Képviselőházi napló, 1927. XXIX. kötet • 1930. június 3. - 1930. június 25.

Ülésnapok - 1927-413

496 Az országgyűlés képviselőházának J, tos firma és odamegyek ma és látom, hogy leszeditek a firmákat és ott nem áll más, mint: Littke, Tóth. Engedelmet kérek, ilyen jelenségek láttára, ha ilyen cégek jutmak állami építkezésekhez, akkor nem mondom, hogy ezért a firmaváltoztatásért és ezért az eljárásért a miniszter úr vagy a minisztérium felelősséggel tartozik, ezt nem mondom, mert igazságos vagyok. Én megengedem azt, hogy visszaélések történhetnek, lehetnek olyan visszaélések is, amelyeknek nyomára niem jut az ember és akkor nincsen más, mint a megtorlás szigora lépése. De ahol már ennyi történik, ah61 egyszer a Dagály-utcában merül fel valami, másodszor Makón merül fel valami és a lapok tele vaoiuak azzal, hogy Uram. Istenem, hova jutunk és nyíltan írják, — én itt felolvashatnám a Magyarságnak cikkét, felolvashatnám a, Nemzeti Újságét, felolvashatnám az Újságot, a Pesti Naplót, a Népszavát, mindmind megegyeznek abban — hogy nincs rendjén ez a dolog, ott sokkal mélyebben rejlik az a valami, aminek a közbizalmat kellene jelentenie, amely a közmegbizatásokból származó vállalkozáscknál mindig azt a megnyugvást adja, hogy legalább a körülteikintésnek és az óvatossálgnak minden attribútumával felruházva történnek meg ezek a lépések. Mély fájdalommal állapítom meg ezekét. Ne higyje a mélyen t. Képviselőház azt, hogy valami nagy öröm ilyen kérdésben interpellálni. Nem lehet azonban megállni az ilyen jelenségek mellett. Észre kell venni, hogy a sajtónak feljajdulása nem csupán a kritikát, hanem egyúttal a konzekvenciák levonását is magában rejti. Azt mondom ebben a t. Házban: a sajtó ma, amikor ezeket az eseményeiket egyértelműen regisztrálja, nagy szerepre hivatott és pótolja azt, ami hiányzik ebben az országban, pótolja a polgári igazimondásnak azt a testületét, amely ilyenkor mindenütt az esküdtszéket hívja segítségül. A polgári igazmondásnak ezt a várait és szirtfokát pótolja a sajtónak igazmondása. Amíg ebben változás nem lesz. amíg a közvélemény hangja a polgári igazságszolgáltatás eslküdtbírói padjairól el nem hangozhatiík, addig lehetnek megalkuvások és kiegyenlítések ezen a téren, lehetnek kiegyenlítődések és eltolódások ezen a téren, orvoslás azonban nem lesz. Ezért a Képviselőháznak arra a régi tradicionális érzékére, arra a múltra hivatkozom, amelyben nem mindig a pártállás és a pártfegvelem, -hanem, a belső érzésnek az az egyetemes megrezdülése szokott egyesíteni bennünket, amely a haza: sorsa fölött aggódik. Nem akarom, hogy a gazdasági leromlásnak egyik fészke, a gazdasági eltolódásoknak ez az elhibázott vágiáínya továbbvigye az állam szekerét ezen a lejtőn. Azt alkarom, hogy egy jobb megértés, a rendszernek olyan megváltozása következzék be, hogy tétessék egészségessé a rendészet, tétessék egészségessé a vállalkozás, tétesj sék oda a demokratikus haladásnak világító fáklyájával tündöklő tiszitasága és léptettessék elő az a törekvés, hogy mindenki, aki becsületes és tehetséges, elérhesse azt, amit becsülete és tehetsége folytán megérdemel. A protekcionizmus, a rokoni és baráti vállveregető kijárások korszakának végének kell lenni (Helyeslés a közéven.) Végének kell lenni annak, hogy a «Kérlek, kedves barátom» többet jelentsen, mint az «alázatosain kérem és folyamodom érte, nagyméltóságú miniszter úr». Enneik a korszaknak eljövetelét csak úgy lehet a közeljövőben remélni, hogy a felfogás es a politikai konzekvencia területén visszatérünk abba a szférába, amely a régi Magyarországon a régi rezsimek 3. ülése 1930 június 25-én, szerdán, alatt mindig megtalálta az útját annak, hogy mit kell tenni. Azzal fejezem be, amivel kezdtem: nem a becsületet és nem a tisztességet ostromlom. Nem a miniszter úr egyéniségét bántom. Lehet, hogy a miniszter úrban a legjobb szándék van, azonban a lehetőség, a rátermettség és képesség kérdésében nem mutatja azt a stabilitást, amit várnunk kellene. Nem, mutatja a miniszter úr a megelőzéshez szükséges erős kezet és azért, amikor ilyesmik megtörténnek, az eszmék megtisztulásához, a megkönnyebbüléshez és a közvélemény fellélegzéséhez tartozik az, hogy politikai garanciáikat kapjunk arra vonatkozólag, hogy ezek többé elő nem fordulnak. (Kuna P. András: Az ügyvéd is felelős a bojtárjáért! — Zaj.) * Elnök: A belügyminiszter úr óhajt válaszolni. (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Lemondani!) Csendet kiérek. Scitovszky Béla belügyminiszter: T. Képviselőház! (Nagy zaj és felkiáltások a szélsőbaloldalon: Lemondani! Lemondani!) Egy kis türelmet kérek. (Zaj.) Elnök: Csendet ibérek, képviselő urak. (Farkas István: Nines oka büszkélkedni ! Mondjon le! — Zaj.) Csendet kérek, képviselő urak. tessék a miniszter urat csendben meghallgatni. Scitovszky Béla belügyminiszter: T. Ház! Mielőtt Gál Jenő képviselő úr interpellációjára válaszolnék, méltóztassék megengedni, hogy Györki Imre képviselő úrnak a napirend megállapításánál történt felszólalására reflektáljak. (Farkas István: Tudtam, hogy ez fáj magának!) Nekem nem fáj, mert nines okom, hogy miért fájjon. (Farkas István: Tudom, hogy fáj magának !•) Elnök (csenget): Csendet kérek! Scitovszky Béla belügyminiszter: A képviselő úr a valóságnak meg nem felelő olyan kijelentéseket tett, 'amelyeket kötelességemnek tartok rektifikálni. (Helyeslés a jobboldalon.) Elsősorban kijelentem, hogy nincs tudomásom arról, hogy a Dagály utcai énítkezések során Vay Kázmér miniszteri tanácsos Dickmann Jenőtől állandó fix illetményt kapott volna. (Farkas István: Semmiről sincs tudomása! — Zaj.) A második valótlanság, melyet a képviselő úr állított, az, hogy én Vay Kázmér miniszteri tanácsossal felfüggesztése után együtt vacsoráztiam volna. Én voltain a Bellevue szállodában; (Farkas István: Aha! — Derültség.) de nem Vay Kázmérral, képviselő úr, és nagyon kérem, hogy azoknak az illetőknek, akik ezt látták, méltóztassék Vay Kázmért először bemutatni, hogy mással össze ne tévesszék. (Farkas István: Nem szolgáltatjuk ki! Majd a parlamenti bizottság elé visszük!) Nem is szükséges, mert nem ezen van a lényeg, hanem azon, hogy igaz-e vagy sem. (Ügy van! jóbbfelől.) En kijelentem felelősségem teljes tudatában, hogy az, amit a képviselő úr ezen vacsorára vonatkozólag mondott, szemenszedett valótlanság. (Mozgás a szélsőbaloldalon.) Kijelentem, hogy Vay Kázmér miniszteri tanácsos úr (Kábók Lajos: Jó barátja a miniszter úrnak!) azóta, mióta ő maga önmaga ellen a fegyelmi eljárást megelőző vizsgálatot kérte, az én hivatali helyiségem küszöbét át nem lépte, en azóta őt nem láttam, vele sem közvetve,, sem közvetlenül nem beszéltem. Ennyii etikai és erkölcsi érzéket talán fel méltóztatnak tételezni rólam. (Farkas István: Erről ugyan ne beszéljünk! Beszéljen a Titánról!) Arról lehet beszélni, amihez az ember ért — és amit az ember érez. (Farkas István: Eljátszotta a miniszter úr a Titánnál! — Zaj.) En a Titánról is megadtam