Képviselőházi napló, 1927. XXIX. kötet • 1930. június 3. - 1930. június 25.

Ülésnapok - 1927-411

412 Az országgyűlés képviselőházának UH. ülése 1930 június 20-án, pénteken. urat, hogy az esküdtbíráskodás újból való működéséről még az 1930. év folyamán gondoskodjék.» Bár ez bizonyos mértékig már benne foglaltatik előbbi javaslatomban, mégis szükségesnek tartottam külön, önálló határozati javaslatot benyújtani ebben a kérdésben. De szükségesnek tartom, ihogy a Képviselőiház állást foglaljon egy másik kérdésben is. Határozati javaslatot nyújtok be az iránt, hogy (olvassa): «Utasítsa a Képviselőház az igazságügyminiszter urat, hogy még az 1930. év folyamán nyújtson be törvényjavaslatot, amelynek célja, hogy hatályon kívül helyeztessék az állami és társadalmi rend hatályosabb védelméről'szóló 1921:111. te.» Ezt a törvényt — amint mindannyian emlékezünk — annak idején azért hozták, mert^ az akkori idők szerint a törvényhozás úgy látta, hogy erre szükség van. Közvetlenül a háború lezajlása után, közvetlenül a bolsevizmus megszűnése után született meg ez a törvényjavaslat, amelynek megszületése óta is eltelt már tíz év. Ez a tíz év megint csak azt mondja, legalább a kormánynyilatkozatok szerint, hogy a konszolidáció teljességében élünk, hogy itt ma már egy tej jel-mézzel olyó Kánaán van. Akkor pedig semmi szükség sincs ilyen átmeneti kérdést rendező, átmeneti időre szóló törvénynek a Corpus Jurisban való további meghagyására. Régóta érzett hiány az, hogy nincs törvényünk a rehabilitációra vonatkozólag. E tekintetben már Gál Jenő igen t. képviselőtársam indítvánnyal is fordult a Ház elé. (Gál Jenő: Törvényjavaslattal!) Ezt a kérdést kívánom napirenden tartani, amikor határozati javaslatban kérem, hogy (olvassa): «a Ház utasítsa az igazságügyminiszter urat, hogy a rehabilitáció lehetőségéről sürgősen nyújtson be törvényjavaslatot a Ház elé.» T. Ház! Beszédem során rámutattam arra is, hogy ennek a törvénynek sok hibája mellett van még egy súlyos hibája, az, hogy az igazságszolgáltatás körébem a bírói hatáskörből kíván bizonyos rendelkezéseket és megint a közigazgatás feladatkörébe kívánja utalni a helyett, hogy éppen fordítva azokat a bírói intézkedéseket és bírói kérdéseket, amelyek manapság imég a közigazgatás hatáskörébe tartoznak, onnan vonná ki, és hozná át a bíróságok hatáskörébe. Mert hiszen e tekintetben — mint már mondottam — sokkal nagyobb szimpátiával és bizalommal vagyok eltelve a bíróság működése iránt, mint a közigazgatás tényei iránt. Ezért határozati javaslatot nyújtok be, amely szerint kérem, hogy (olvassa): «Utasítsa a Képviselőház az igazságügyminiszter urat, hogy még az 1930. év folyamán nyújtson be oly törvényjavaslatot, amely a mezőgazdasági munkásoknak és alkalmazottaknak, továbbá a háztartási alkalmazottaknak munkaviszonyából származó peres ügyeit a munkaügyi bíróság hatáskörébe utalja és kivonja az ügyek elintézését a közigazgatási hatóság hatásköre alól.» r E tekintetben mi a helyzet? Más elbírálás alá esnek például az iparban és kereskedelemben foglalkoztatott alkalmazottak, mint a mezőgazdasági alkalmazottak, cselédek vagy háztartási alkalmazottak. Az egyiknek ügyében a munkaügyi bíráskodás ítél, tehát bírói fórum, a másiknak ügye közigazgatási fórum elé tartozik, amelyet megnyugtatónak tekinteni egyáltalán nem lehet és már éppen ideje, hogy ez a kérdés rendeztessék. ígéretet e tekintetben már kaptunk. Most már az igéret beváltását reklamálom és elő kívánom segíteni határozati javaslatom benyújtásával. Következő határozati javaslatomban kérem az igazságügyminiszter urat, hogy: sürgősen készítse elő az alsó fokú közigazgatási bíráskodásról szól. törvényjavaslatot. Erről már előttem szólott képviselőtársaim is beszéltek, mindannyian szükségesnek tartjuk. Amikor a közigazgatási reformot az elmúlt évben tárgyaltuk, idevonatkozólag igéret is hangzott el a kormány részéről. Reklamálom az igéret beváltását és e tekintetben is azt kérem, mivel ez nem közigazgatási, hanem bírói feladat, hogy ezt a törvényjavaslatot ne a belügyminiszter úr, hanem az igazságügyminiszter úr készítse elő, mert szorosan vett bírói inézkedésnek és nem közigazgatási intézkedésnek tekintem. (Br. Podmniczky Endre: Numero ihányas szám?) Nem számoztam meg, t. képviselőtársam, méltóztassék fáradtságot venni és megszámozni. Következő határozati javaslatom arról szól, hogy (olvassa): «Utasítsa a Képviselőház az igazságügyminiszter urat, hogy gondoskodjék a Munkásbiztosítási Felsőbíróság bírói létszámának oly kiegészítéséről, amely lehetővé teszi, hogy a legszomorúbb, legszerencsétlenebb társadalmi viszonyok között élő beteg, vagy balesetet szenvedett munkavállalók ügye a szociális követelményeknek megfelelő gyorsasággal letárgyalható legyen.» (Br. Podmaniczky Endre: Még jön?) E tekintetben tudom azt, hogy maga az igazságügyi kormányzat készít elő reformot. De már tudom, hogy a reformmal hogyan vagyunk; megint szempont az olcsóság, a gyorsaság, a jóság és lesz drágább, lesz hosszadalmasabb és lesz rosszabb. Ez, miniszter úr egészen bizonyos, ennek a javaslatnak elődjeiből is csak ez lett. (Váry Albert: Ilyen pesszimista világnézete hogyan lehet egy embernek?) A múlt erre mutat és sajnos arra késztet, hogy ilyen nyilatkozatot tegyek. (Zsitvay Tibor: A kedvező csalódásokat meg nem szokta beismerni!) Sem gyorsabb, sem olcsóbb, sem jobb nem lett az eljárás, csak, mint mondom, hosszadalmasabb, drágább és rosszabb. (Br. Podmaniczky Endre: Halljuk a határozati javaslatot!) Teljesen lehetetlen, t. miniszter úr, az a helyzet, amely most a Felső Bíróságnál van. Evekig nem tudnak egy ügyet letárgyaltatni és pedig azért nem, mert a miniszter úr nem adja meg nekik azt a létszámot, amelyet korábban már megadott. Ha elmegy egy bíró, vagy pedig nyugdíjba megy egy bíró, annak pótlásáról nem történik gondoskodás, holott a legszegényebb, legszánalomra méltóbb emberek ügyes-bajos dolgainak elintézéséről van szó és még azt sem lehet mondani, hogy ezek lényegtelen, bagatell ügyek, mert egész életre kiható ügyek elintézéséről van szó, amikor annak a balesetet szenvedett embernek ügyéről van szó, aki munkaképességét elvesztette, és amikor a munkaképtelenség mértékének megfelelő járadék megítéléséről van szó. (Zsitvay Tibor igazságügyminiszter: Ez nagyon nehéz és nagyon figyelemre méltó kérdés!) Ha maga a miniszter úr is így látja ezt a kérdést, méltóztassék ebben sürgősen intézkedni és ha — mondom — a miniszter úr így érez, akkor szíve szerint és érzésének megfelelően gyorsan és hatékonyan intézkedik. Végül rámutatok arra, hogy egyik régebbi beszédemben, amikor az igazságügyi költségvetést kritikával illettem, már kértem azt, hogy az elavult és a mai kor követelményei-