Képviselőházi napló, 1927. XXIX. kötet • 1930. június 3. - 1930. június 25.
Ülésnapok - 1927-411
Az országgyűlés képviselőházának UH. ülése 1930 június 20-án, pénteken. 397 Én nem ülök a büróban. (Zsitvay Tibor igazságügyminiszter: Nem oda szóltam, csak Szilágyi képviselő úrnak egy közbeszólására válaszoltam!) Ott is helyeseltem, hogy el méltóztatik menni az emberek közé. Ott is azt tapasztaltam, hogyha azok az urak, akik odahaza kávét vacsoráztak és azután felhúzták a szmokingot s eljöttek az összejövetelre, az ügyvédi nyomorúságról beszéltek, mindig azt mondották, hogy az ügyvéd olyan magaslaton álló lény, akinek gazdasági helyzetéről vagy gazdasági nyomorúságáról beszélni a társadalom előtt nem lehetséges. Ennek az időnek, hála Istenek, vége van. Azért mondom, hogy hála Istennek, hogy vége van, mert, bár sajnos, de odáig kényszerítette a magyar ügyvédséget a gazdasági nyomorúság, a kisügyvédek tömege, hogy erről a kérdésről ma már itt ebben a Házban beszélni kell. (Zaj.) Elnök: Kérem a képviselő urakat, tessék csendben maradni! Fábián Béla: T. Képviselőház! Most az ügyvédség kérdésénél az a kérdés, hogy lehet-e az ügyvédéken segíteni, vagy pedig a magyar ügyvédség sorsa teljes mértékben a proletariátusság sorába való lezüllés és a magyar társadalomra nézve fel kell áldozni a magyar társadalomnak, a magyar nemzeti gerincnek ezt a jelentékeny részét azért, mert az ügyvédeken segíteni nem lehet. Négy úton-módon próbáltak az ügyvédeken segíteni. A legelső, egészen fantasztikus gondolat az volt, hogy Budapesten a budapesti ügyvédi kamara és a budapesti ügyvédek adjanak pénzt az ügyvédi feleslegnek, hoigy mindenki, aki el akar menni Budapestről és vidéken akar letelepedni, ezt megtehesse és az első hónapokat finanszírozzák a vidéken olyan helyeken, ahol még ügyvéd nincs. En ezt fantasztikumnak tartom és pedig azért, mert talán alkalmas arra, hogy az a budapesti ügyvéd, kinek nines meg a napi kenyere, a vidéken próbál magának bizonyos időre kenyeret találni, de a sajnálatos helyzet, azt hiszem, az volna^ hogyha ilyen utazási segélyeket adnának egyes megélni nem tudó ügyvédéknek, s azok hat hónap után ott a vidéken kapnának megint utazási ' segélyeket arra, hogv jöjjenek vissza Budapestre. E szerint tehát ez nem volna egyéb, mint egy futballozélsi eljárás, ahol a budapesti ügyvédi kar pénz segítségével kifutballozná a vidékre saját felesleg-ét. hosry azután, amikor az a pénzt a vidéken elköltötte, ismét Budapestre fiitballozzák vissza. (Östör József: Ezzel senki sem foglalkozott!) T. képviselőtársam azt mondja, hogy ezzel senki sem foglalkozott Az ügyyédszövetsé'2' hivatalosan foglalkozott ezzel a kérdéssel, előterjesztéseket tettek, pénzt gyűjtöttek, miért méltóztatik mondani, hogy senki seon foglalkozott vele. (Östör József: Komolyan?) Komolyan! Az ügyvédiszövetség hivatalos határozatot hozott, (Östör József: Teljes abszurdum!) Abszurdum, de miért izgatja magát a képviselő úr akkor, amikor szegény kartársainak ügyéről beszélek 1 ? Elnök: Figyelmeztetem a képviselő urakat a középen, méltóztassanak a közbeszólásoktól tartózkodni és ne méltóztassanak a szónokot állandóan zavarni! Fábián Béla: Igenis, ma valahogy foglalkozni kell ezzel a kérdéssel, hiszen Budapesten nemicsak ágyra járó ügyvédek vannak, nemcsak hónapoisszobákban laikó ügyvédek vannak, hanem olyan ügyvédek is vannak, akiknek — mint hallottam — a Magyar Folyamés Tengerhajózási Társaságtól kapott szabadjegy van birtokukban és az éjszakákat állandóan a hajón töltik azért, mert nincs éjszakai szállásra pénzük. Amikor mi ebben az országban állandóan foglalkozunk és magam is állandóan foglalkozom gazdasági témákkal itt a Házban, akkor nem lehet, hogy legyen egy kar, amelynek kérdéseivel ál szeméremből nem foglalkozunk. A másik kérdés, amelyet sokkal fontosabbnak és megvalósíthatónak tartottam volna már az ország vidéki közigazgatásának nívója szempontjából is, az a régen felmerült kérdés, hogy az újonnan betöltendő jegyzői állásokhoz az ügyvédi minősítést követeljék meg. Ennek az volna a következménye, hogy így, igenis, nagyon kiváló jegyzői anyagot kapna az ország, amennyiben ügyvédi diplomás, kitűnő emberek mennének le a vidékre, ez a kérdés azonban a jegyzői kar oldaláról óriási ellenállásban részesült. (F. Szabó Géza: Már kezdenek pályázni! — Krúdy Ferenc: Ez a legokosabb megoldás!) T. képviselőtársam, abban az esetben, ha ezt a megoldást el méltóztatik fogadtatni a miniszter úrral^ és a kormánnyal, a magyar ügyvédi kar t. képviselőtársamnak a legnagyobb hálára lesz kötelezve és a magyar közigazgatás is a legnagyobb mértékben hálára lesz kötelezve. A jövő- generáció fogja áldani azt, aki ezt meg meri tenni. Miért? Azért, mert egy remek új jegyzői kar fog lassanként ebben az országban a község vezető székébe kerülni. A harmadik kérdés, amelyet, azt hiszem, Zsitvay t. igazságügyminiszter úr az igazságügyminiszteri tárca átvétele után vetett fel,— nem tudom most, t. miniszter úr, megmondani és nem akarok tévedésbe esni, hogy hol, de tudom, hogy el méltóztatott mondani, és a miniszter úr bizonyára meg fogja mondani, hogy miért nem lett a miniszter úrnak ebből a nagyszerű tervéből semmi — a következő volt. Űgy tudom, hogy a miniszter úr, tárcájának átvétele után, maga is teljes mértékben ismerve az ügyvédi kar nyomorúságos anyagi helyzetét és tudva azt, hogy az ország középosztálya érdekében az ügyvédi karnak is valami bolettát kellene adni, azt mondotta, hogy az ügyvédek közül egy jelentékeny részt békebírónak fog kinevezni. A t. miniszter úr, úgy tudom, már hosszai idő óta különféle törvényjavaslatokat terjeszt be itt a képviselőházban, mi azokat tárgyaljuk, rendeleteket is méltóztatik kiadni, de: «kétszer ad, aki gyorsan ad» és az az ember, akin a miniszter úr gyors intézkedésével még lehetett volna segíteni, hiába fogja várni a darab kenyeret. (Zsitvay Tibor igazságügyminiszter: De amikor erre is azt mondták, hogy túlgyorsan jöttem velej) Bocsásson meg a t. miniszter úr, majd bátor leszek bebizonyítani, hogy ezzel a törvényjavaslattal miért méltóztatott bizonyos tekintetben túlgyorsan jönni. De nem azt hibáztatom, hogy túlgyorsan jött. Én a kodifikálásnak azt a módját szeretem és a régi időkben bizonyosan a miniszter úr is szerette, ahol a törvényeket gondos, alapos, minden oldalról történő megfontolás után alkotják. (Zsitvay Tibor igazságügyminiszter: Ez igazán olyan!) Lehet, t. miniszter úr, nem ismerém a törvényjavaslat előkészületeit, de majd bátor leszek elmondani, melyek azok az intézkedések a törvényjavaslatban, amelyeket rossznak tartok. Elsősorban vártuk a békebírói intézményt. A békebírói intézmény tárgyában csak egy miniszteri ígéret hangzott el, de. sajnos, semmi sem történt annak a miniszteri ígéretnek meg57*
