Képviselőházi napló, 1927. XXIX. kötet • 1930. június 3. - 1930. június 25.

Ülésnapok - 1927-402

Az országgyűlés képviselőházának 4-02. ülése 1930 június 4.-én, szerdán. 91 érte pénzt! Miért adott?) Homonnay Tivadar képviselő urat kérem, méltóztassék csendben maradni. Malasits Géza képviselő urat pedig figyelmeztetem, méltóztassék a tárgynál maradni. Azok a dolgok, amiket újabban mondott a képviselő úr, nem állnak összefüggésben a kultusztárca első címével. Méltóztassék tehát a tárgynál maradni. Malasits Géza: Be is fejezem. Mégegyszer mondom, hogy amikor a főváros minden költséget fizet, akkor az egyházi tanácsok, egy miniszteri rendeletre való hivatkozással adókat vetnek ki, adókat hajtanak be, senkinek sem számolnak el erről, beszedik a szociáldemokraták pénzét és agitációt csinálnak a szociáldemokraták ellen. Mégegyszer kijelentem, nekem 'nem az agitáció ellen van kifogásom, mi ettől nem félünk, úgy vagyunk vele, mint az ír ember

; Ha az uraknak örömet okoz, hát csak csinálják, nekünk nem fáj. Mi csak az ellen tiltakozunk, hogy a mi pénzünket használják fel erre. Ha az urak agitálni akarnak, nyúljanak a saját zsebükbe és fizessék ebből ezt az^ agitációt! Mármost a kántortanítókra vonatkozólag teljesen igazat adok Schandl Károly t. képviselőtársamnak. Általában azt kell mondanom, ihogy a kultúrszégyene ennek az országnak a felekezeti tanítók valóban megalázó helyzete. (Egy hang a balközépen: Milyen az?) Tudok felekezeteket, — nem akarok itt neveket mondani, ennek nincs célja, hiszen aki tudja, hogy miről ivan szó, az ráismerhet — amelyek olyan szegények, hogy azon az államsegélyen felül a tanítóknak járó Összeget úgy koldulják össze. Az egyik helyen ezt snoderolásnak, a másik helyen kolligálásnak nevezik. Az a szerencsétlen tanító az államsegélyen felül fizetését havonként 4—5—6 részletben kapja, olyan kis öszszegekbep. hogy abból igazán semmit nem tud csinálni. S a mellett, hogy nagyon mégalázó a fizetés módja a felekezeti tanítók legtöbbjénél, még olyan szolgai _ helyzete van szegénynek, annyira alárendeltje úgyszólván mindenkinek, aki ott van, hogy bizony az a szegény tanító úgy érzi magát, mintha lenyomnák egészen a földig. Pedig az a tanító, aki ma nem tud gerinces testtel az életben állni és aki az élettel való gerinces, kemény küzdelmet nem tudja átplántálni a tanítványaira, szerintem nem lehet jó tanító. Ennek az országnak ma nem engedelmes szolgákra, hanem kemény, nyakas emberekre van szüksége, hogv abban a harcban, amelyet nemzetünk létéért folytatnia kell, megállhassa helyét. Mert a nemzeteknek is van létért való küzdelmük. A «struggle for life» nemcsak az emberekre, hanem a nemzetekre is áll- S ebben a küzdelemben gerinctelen szolgalelkek nem tudják helyüket megállni. Csak akkor tud ez a nemzet eredményt elérni abban a versenyben, amelv egész Európában, sőt talán az egész világon ^folyik, ha kemény, ^gerinces és helyüket megállni tudó férfiak és nők vannak. Már pedig az a szegény feleketi tanító, akit mindenki lenézhet, az nem tud kemény, gerinces férfiakat és kemény, helyüket megállni tudó nőket nevelni. Ezért követelem én és ezért követeli a mi pártunk minden felekezeti tanításnak megszüntetését. A tanítás az állam feladata, s az állam fizesse a tanítókat úgy, ahogy azokat fizetni kell, hogy neveljenek kemény, gerincses, önérzetes állampolgárokai Es ha az urak felekezeti érzése ez ellen fel is lázad, figyelmeztetem az urakat arra, hogy ott. ahol az iskoláztatás állami feladat, mint néldául Amerikában, van olyan bensőséges vallásos élet, mint amilyen Magyarországon van. Mert a vallásos életnek nem az a kritériuma, hogy hányan mennek végig gyertyával a Rákóczi-úton, hanem az, hogy az emberek hogyan cselekednek, (Felkiáltások a balközépen: Az is!) hogyan élik ki magukat ebben a vallás óságban. (Homonnay Tivadar: Ügy látszik, a képviselő úr gyertyát soha sem vitt.) Azt nem tudja a képviselő úr, hogy vittem-e gyertyát vagy nem; ha vittem, mindenesetre más célokért vittem. De az maga még nem vallás, az csak külsősége a vallásnak. A vallás ott kezdődik, (hogy szeretem felebarátomat, mint Önmagamat, és igyekszem úgy élni, hogy a felebarátaimnak minden tekintetben hasznára lehessek. (Homonnay Tivadar: Előbb beszélt a gerinces emberekről.) Elnök: Homonnay képviselő urat ismételten kérem, méltóztassék csendben maradni. . (Homonnay Tivadar: Nem lehet ezt a beszédet hallgatni!) Malasits Géza: Dehogy neon lehet hallgatni. (Rothenstein Mór: Kimehet! — Derültség a jobboldalon.) Csak azt mondottam, hogy erre nincs szükség. Attól, hogy állami oktatás van az iskolában, még lehet nagyon jó vallási oktatás. Ez a kettő nem zárja ki egymást. (Homonnay Tivadar: Maga se lesz kultuszminiszter soha!) Nem baj, a nélkül megleszek. A miniszterség csak epizód, de szocialistának lenni, az egy egész élet. (Homonnay Tivadar: Az egy állapot!) Az nem egy állapot, hanem szilárd meggyőződésen alapszik. Ha megdagadtam volna meggyőződésemet, akkor nem kellene itt állnom, akkor máshol lehetnék. Mégegyszer mondom tehát, hogy az állami oktatás felé kell mennünk, mert a fejlődés oda viszi az államokat. S minél előbb^ átesünk ezen a krízisen, s minél előbb történik meg az elszámolás e tekintetben az egyházak- » kai, annál egészségesebb ez az államra. Az egyházak nem fognak veszíteni semmit sem. a valódi vallásosság nem fog ezáltal csorbulni, ellenben meg fog ^szűnni a tanítóságnak az a szomorú és megalázó helyzete, amelyben ma az egyházak potentátjaival szemben van. (Zaj.) T. Ház! Ami a kánortanítókat illeti, a kántortanítók helyzete kétszeresen rosszabb, mint a rendes tanítóké, ímert hiszen nekik azonfelül hogy tanítaniok kell, a legtöbb esetben egyházi funkciókat is kell végezniök. Nagyon meggyőződéses embernek kell lennie annak, aki ma kántortanítónak megy. En is arra kérem a miniszter urat, hogy amilyen eszközzel csak lehet, amilyen eszköz csak ren- delkezésére áll, azt mind a kultúra fejlesztésére kell fordítani. A nyolcosztályú népiskola, a nép anyagi helyzetének emelése, a nép kulturális fokának emelése sokkal biztosabb óvszer a forradalom ellen, mint az, amit Schandl t. képviselőtársam ajánlott. A címet nem fogadom el. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Elnök: Kíván-e még valaki szólni? (Nem!) Ha senki szólni nem kíván, a vitát bezárom. A kultuszminiszter úr óhajt szólani. Gr. Klebelsberg Kunó vallás- és közoktatásügyi miniszter: T. Ház! A mai délután folyamán annyi érdekes megjegvzés hangzott el, hogy azokat nem hagyhatom szó nélkül. Itt van mindjárt Homonnay t. barátom felszólalása a sport érdekében. Igaza van, nem kaptuk meg az idén azt a milliót, amely nekünk a négymilliós sportberuházási összegből jár. En azonban azt hiszem, hogy az ország súlyos helyzetével annyival is inkább számolni