Képviselőházi napló, 1927. XXIX. kötet • 1930. június 3. - 1930. június 25.

Ülésnapok - 1927-411

420 Az országgyűlés képviselőházának hl bír ebben a szerencsétlen országban, ahol semmiféle értéket elpazarolni nem engedhetünk. A kisebb ügyekre nehezedő aránytalanul súlyos költségeket el (kell hárítani, meg kell szüntetni a joggal való visszaélésnek a gyakorlatban felismert, de — amint mondottam — a nagy alkotók előtt előre nem látható lehetőségeit. . Számolnunk (kell végül Trianonnal és a magyar adófizetők teherbírásának nagyon is véges voltával, és mégis el kell hárítanunk létszámemelés és költs égemelés nélkül, a tároa dotációjának emelése nélkül az «gyre jobban dagadó perözönnek azt a veszedelmét, amely elöntéssel fenyegeti a legfelsőbb fórumokat, de általában az igazságszolgáltatás zavartalan menetét. Sohasem szabad, — erről beszélni is felesleges, csodálom, 'hogy egyesek ebben a kérdésben a szót szaporították — sohasem szabad elfelejtenünk, hogy ilyen perjogi reformokhoz nyúlni perjogi ideálokhoz való ragaszkodás^ nélkül szentségtörés volna, de nem öncsonkítás, hanem közveszélyes cselekedet. Soha egy percig, sem gondoltam arra, hogy lehet perjogi reformmal jönni csak a megtakarítások érdekében, ihanem azt vizsgáltam mindig,_ — és ezt vizsgálták mindazok, akik ebben az" előkészítő munkában résztvettek — hogy lehet-e olyan reformmal jönni, amely minden célt, amelyet magunk elé tűztünk, párhuzamosan szolgál; először az alaposságot, vele együtt a jogszóigáltatás jobbátételét, vele együtt gyorsítását és olcsóbbá tételét is, olcsóbbátételét az állam, az egyes és az adófizetők szempontjából. Ez a javaslat, amelyet nyugodt fővel vállalok, tiszteletteT az alkotók iránt, megbecsüléssel és ragaszkodással alkotásuk iránt, a kipróbált alapok és a teherbírón ak bizonyult konstrukció érintése nélkül fog hozzá a törvénykezés nagyszerű épületének halaszthatatlan tatarozásához. Ez a javaslat nem érinti a régi alapokat, sőt számos rendelkezésében visszatereli oda az onnan lecsúszott gyakorlatban, amikor az aibuzusokat megszünteti. Például a Pp. alapelvével teljes ellentétben fejlődött ki az a (túlzott írásbeliség, amelyre minden vonalon mindenki rámutatott addig, míg ez a javaslat javaslattá nem lett. Igaz, hogy mihelyt ez a javaslat megjelent, azok, akik ezt panaszolták, elhallgattak és jöttek azok, akik kenyérkérdést véltek ebben felfedezni és attól féltek," hogy az ügyvédi munkaalkalmak csökkenése 'következik be abból, amely pedig nem más intézkedés, mint visszatérés a polgári perrendtartás plószi elgondolására, a szóbeliségre, a közvetlenségre és a túlzott írásbeliség kiölésére. Itt van a bír ókul dés kérdése, amellyel hihetetlen visszaélések voltak. Amit mi teszünk, az semmi más, mint a bíróküldés lehetőségét olyan keretek közé szorítjuk, ahová hiszem, hogy Plósz Sándor is szorítani kívánta, nem számolván azzal, hogy ajkadnak egyesek szórványosan, — a világért sem szeretném túlzottan beállítani ezt a kérdést — akik a maguk praxisában a bíróküldés kérelmét igen gyakran másra sem használják fel, mint hogy az igazságszolgáltatást hihetetlen . hosszú időre akadályozzák érdemleges munkájában, nem is szólván arról, hogy az alaptalan bíróküldési kérelem nem más, mint igen^ ügyesen előterjesztett rágalmazás. A szegény joggal, a halasztásokkal, a szünetelésekkel való visszaélések megszüntetésére való igyekvés semmi más, mint a perrendtartás alapelgondolásához való visszatérés. Merem állítani, hogy amikor a házassági eljárás bizonyos szakaszai itten módosulást szenvednek, akikor ismét nem történik más, mint olyan abuzus megszüntetése, 1. ülése 1930 június 20-án, pénteken. amely sajnálatosan fejlődött ki, amelynél megfeledkezett a bírói gyakorlat arról, — bár nem országszerte, de a legtöbb fórumon — hogy a házassági per statusper, megfeledkezett arról, hogy hivatalból kell a tények valóságát vizsgálni és merő formalizmussá, valljuk be., igen sok esetben hamis okiratoknak való lényül való elfogadása formalizmusává fajult a házassági per, ahol pedig igen magas erkölcsi érdekekről, komoly statusperhez méltóan kellene a bíróságnak döntenie. (Ügy van! Ügy van!) Az én meggyőződésem az, hogy ezek a szakaszok éppen a perrendtartás eszmei magaslatának tiszta, világos helyreállítása érdekében is szükségesek, nemcsak azért, mert a t. Háznak egy .évvel ezelőtt hozott határozata is ezen a téren helyes rend teremtésre utasította az igazságügyminisztert. Hanem a tatarozással együtt modernizálásra is szükség van, mert balga házépítő az, aki renovál és nem számol az idők követelményeivel. Számos újítást látunk már a külföldön bevezetve, lehetetlen tehát, hogy csak mi zárkózzunk el azok elől. Méltóztassék megnézni, a mi telekkönyvi rendtartásunk a maga régi mivoltában olyan abszolút modern-e, hogy ahhoz nem kell hozzányúlni? Maga az a momentum, hogy az egész vita t során nem . méltóztattak egy szót sem hozzászólni a számos paragrafushoz, amely a telekkönyvi rendtartást modernizálja, bizonyítéka annak, hogy azokat kivétel nélkül mindenki helyesléssel fogadja. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) Es kérdem, hofy ezek az újítások talán romokat jelentenek, mint egyik képviselőtársunk mondotta általában, bizonyítás nélkül? Ez haladást jelent, (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) nagy könnyebbséget feleknek, államnak, telekkönyvi hatóságnak és mindenkinek és nem jelenti meghamisítását a régi eljárásnak, csak éppen a feleslegessé vált nehézségeket küszöböli ki modern éleslátással. Szabad ezt mondanom, mert hiszen a telekkönyvi rendtartásnak ezek az elgondolásai annyira szakkérdések, hogy talán nem méltóztatik arra gondolni, hogy ebben a dicséretemben öndicséret foglaltatik. A végrehajtási eljárásban számos egyszerűsítés van. Hogy ne mondjak mást, itt van a végrehajtható kiadmány. Ez is olyan újítás, amelyet külföldről már ismertünk. Ismét kérdem: mennyiben és hol érinti ez azokat a nagy alapelveket, amelyeket érinteni egyikünk sem akar, egyikünk sem meri Űj problémák, a szociális szempontok tették indokolttá azt, hogy az árverések kérdését újra szabályozzuk. Most nem megyek bele a részletekbe, hiszen nincs is rá szükség, csak hangsúlyozni kívánom, hogy amikor észleljük, hogy az árverések terén milyen jelenségek folytak le az eddigi jogszabályok alapján és ezek megismétlődését el akarjuk kerülni, (Élénk helyeslés.) akkor azt hiszem, — engedje meg a t. barátom, hogy megint az ő szavait idézzem — nem öncsonkítás, hanem éppen az öncsonkítás elleni védekezést jelenti az, hogy értéken alul ne lehessen elárverezni a kisemberek értékeit. (Ügy van! Ügy van!) A bűnvádi ügyekben, elismerem, nagy újítás a vádemelés, illetőleg az ítéletmondás mellőzése, de megnyugtatásul szolgálhat, hogy ebben a nagy újításban sem fedezhető '' fel olyan pont, amely nagy elvek cserbenhagyását jelentené. Nem lehet ez sem az, mert hiszen, ha van olyan pont, amelyet általános helyesléssel fogadtak mindkét oldalról, akkor az.