Képviselőházi napló, 1927. XXIX. kötet • 1930. június 3. - 1930. június 25.

Ülésnapok - 1927-402

Àz országgyűlés képviselőházának kO%. ülésé 19SÖ június 4>-én, szerdán* álltak az országok élén, de azok; az egyetemek nem voltak városi egyetemek, — legutóbb ilyen is jött létre, ilyent létesített Hamburg városa, Köln városa, Frankfurt városa — hanem ezek országok egyetemei voltak. Epúgy ezek a mi egyetemeink országrészek egyetemei, tehát az egész Dunántúlnak kellett volna, vagy kellene — mint már mondottam — a pécsi egyetemnek segítségére sietnie; Wolff igen t. képviselő úr mintegy panaszolta, hogy az igen t. kultuszminiszter úr quasi szemrehányást tett a fővárosnak, hogy nem támogatta az egyetemet. A miniszter úr sem így értette ezt. és senki, aki mint utolsó menedékhez fordult a budapesti egyetem érdekében a fővároshoz, ezt nem szemrehányásképpen említi. Nagyon jól tudja ebben az országban mindenki, hogy milyen rendkívüli és óriási áldozatokat hozott a főváros ezen a téiren. Nem tudunk azonban más kiutat, és h'a nem akarjuk, hogy ez a budapesti egyetem a maga nagy múltjával elsorvadjon, nincsen más mód, mint hogy a főváros is segítségére siessen ennek az egyetemnek. Látom, hogy^ letelt a beszédidőm, és így be kell fejeznem pár szóval, amit. itt el akartam (mondani. Azzal kezdtem, hogy a budapesti egyetem ünnepelni fogja háfomszázéves fennállását. Abban nincsen semmi kétségem, hogy ez az ünnepség külsőleg fényesen fog lefolyni, mert ehhez értünk mi, ez mindig sikerül. De többre volna szükség, arra, hogy megadjuk azt az erőt, amelyre ennek az egyetemnek szüksége van, megadjuk azt a reménységet, amely lyel nyugodtan nézhessen a jövő elé, hogy 300 év múlva boldogabban ünnepelhesse meg ez az egyetem fennállásának ünnepét. A budapesti egyetem a magyar kultúrának talán legértékesebb és legdrágább ereklyéje. Ha valamire, akkor erre kell vigyáznunk, mert minden egyéb tudományos társulat, akár az Akadémia, akár tudományos egyesületek, csak az egyetemnek kisugárzásai. A budapesti egyetem tanárai — bármilyen lenézéssel is szoktak hébe-hóba róluk beszélni — vezetik az Akadémiát, vezetik a tudományos életet,* vezetnek iminden tudományos társulatot. (Ügy van!) Ez az egyetem a magyar szellemi életnek középpontja. Amikor ezt az egyetemet jóindulatába ajánlom — mint egyetemi tanár is — az igen t. miniszter úrnak, aki bennünket tökéletesen ért, egyúttal quasi a Képviselőház részéről a fővároshoz fordulunk azzal a kérelemmel, hpgy az egyetemet a maga nagy szorongattatásában el ne hagyja. A címet elfogadom. (Helyeslés a jobboldalon és a középen.) Elnök: Szólásra következik? Szabó Zoltán jegyző: Malasits Géza! Malasits Géza: Igen t. Képviselőház! A kántorok fizetésének javítása körüli vitában Schandl Károly igen t. képviselőtársam szükségesnek tartotta a t. Ház figyelmét felhívni a valláserkölcsi életnek fontosságára és nagyon melegen ajánlotta a kormány figyelmébe az egyházak támogatását. Schandl t. képviselőtársamnak egyik kijelentése kényszerít engem arra, hogy felszólaljak. Nevezetesen ő azt mondotta, hogy abban a faluban, ahol csökkent a vallásos érzés, ott a közigazgatás dolga szaporodik, általában ahol a vallásos érzés csökken, ott valami ribillió támad, amelyet à közigazgatásnak kell elfojtania. (Schandl Károly: Ott a morál csökken!) Amit Schandl t. képviselőtársam mondott, annak az értelme az, hogy a vallás, illetőleg az egyházak ma lelki rendőrséget képeznek és lelkileg fegyelmezik az embereket arra, hogy ne kövessenek el kihágásokat. Ha én rosszakaratú ellensége volnék az egyháznak, — ellenfelük vagyok, de nem rosszakaratú ellenségük, — akkor azt, amit Schandl t. képviselőtársam mondott, apró cédulákra kinyomatnám és elküldeném munkástestvéreimnek, hogy olvassák el, milyen szerepe van a vallásnak, milyen szerepre szánják az egyházakat. Az én véleményem szerint a vallás lelki kielégülés, s mindenhol és minden esetben, ahol a vallást,, az egyházakat rendőrségnek használták fel, és ahol azokat a felfelé törekvő néprétegek óhajainak, vágyainak elnyomására használták fel, az mindenütt megbosszulta, magát, mert a vallásos élet visszafejlődésére vezetett. Hagyjuk a \ vallást a lelki téren, ne kívánjuk az egyházaktól, hogy lelki rendőrségek legyenek; (Schandl Károly: Nem is mondtam!), ne kívánjuk, hogy bakter\kodjanak a mai kapitalista állam érdekében, mert ennek az lesz a következménye, amint Schandl Károly képviselőtársam már látja, is egyes falvakban, hogy kiürülnek a templomok. Nem hivatásom, nem is tartozik rám, hogy a hatalmas és minden tekintetben óriási befolyású egyházakat védjem, én csak mint egyszerű ember figyelmeztetem az urakat arna, hogy ha a vallástalanság okait kezdik kutatni, annak okát megtalálják elsősorban abban, hogy a vallásfelekezetek azért, mert bizonyos támogatást kapnak az államtól, kény; szerülnek odállni a kapitalista állam mellé és annak érdekeit a maguk erkölcsi súlyával előmozdítani. (Zaj és ellenmondások a jobboldalon.) Egyébként nemcsak szavakban, hanem mindjárt másképpen is fogom igazolni, hogy ez így van. Méltóztatnak tudni, hogy megjelenik Budapesten egy «Szív» nevű újság. Ennek az újságnak különös ambíciója, velünk szociáldemokratákkal foglalkozni. Nem azért mondom ezt, mintha fájna, mert úgy vagyok ezzel a támadással, mint az a hatalmas ír ember, munkatársam volt, akinek egy pici apró felesége volt, s a felesége minden héten kétszer megverte őt. Megkérdeztük, hogy hagyja megverni magát ilyen nagy ember létére, amire azt mondta, hogy nekem nem fáj, a feleségem pedig örül neki. Mi is úgy vagyunk ezzel a dologgal, nekünk nem fáj. ösalk azt akarom mondani, hogy ha lelki rendőrség kell, akkor más eszközöket használjanak, máshova^ költsék a pénzüket, ne a «Szív» nevű újságra. Ez az újság egyik számában ezt írta (olvassa): «A vörös szovjet legfőbb mozgatói csekély kivétellel mindannyian zsidóik.» Felsorolja itt aztán az összes zsidó népbiztosokat. Majd minden átmenet nélkül ezeket mondja (olvassa): «A szociáldemokrácia prófétái: Marx, Lassalle és Bebel zsidók voltak.» Mindenki tudja, aki csak egy kissé foglalkozott szocializmussal, hogy Bebel nem volt zsidó, hogy Bebel gyakran megfordult a katholikus legényegyletben Salzburgban; evangélikus • volt ugyan, de katholikus körökben forgott és legjobban érezte magát a kaitholikus ' legényegyletben. A Szív azonban díjmentesen kinevezi őt zsidónak. Ezután következnek a magyar szociáldemokrata vezérek, és itt elmondja, hogy Kunfi, Buohinger, Eothenstein, Propper és Peidl zsidóik. Amikor Peidl Gyula képviselőtársam olvasta ezt, azt mondta: miért fizetek én 100 pengőnél többet évenként a belső józsefvárosi katholikus egyháznak • adóban, hogy mernek engem a katholikusok megadóztatni akkor, ha én zsidó vagyok. De nem is ez 13*