Képviselőházi napló, 1927. XXIX. kötet • 1930. június 3. - 1930. június 25.
Ülésnapok - 1927-402
58 Âz országgyűlés képviselőházának a Ház tanácskozóképességének megállapítása Kérem Wolff Károly képviselő urat, méltóztassék beszédét megkezdeni. Wolff Károly: T. Ház! Nagyon sajnálom, hogy nincs itt a kultuszminiszter úr, mert a kultuszminiszter úrhoz... (Zaj.) Elnök: Kérem a képviselő urat, méltóztassék beszédét megkezdeni. Amennyiben a Ház a házszabályok által előírt öt perc alatt nem lesz tanácskozóképes, az ülést fel fogom függeszteni és intézkedést fogok tenni, hogy a képviselő urak tanácskozóképes számban jelenjenek meg. Wolff Károly: T. Ház! A tegnapi napon a kultuszminiszter úr felszólalásában a tudományos egyetemek kérdéséről nyilatkozva, a Pázmány Péter Tudományegyetemnél felemlítette, hogy sajnálatára a székesfőváros a Pázmány Péter Tudományegyetem tekintetében... (Zaj.) Megismétlem az elmondottakat azért, mert a miniszter úr már jelen van. (Gr. Klebelsberg Kunó vallás- és közoktatásügyi miniszter közbeszól. — Zaj.) Én csak súlyt (fektettem arra, hogy a miniszter úr hallja azt, amit mondani akarok. A tegnapi napon a Pázmány Péter Tudományegyetemmel kapcsolatban a kultuszminiszter úr hivatkozott a tudományegyetemek bizonyos vonatkozásban, különösen a belső felszerelés kérdésében való súlyos helyzetére és appellált a székesfőváros áldozatkészségére, hogy ebben a- tekintetben a székesfőváros is hozza meg a maga áldozatát és jöjjön a tudományegyetem segítségére. Előttem ez, a felszólítás tárgyilagos alapon igen tetszetős, és meg vagyok róla győződve, hogy a székesfőváros ezzel a kérdéssel a legkomolyabb formában foglalkozni fog. Nem hagyhatom azonban szó nélkül azt az indokolást, amellyel a miniszter úr ezt az appelt, ezt a hozzánk intézett felszólítást alátámasztotta, mert nem szeretném, ha az, ország közvéleménye előtt Budapest székesfőváros olybá lenne feltüntetve, mintha valami mulasztás volna szemére hányható abban a tekintetben, hogy nem teszi meg kellően kötelességét. Ezt pedig azzal az összehasonlítással kapcsolatban is tehetem, amelyet a vidéki városokra vonatkozólag mondott a miniszter úr, hogy Debrecen és Szeged városa megteszik a maguk kötelességét, és hogy nagyon sok latitüd van a nullától az ő áldozatkészségükig. Ez a nulla kétségkívül olyan momentum, amely indokolttá teszi, hogy én a székesfőváros szempontjából rámutassak arra, hogy nem hiszem, — és ez nagy mondásnak hallatszanék, haj nem tudnám alátámasztani — hogy van még egy világváros, amely annyit tesz a kultúra érdekében, mint Budapest székesfőváros. (Ügy van! Ügy van! ej bal- és a szélsőbaloldalon.) Példának okáért New-Yorkot említem, New-York végeredményben legnagyobb városa a leggazdagabb államnak, az Egyesült-Államojknak, de a kultúra terén az ő áldozatai legkevésbbé sem közelítik meg azt, amit Budapest székesfőváros áldoz. Kétségtelen, — hozzá kell tenni — hogy Amerika a társadalomra hárítja a kulturális szükségleteik kielégítését, és ott természetesen szociális és kulturális vonatkozásban a társadalom részéről sokkal nagyobb áldozatkészség nyilvánulhat meg vagyoni helyzeténél fogva, mint példának okáért a szegény agyonnyomorított és tönkretett magyar társadalom részéről, itt a csonka országban. Innen van az, hogy náluink rendkívül, talán túlontúl előtérbe van állítva a közület az olyan kötelezettségek teljesítésénél, amelyeket magukbanÙ02. ülése 1930 június 4-én, szerdán. véve a társadalomnak is természetszerűen viselnie kellene. így vagyunk a jótékonyság, a kultúra, a művészetek támogatása terén. Hiszen máshol arra nem is fordul elő eset, hogy anynyira rá volnának szorulva például a képzőművészetek az államnak és a közületeknek támogatására, mert másutt a magánosok vásárlásai és megrendelései lehetővé teszik a képzőművészet fennállását. Nálunk ez a helyzet szükségszerűen magával hozita azt, hogy a székesfővárostól várnak mindent. Ha a székesfőváros költségvetését átnézem, látom, hogy például a társadalmi működés terén csak az egyesületi segélyek milyen horribilis összeget tesznek ki a székesfőváros költségvetésében. 1,600.000 peng-őt tesz ki az az összeg, amelyet a székesfőváros adózó polgárai a társadalom működésének kiegészítéseképpen adnak bizonyos nemes célokra. Ha Debrecent és Szegedet állítják a székesfővárossal szembe, akkor fel kell hoznom, — természetesen a testvéri szeretet jegyében, mert nem akarok itt most versengést felidézni az egyes városok között és semmi esetre sem akarok diszharmóniát szolgálni — hogy Budapest székesfőváros az előttem fekvő évkönyv tanusága szerint 46 millió pengőt ad kulturális célokra, tisztán közoktatásügyi célokra. (Sándor Pál: Amit az államnak kellene fizetnie!) Ebben van olyan, amit törvényből folyó kötelezettségeként ad a főváros, és van benne olyan plusz is, amelyet ezenfelül ad a főváros. Összesen 46 milliót ad kulturális, közoktatásügyi célokra. De nem feledkezik meg a főváros az egyetemekről sem, mert például négy katedrának egész anyagát a székesfőváros adja. Például a fülészeti, a fertőző sebészeti, az urológiai és a gégészeti katedrának egész osztályát a főváros tartja fenn, minden anyaggal ő látja el, amenynyiben ez a négy katedrához tartozó osztály fővárosi közkórnazakban van elhelyezve. Csak ezt az egyet akarom most kiemelni, hogy négy katedra egész anyagi ellátásáról a székesfőváros gondoskodik. Ennek keretében ezek a tanár urak nálunk dolgoznak. Azelőtt főorvosai voltak az illető budapesti közkórházaknak, azután nevezték ki őket professzorokká. Ezeket az osztályokat mi latjukéi szerekkel. Ezek az osztályok pedig a tanításra való tekintettel jelentősen többet igényelnek az anyagi felszerelés tekintetében, mint a többi közkórházi osztályok, és azt mondták, hogy ezt a többletet a kultuszminisztérium fogja fedezni, de ez eddigelé nem következett be; vitás kérdés még ma is, úgyhogy tényleg a székesfőváros látja el mindennel ezt a négy katedrát, kivéve a^ tanárok fizetését, amely az egyetem költségvetésének terhére megy. Egyébként — mondom — mindennel a székesfőváros látja el ezeket a katedrákat. Ha tehát csak ezt a négy katedrát veszem, akkor már nem lehet azt mondani, hogy a székesfőváros nem teljesíti kötelességét. (Ügy van! Ügy van! balfelol.) Ha a főváros közkórházait veszem, nem leheti parallelát csinálni Szeged és Debrecen között, hogy mit végez a székesfőváros, hogy mit teljesít a székesfőváros és mit teljesítenek a vidéki városok. A legutóbbi évkönyv szerint a székesfőváros^ 7495 kórházi ágyat tart fenn itt Budapest székesfővárosában, tehát kétszerannyit, mint a többi városok együttvéve, és természetesen a fővárosi kórházak nem is hasonlíthatók a vidéki városok kórházaihoz, sőt nincsenek is kórházai a vidéki városoknak, mert a vidéken csak állami kórházak vannak, városi kórházak nincsenek. (Gr. Klebelsberg Kunó vallás- és közoktatásügyi miniszter közbe-