Képviselőházi napló, 1927. XXIX. kötet • 1930. június 3. - 1930. június 25.

Ülésnapok - 1927-401

Az országgyűlés képviselőházának U 01. ülése 1930 június 3-án, kedden. 43 hogy a pékiparnál behozta az időmeghatározást, hogy korábban nem szabad felkelni, akkor az iskolás gyermekek kedvéért is lehetne rendeletet hozni, hogy nekik se kelljen olyan korán felkelniük. (Br. Podmaniczky Endre: Reggel félnyolckor templomba mennek!) Ezzel kapcsolatban felhozom általánosságban az iskolák nagy nyári szünetének kérdését. (Halljuk! Halljuk!) Ma az a helyzet, különösen városi iskolákban, hogy a tanév június végén végződik és szeptember elején kezdődik. Már a múlt esztendőkben előfordult párszor, hogy a szeptemberi kezdés nem történt meg pontosan szeptember 1-én; voltak olyan kánikulai meleg napok, amikor a gyermekek roszszul lettek az iskolában s akkor jött rendelet, amely öt nappal^ vagy egy héttel eltolta az iskola megnyitását. Azt hiszem, ha a miniszter úr magáévá tenné felfogásomat, és közmegnyugvásra rendezné ezt a kérdést úgy, ho^y iúnius utolsó két hetét és szeptember^ első két hetét vagy első tíz napját odaadná az ifjúságnak, ezzel nem esne sérelem a tanuláson, nem esne sérelem a gyermekeken, a szülőkön, sőt a tanítókon sem. (Igaz! Ügy van!) Ez oly kérdés, amelyet közimegnyugvással fogadna a polgárság minden rétege. (Br. PodmaniczW Endre: Meg is lehet csinálni! — Jánossy Gábor: A magyar fürdőknek is érdeke! — Egy hang bálfelöl: Az iskola nem fontos!) Nem abból a szempontból említettem meg, mint közibeszóló t. képviselőtársam, hogy tudniillik az iskola neim fontos. Fontos az iskola, de fontos a pihenés is. különösen abban a korban, amidőn a serdülő gyermek fejlődik. (Ügy van! Ügy van!) Méltóztassék elképzelni, hogy egy hat esztendős véznia, csenevész gyerekre milyen nagy testi' megerőltetéssel jár az iskolábajárás, s hiába akar és szeret iskolába iárni, a szervezete ezt igen erősen megsínyli. Ha tehát meghosszabbítjuk pár héttel a szünidőt, hogy a gyermek egészsége erősödjék, akkor nagyobb kedvvel megy majd az iskolába. Hiszen tulajdonképpen a szeptember 1-i terminust ma sem tartják be szigorúan; igaz ugvan, hogy augusztus vége felé az utolsó napokon már ki vannak írva a pótvizsgák és már úgy tesznek, minitha megindítanák a tanévet, de ha rendeletileg megállapítják azt a napot, aimiikor pontosan kezdeni kell, az majd nem fog félreértésekre alkalmat adnii. és akkor nem az idői áráétól teszik függővé, hogy szeptember 1-én kezdődjék-e a tanítás, vagy szeptember 5-én. En különben bizalommal vagyok a kultuszminiszter úr politikája iránt, főleg az elemi iskolák terjesztését illetőleg, ezért^ a költségvetést általánosságban a részletes tárgyalás alapjául elfogadom. (Helyeslés és éljenzés a jobboldalon és a középen.) Elnök: Szólásra következik 1 Fitz Arthur jegyző: Szilágyi Lajos! Szilágyi Lajos: T. Képviselőház! Előttem szóló t. képviselőtársam fejtegetéseivel mindenben egyetértek és magam is csatlakozom ahhoz a mozgalomhoz, amely képviselőtársaim sorában — úgylátszik — mindinkább több hívet nyer magának, hogy a kultuszminiszter urat arra a belátásra bírjuk, hogy az iskolai szünidő kérdését újra rendezni méltóztassék (Élénk helyeslés.) s a júniusi két hetet és a szeptemberi egy hetet a kultuszminiszter f úr valóban bocsássa a tanuló ifjúság pihenésére, illetőleg a szülők rendelkezésére. Mai felszólalásomban két modern dologgal akarok foglalkozni; mindkét modern kérdéssel az igen t. vallás- és közoktatásügyi miniszter úr behatóan foglalkozik és abszolúte nem szemrehányó hangon, sőt elismerő hangon sürgetem mindkét kérdés megoldását. Az egyik kérdés, amelyet szóvá tenni r kívánok, a gyorsírás ügye. Már a belügyi tárca költségvetésénél felhívtam igen t. képviselőtársaim figyelmét arra, (Halljuk! Halljuk!) hogy voltaképpen mi képviselők milyen közűnyösen viselkedünk a gyorsírás ügyével szemben ugyanakkor, amikor itt közvelenül a szemünk előtt játszódik le ennek az írásművészetnek a legtökéletesebb foka, amikor itt napról-napra szemben ülünk azokkal az írásművészekkel, akik Magyarország gyorírásügyének vezető exponensei és amikor az Ő tudományukból és művészetükből a magunk számára hasznot is húzunk, amennyiben abból élünk, amit ők a Naplóban megörökítenek. (Schandl Károly: Többet ér, mint az eszperantó!) Az eddigi közönynek magyarázatául elfogadtam azt, hogy a gyorsírás terén ezideig különböző rendszerek uralkodtak, viszont azonban rámutattam arra, hogy amikor nincsenek már különböző rendszerek, amelyek viaskodnak egymással, hanem az egységes magyar gyorsírás híve kell, hogy legyen minden új tanuló, aki gyorsírást tanul, akkor nekünk sem szabad tovább ezen a közönyös állásponton maradnunk és nekünk is ezzel a kérdéssel legalább is olyan mértékben kell foglalkoznunk, mint amilyen mértékben 1930-ban minden modern kérdéssel minden modernül gondolkozó és cselekvő embernek foglalkoznia kell. (Viczián István: Fontosabb, mint az eszperantó!) Rámutattam már arra, hogy a gyorsírás mennyivel gyorsabbá és pontosabbá teszi a munkát; rámutattam már arra, hogy menynyivel jobb kihasználása a munkaerőnek, mennyivel könnyebb, mennyivel gazdaságosabb és olcsóbb a munka, ha gyorsírást tud valaki és rámutattam arra a nagy értékre, amelyet «időmegtakarítás» kifejezés alatt tudok a legszerencsésebben összefoglalni. Kétségtelen, hogy amíg Magyarországon egyik gyorsíró a Gabelsberger—jMarkovits rendszert, a másik a Stolze—Fenyvesi rendszert, a harmadik a Nagy Sándor rendszert, azután ismét mások a megreformált Gabelsberger—Markovits rendszert használták, majd később jött dr. Radnai Béla rendszere, azután pedig igen sokan voltak, akik az országgyűlési gyorsiroda elhunyt nagynevű főnökének, Fabro Henrik irányzatát követték, eddig a gyorsírótársadalom széttagoltan és egymással vetélkedve nem imponált annyira, mint ina, amikor a különböző rendszerek képviselői arra az erkölcsi magaslatra emelkedtek, hogy közösen megállapítottak egy olyan rendszert, amelyet az igen t. kultuszminiszter úr magáévá tett és mint egységes magyar gyorsírási rendszert életbe léptetett. A kormánynak ebben a tekintetben,^ amint mondottam, semminemű szemrehányást.nem lehet tenni, sőt a miniszterelnök úr éppen közvetlen munkatársai közül, a miniszterelnökségi tisztviselők sorából választotta ki a gyorsírási ügyek kormánybiztosát, és olyan szerencsés választást tett dr. Traeger Ernő miniszteri tanácsos úr személyében, (Jánossy Gábor: Éljen ! Éljen!) hogy Traeger Ernő miniszteri tanácsos úrnak sikerült igen rövid idő alatt keresztülvinni egy egységes magyar gyorsírás elfogadtatását úgy. hogy azt nem felülről oktrojálták a különböző rendszerek képviselőire, hanem rendkívül ügyes diplomatikus eljárás után közmegelégedésre sikerült olyan rendszert 6*