Képviselőházi napló, 1927. XXIX. kötet • 1930. június 3. - 1930. június 25.

Ülésnapok - 1927-411

Az országgyűlés képviselőházának UH. készítő osztályánalt átutalni, (Éljenzés.) mert az , ő érdemük, Vladár Gábor, Horváth Dániel és | Fodor Árminnal egyetemiben, hogy az ő vezetésükkel ebben a töí*véiniyjavaslatban sikerült mindent összehozni, ami elkerülhetetlenül szükséges és mellőzni mindent, ami nem feltétlenül szükséges abból a célból, hogy a törvénykezés épületét renováljuk, restauráljuk és felemeljük. Amikor a tervezet és javaslat különböző formátumban megjelent, egyesek bizony erősen félreverték a harangokat. Ha a magam részéről visszagondolok arra az időszakra, amikor az első tervezet megjelent és betekintek azokba a kritikákba, abba a lármába, amely akkor ott elhangzott, akkor konstatálni vagyok kénytelen és jogosítva is vagyok konstatálni, hogy a harangok félreverése nem azok részéről származott, akik résztvettek akár felhívásra akár önként az ankétokon, az előkészítő tárgyalásokon, a megbeszéléseiken, azon a számos alkalmion, amelyen keresztülment ez a törvénytervezet, hanem csak azok részéről, akik egy-egy meg nem értett vagy félreértett gondolatot kaptak ki a javaslatból, azt helytelen megvilágításban állították a nagyközönség elé és azután hajrát kiáltottak az egész javaslat ellen. Két ilyen dologra rá is matatok. Mindjárt az első pillanatban arról beszéltek, hogy borzasztó dolog, mi lesz a merkantil^érdekeltséggel, inert ez a javaslat bizonyos értékhatárom belül meg fogja szüntetni a könyvkivonati illetékességet. Soha erről szó nem volt, soha ilyen javaslatot nem hoztunk, de mindenesetre jellemző arra a hangulatkeltésre, amely ennek a javaslatnak eléb^ futott. Vagy ott van a másik: hogy megszüntetjük a vádtanácsot, alkotmányjogi garanciát szüntetünk meg. Rettenetes dolog, mire készül megint ez a kormány! Soha egyetlen tervezet alakjában nem; volt szó a vádtanács megszüntetéséről, mert a vádtanácsnak a személyes szabadság védelmében fennállott és jövőben is fennállandó egész hatásköre mindig érintetlen volt, soha senki setmi gondolt arra, hogy az előzetes letartóztatást, vizsgálati fogság kérdésében a vádtanács, mint alkotmányjogi garancia megszüntettessék. Ezt csak azért bocsátottam előre, hogy ma, amikor egészen megnyugodott atmoszférában tárgyilagosain tárgyaljuk ezt a kérdést, méltóztassamak látni, milyen nlehéz egy törvényjavaslatot egy évi keserves, nehéz és alapos munka után is akképpen képviselni a nyilvánosság előtt, hogy a nyilvánosság a maga részéről valóban jól legyen tájékozva a javaslatnak tartalma felől, (Úgy van! Ügy van! a jobboldalom) mert mindig akadnak egyesek, akik lelkiismeretlenül dohnak oda egy-egy jelszót, szemben a legtárgyilagosabb javaslattal is, megtévesztik a közvéleményt és ellenséges hangulat özönébe akarják fojtani a legegészségesebb, legtisztességesebb és legtárgyilagosa,bb javaslatot is. (Ügy van! Úgy van! a jobboldalon.) Természetesen most már. amikor a kritika alaposan foglalkozott a javaslattal, ezeket a hangokat nem hallani. Igaz. elismerem, hogy a magani részéről — és ezt nem gyöngeségemnjek tudom be, hanem, rendes és következetes magatartásomnak — hozzájárultam minden olyan módosításhoz, amellyel a célt szolgálni véltem. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Nemi tartom józan embernek azt, aki csak azért, mert egy álláspontot tervezet alakjában elfoglalt, presztizskérdésből ragaszkodik ahhoz^ ha meg tudják győzni, és én vagyok az, aki nagyon szíve- i sen győzetem meg magam, hogy ugyaniazt a l KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ. XXIX. ülése 1930 június 20-án, pénteken, 419 célt, amelyet magam elé tűztem, talán' jobban szolgálom módosításokkal, milnt az eredeti elgondolással. Mégis szabad legyen hangsúlyoznom, hogy a módosítások terén egy lépéssel sem mentem túl azon a kövön, amelyet^ magam elé tűztem, amely a törvényjavaslat eredeti céljait szolgálja. De ha a módosítások elfogadása tekintetében Baracs Marcell t. barátom köszönetet mondott nekem, hogy e tekintetben készséges voltam, a köszönetet elhárítom, mert én a módosítások benyújtóinak tartozom köszönettel és elsősorban Dési Géza t. barátomnak, aki az egyik legnehezebb kérdésben olyan szerencsés megoldással jött, amelyet kész örömmel fogadtam el és amelyre vonatkozólag egyik ellenzéki t. barátom, aki most már fel sem szólalt, de valamikor igen hangosan kifogásolta az én javaslatomat, azt mondotta, hogy ki van húzva a javaslat méregfoga. Legyen szabad ezt visszakínálnom abban a formában: nem a javaslatnak, (hanem a kritikának van kihúzva a .méregfoga. (Tetszés és derültség a jobboldalon.) T. Ház! Valamennyien egyetértünk abban, hogy a polgári perrendtartás és a bűnvádi perrendtartás nagyszerű alkotások, amelyekre méltán büszkék lehetünk, olyan alkotások, amelyek nem öt évre, nem egy évtizedre, nem egy-két lusztrumra épültek, hanem amely épületben a magyar igazságszolgáltatásnak sokáig kell élnie, fejlődnie, virágoznia, és onnan a maga termékenyítő szellemét kisugároznia. Ám az idő halad és az idővel új problémák, új szükségletek, új tapasztalatok merülnek fel; az épületeken — a legpompásabbákon is — hézagok jelentkeznek, egyik-(másik elhagyatott erkélyen dudva is nőhet fel, a joggal való viszszaélések eseteiben tapasztalatok mutatkoznak,, és a legnagyobb jogalkotások sem tudnak lépést tartani az elkövetkezendő koroknak a joggal visszaélő technikájával. (Ügy van! a jobboldalon.) Éppen ezért, amikor világszerte mindenütt, minden nyugati nemzet, amely büszke a maga polgári és büntető perrendtartására, állandóan foglalkozik a perrendtartások tökéletesítésével, az élettel összhangban tartásával, akkor nekünk is szabad hozzányúlnunk ezekhez a perrendtartásokhoz, nem öncsonkítás céljából; ebben az egyben nem értek egyet az én előttem szólott t. barátommal, mert különben az egész beszéde olyan volt, hog^ a számból vette ki mondanivalómat, és lehetővé tette, hogy a t. Ház türlemét csak rövid ideig vegyem igénybe. Ez lehet, hogy t. képviselőtársam előtt, aki ennek a perrendtartásnak, különösen a bűnvádi perrendtartásnak szolgálatában évtizedeket olyan kiváló munkateljesítménnyel, (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) olyan szellemi tökéletességgel és nagy munkabírással töltött el, öncsonkításnak látszik, mert a megszokott gyakorlatán változtatnia kell. De higyje meg nekem, tha mi visszaéléseket nyesünk, amint t. képviselőtársam mondotta, ha nagyszerű új gondolatok csiráját ékeljük be a régi alapfalak közé, akkor mi nem öncsonkítást végezünk, hanem amint mondottam, karbantartást, renoválást és modernizálást eszközlünk, erre pedig a legtökéletesebb építészeti alkotások is elkerülhetetlenül rászorulnak. Számolnunk kell tehát a kor követelményeivel, ahogy világszerte számoltak, fel kell oldanunk a bírót a bürokratikus elfajulásoktól, a technikai túltermeléstől. Lehetetlen a felek, a tanuk, a bírák túlzott időmuJiasztására vezető lehetőségeket fenntartani. Hiszen a munkaidő ma sokkal nagyobb fontossággal 60