Képviselőházi napló, 1927. XXIX. kötet • 1930. június 3. - 1930. június 25.

Ülésnapok - 1927-402

90 Az országgyűlés képviselőházának a fontos, hiszen zsidónak lenni nem szégyen, (Egy hang a balközépen: Jó!) van olyan tiszteletreméltó dolog, mint katholikusnak lenni, azzal teljesen azonos. De nem gondol­ják-e az urak, hogy ia szociáldemokrácia elleni harcban odáig jutottak, hogy nem tudnak mást, mint zsidózni; minden érvből kifogytak, nincsen más érvük, csak az, hogy zsidóznak és köpködnek feléjük. A lelki rendőrségnek ezek a megnyilvánulásai az úriaknak semumit sem fognak használni. Még egyet a • vallástalanságról. Schandl Károly képviselőtársam beszélt Oroszország­ról. En nem védem, nem tudom az ottani álla­potokat, mert sokkal zártabb terület, semhogy bírálatot tudnék róla mondani. De itt van Franciaországban egy pár vidék, ahol a nép nagyon vallástalan. Ott vían Flandria. Brüsz­szeltől egészen le a tengerig a világ leggyö­nyörűbb templomai vannak. Genfben van az egyik legszebb templom, vagy magában Brüsz­szelben is van egy gyönyörű templom. Tessék azokba elmenni a vasárnapi nagyimise alkal­mával. A genfi templomban például, amely­ben elfér többezer ember, ha tizet ott talál­nak, hát csoda. (Zajos ellenmondások a jobb­oldalon) Nem lehet tehát azt mondani, hogy Flandriában nagyon vallásos nép volna, sőt nagyon is vallástalan, és még sem kell ott annyi rendőrség és csendőrség, mint nálunk, mert ott a polgárias élés gazdasági feltételei megvannak. Az ember lelki élete függvénye a gazdasági helyzetnek. Nagyon brutálisan, de ta­lálóan fejezte ki magát az az olasz tudós, aki azt mondta, hogy ahogy eszik az ember, úgy gondolkozik. Annak a műnk ás embernek, aki ma 1 pengő 30 fillért, 1 pengő 40 fillért kap naponta, aki hat napon át robotol, ő maga nem lakik jól és sírva kell néznie családjának romlását, pusztulását, annak beszélhetnek más- . világi üdvösségről, az mindenkor csak azt látja, hogy neki koplalnia, éheznie kell. Es itt a lelki rendőrség^ sem használ semimit és a másik közigazgatás sem, mert ha itt van az anyagi feltétele a forradalomnak, iákkor kitör a ; forradalom, és azt önök sem templomi zászlókkal, sem harangokkal, sem semmiféle lelki rendőrséggel megakadályozni nem tud­ják. Ebből tehát elsősorban az következik, hogy minden rendelkezésünkre álló pénzt két do­logra kell fordítani. Először az emberek testi szükségletének kielégítésére, értem alatta azt, hogy munkaalkalmakat kell teremteni; az­után minden felesleges fillért, ami ezenfelül van, a kultúra fejlesztésére kell fordítani. Abban az orsz^iban, ahol olyan nyolcosztá­lyos elemi isku van, amelyben csak 30 ta­nulót tanít egy tanító, — nem úgy, mint ahogy Kuna képviselőtársam mondta, hogy 190 ta­nuló van egy iskolában, és felváltott tanítás van (Felkiáltások: Olyan is van!) — amelyben a tanító foglalkozhatik a gyermekkel, és ahol a tanító, ha nem is valami nagy polgári jólét­ben, de mégis legalább az anyagi gondoktól mentesen meg tud élni, abban az országban •sokkal kevesebb kilátás van forradalomra, mint abban az országban, ahol rengeteg sokat költenek parádéra, rengeteg sokat költenek rendőrségre és csendőrségre, de a kultúrától sajnálják a filléreket, (Kuna P. András: Ki az oka? A szocialisták! — Zaj.) sajnálják a pénzt a nyolcosztályú elemi iskolától. A Pest vármegye törvényhatóságának ülésén történt dolgok rendkívül elszomorították a kultúra minden barátját. De ugyanezek az urak, ha arról volna szó, hogy 30%-kai szaporítani kell ôê. ülése 1930 június 4-én, szerdán. a csendőrség létszámát, — ami biztosan többe kerülne, mint a miniszter úr iskolafejlesztési programmjának gyorsabb tempóban való ke­resztülvitele, — hurrával és lelkesedéssel sza­vaznák meg a csendőrség létszámának 30%-kai való felemelését. (Maróthy László: Apasztották a létszámot!) A kultúrától elzárkózóan viselkedik — mondjuk így — a magyar uralkodóosztály. Hiszen azt tudjuk, hogy Magyarországon min­dig az urak voltak az urak, és ezért csak az urakhoz kell fordulnom. Az a politika, amelyet a munkabérek tekintetében csinálnak és ame­lyet a jogok kiterjesztése tekintetében csinál­nak, természetesen ellenségévé teszi az urak­nak a munkásságot, mert a munkásság a mel­lett, hogy nem keres annyit, hogy jól lakjon, még jogtalan is. Ha adnak is neki csipetnyi jogot, azt sem tudja használni. Es látnia kell családjának sorvadását, látnia kell, hogy míg az urak gyermekeinek megvan a lehetőségük arra, hogy egészen végig, az egyetemig tanul­janak, addig annak a szegény fiúcskának még az sem jut, hogy nyolc évig járhasson egy kicsit iskolába, hogy tanulhasson, szellemileg fejlődjék és gondolatai .kissé magasabb röp­tűekké fejlődjenek, mint öregapjáéi voltak. Amikor ezt látja/akkor a munkás természete­sen az urak ellenségévé lesz. Schandl t. képviselő úr és a többi képviselő urak ne higyjék, hogy ezt az ellentétet, amely így adódik, a vallásos érzéssel, a valláserkölcs­nek rendőrséggé való. degradálásával át tud­ják hidalni. (Schandl Károly: Azt nem is mondtam! Ez ellen tiltakozom!) Hagyjuk a vallást a lelki szükségletek kielégítésére. Ne kívánjuk, hogy az egyházak rendőrséggé legye­nek, és ne használjuk a vallás parancsait gumibunkónak, a templomokat kortestanyák­nak. (Elénk ellenmondások a jobboldalon. — Kuna P. András: Csak a szakszervezetek le­hetnek f kortestanyák!) Kuna t. képviselő úr, ön már volt szakszervezetben (Kuna P. András: Voltam! Szép épület!), s ezért csodál­kozom azon, hogy így beszél. Tudja maga na­gyon jól, hogy a szakszervezetbe valaki belép és tag. (Kuna P. András: Persze!) Ellenben Budapesten, ahol a főváros a kegyúr, aki min­den kiadást gavallérosan megfizet (Felkiáltá­sok a jobboldalon: Ugyan! Ugyan!) — vallási tekintetben a fővárosra ne tessék mondani semmit, mert gavallérosan megfizet mindent —.' e mellett alakul minden kerületben egy egy­házi tanács. Öt-hat ember alakítja meg az egyházi tanácsot, senkit meg nem kérdeznek, de adóztatnak, különben mint az állam, végre­hajtatnak, különben mint az állam. Es ha az ember kérdi, hogy hová lesz a pénz, akkor az a felelet, hogy a kongregációs nagysága oda­nyom a gyerek kezébe egy újságot és azt mondja: vidd haza. (Zaj.) Es a hétéves gyer­mek hazaviszi a «Szív» újságot és mutatja, hogy: itt a szocialistákról van szó. (Homonnay Tivadar: Jól teszi, ha hazaviszi! Bár minden gyereknél ott volna!) Ezt megtehetik az urak, de ne a mi pénzünkből. (Zaj a balközépen. — Elnök csenget.) Ha a szociáldemokrácia ellen akarnak az urak agitálni, agitáljanak a saját pénzükből, de ne kívánják a szociáldemokrata munkás pénzét ahhoz az agitációhoz, amelyet ellene az iskolában folytatnak. Ez az, ami ellen tiltakozunk. (Homonnay Tivadar: .Egy­házi célokra megy!) Bocsánatot kérek, a «Szív» újság nem egyházi újság. (Homonnay Tivadar: Ez nem abból a pénzből^ megy! — Zaj.) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak. (Homonnay Tivadar: A képviselő úr is adott

Next

/
Thumbnails
Contents