell állapítani azt, hogy minden foglalkozási és termelési ágnak joga van védelemre és joga van arra, hogy fejlődjék és gyarapodjék, mert hiszen ez az ország fejlődését és gyarapodását jelenti. Mi azt valljuk, hogy mesterséges eszközökkel ezt elérni nem lehet, mi azt valljuk, hogy ide olyan kormányintézkedések kellenek,^ amelyeket ez a kormány éppen összeállításánál fogva, lelkiségénél fogva, a politikáról, az életről, az emberekről való felfogásánál fogva soha megtenni nem fog. (Zaj a jobboldalon.) Azt mondják a t. urak, hogy mit kiabálnak ezen az oldalon, hiszen a boletta nem hoz drágaságot, mert a mezőgazdaságra fordított minden fillér vissza fog térülni az iparban és a kereskedelemben. Ezt a nótát én már hallottam a világháború idején, amikor a közönséget azzal animálták a hadikölcsönjegyzésre, hogy: jegyezzetek (hadikölcsönt, mert el vagyunk zárva a világtól, és azon a pénzen, amelyen a. közönség hadikölcsönt jegyez, puskagolyót, gránátot, srapnellt, repülőgépet és egyebet fogunk csinálni, úgy, hogy a természetes körforgás alapján ismét visszatér a közönséghez, ezáltal tehát nem szegényedünk, sőt ellenkezőleg — horribile dictu — gazdagodunk is. Az azóta levitézlett Krausz Simon bankár írta a legjobban, hogy minden fillért oda kell adni, mert ez az ország gazdagságát és gyarapodását jelenti. Mostmár, jóval a 'háború után megállapíthatjuk, hogy ez a teória hamis volt, mert minél több hadikölcsönt jegyeztek, annál többet pusztítottak el az osztrák generálisok, és a vége az lett, hogy ennek a szörnyűséges véres lakodalomnak cechjét a magyar nép fizette meg, mégpedig nagyon keservesen. Ennek a rettenetes, irtózatos háborúnak, amely most mezőgazdasági téren világszerte folyik, amely Amerikát, Kanadát, Ausztráliát, Argentínát magában foglalja és ezeknek az országoknak termékeit rázúdítja erre a szerencsétlen, leszegényedett Európára, ennek a szörnyű harcnak