Képviselőházi napló, 1927. XXIX. kötet • 1930. június 3. - 1930. június 25.

Ülésnapok - 1927-411

390 * Az országgyűlés képviselőházának J/-11. illése 1930 június 20-án, pénteken. hivatott a jelentéstétel céljából véleményének kialakítására. Azt pedig semmiképpen sem le­het állítani, hogy a gabonaértékesítésre vo­natkozó törvényjavaslat egyes intézkedései — mint ahogyan a javaslat címe szól — lényege­sen társadalompolitikai, tehát szociálpolitikai intézkedéseket céloznának. Abban igaza van tisztelt képviselőtársamnak, hogy e törvény­javaslatmálk, ha törvényerőre emelkedik, a szo­ciálpolitika irányában is kihatása van^ Ez teljesen igaz. En azonban szeretném látni, hogy milyen gazdaságpolitikai javaslat van, amelynek nincs szociálpolitikai kihatása? (Ügy van! a jobboldalon.) A társadalompoli­tikai bizottságot pedig a parlament szuverén akarata nem azért küldötte ki, hogy minden lelhető és elképzelhető vonatkozásokat tárgyal­jon, hanem hogy lényegesen éi kimondottan szociálpolitikai javaslatokat tárgyaljon. (Igaz! Ügy van! a jobboldalon.) Azt kérem tehát a tisztelt Háztól, méltóz­tassék az indítványt elutasítani, illetőleg azt a kérelmet teljesíteni, amelyet a kormány ne­vében én voltam bátor beterjeszteni. (Helyes­lés és taps a jobboldalon.) Elnök: Tisztelt Képviselőház! A beadott törvényjavaslatot a Ház kinyomatja, szétosz­tatja és előzetes tárgyalás és jelentéstétel vé­gett a népjóléti miniszter úr által felsorolt bizottságoknak adja ki. Kérdezem a tisztelt Házat, méltóztatik-e hozzájárulni, hogy ez a javaslat a társadalom­polititoai bizottságinak is kiadassék? (Igen! Nem!) Kérem azokat a képviselő urakat, akik ehhez hozzájárulnak, méltóztassanak felállani. (Megtörténik ) Kisebbség. Most pedig kérdezem at. Házat, anéltóztatitk-e a miniszter úr által javasolt 'sürgősséget ki­mondani, igen vagy nemi (Igen! Nem!) Ké­rem azokat a képviselő urakat, akik a sür­gősség kimondásához hozzájárulnak, méltóz­tassanak felállni. (Megtörténik.) Többség. A Ház a sürgősséget e javaslat tárgyalására ki­mondotta. Napirendünk szerint következik a törvény­kezés egyszerűsítéséről szóló törvényjavaslat folytatólagos tárgyalása. (írom. 929, 999.) Szólásra következik Dési Géza képviselő úr, aki beszédének elmondására legutóbbi ülé­sünkön halasztást kapott. Dési képviselő urat megilleti a szó. Dési Géza: T. Ház! Ha valamely nemzet­nek erkölcsi felfogását, világnézetét, gondol­kodását meg akarjuk ismerni, akkor az a leg­helyesebb módszer, ha, törvényeit vizsgáljuk. Ez áll a magánjogi törvényekre is, de külö­nösen minden tekintetiben a büntetőtörvé­nyekre, Ha meg akarjuk tudni, hogy valamely időben, vagy országban igazság, jog, méltá­nyosság, avagy pedig önkény és zsarnokság uralkodott-e, elegendő, ha az illető kor vagy ország büntetőtörvényhozását és törvény­kezését vizsgáljuk. Ha a magyar büntetőjogalkotásokat és a magyar büntetőtörvényeket tanulmányozzuk, akkor jogos büszkeség és nemzeti önérzet tölti el lelkünket; megtudjuk ebből, hogy a ma­gyar géniusz jogalkotásában a legrégibb idők­től kezdve mindig az emberiességnek, az igaz­ságnak, az erkölcsnek, a méltányosságnak leg­magasabb tekinteteit tartotta szem előtt, és aki tanulmányozza a magyar törvényalkotások tör­ténetét, még jobban megszereti hazáját és meg­érti, hogy missziója van ennék a nemzetnek ezen az istenadta, évezredes területen, az, hogy jogot, kultúrát és igazságot terjesszen, (Igaz! Ügy van! jobbfelől es a középen.) Különösen fontos és szükséges ez ma, a nyomorúság nap­jaiban, amikor régi dicsőségünk romjain hal­latlan erőfeszítéssel építjük meg a szebb és jobb jövendő alapjait, (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) amikor kell, hogy a múltból, a múlt igazságának jogából és a magyar jognak igazságából merítsünk bitet és erőt a jöven­dőre. (Igaz! Ügy van! Helyeslés jobbfelől.) T. Ház! En nem óhajtom a t. Házat részle­tes jogtörténeti fejtegetésekkel terhelni, de meg kell állapítanom azt, hogy a magyar jogalkot ás minden időben arra törekedett, hogy egyrészt megvédje az államnak és a nemzetnek érde­kelt, másrészt ápolja, istápolja és melengesse, megvédje a polgárságnak jogos, igazságos ér­dekeit. Az úgynevezett művelt nyugattal szem­ben megállapíthatjuk, hogy bátran kiálljuk a versenyt, és bár álmagyar nemzet az évszáza­dok hosszú során át túlnyomóan harcban — és leginkább a művelt nyugatért való harcban —'• kockáztatta ' saját életfeltételeit, mégis megvolt az az emeLkedöttsége, bölcsesége és higgadtsága, amellyel gondosan, szorgosan, igazságosan a bölcs és helyes törvényökre törekedett. A most tárgyalás alatt lévő javaslatról kü­lönböző vélemények hangzottak el, de megálla­píthatjuk, hogy a nehéz viszonyok között — elsősorban a súlyos anyagi viszonyokra gon­dolok — és általában ama napról-napra való, olykor tengődésben, sokszor vergődésben^ ezer­nyi bajban, gondban, keserűségben, nehézség­ben, vagyis a mai viszonyok között: ez a tör­vényjavaslat számol minden lehetőséggel, min­den helyes igénnyel és minden célszerűségi szemponttal. En tudóim, hogy az igazságügyminiszter úr tradicionális ^ lelke összeszorul sokszor, amikor nem veheti át a múltnak egész örökségi leltá­rát, de be kell vallanom, mint aki a viszonyo­kat ismerem, hogy ez a leltár a mi viszonyaink között úgynevezett terhes örökség lenne, ame­lyet nem tudnánk fenntartani és kénytelenek vagyunk csupán arra és annyira szorítkozni, amennyit az adott helyzetben elfogadhatunk, kiépíthetünk és megtarthatunk. En értem a lelki vívódást, amikor választani kell a között, amit szeretnénk, és a között, lamire f képesek vagyunk. Egy cinozurája van a kérdésnek: nem szabad soha túlmenni azon a határon, amely a jogszolgáltatás megnyugtató voltát és a jogerköles uralmát jelenti. Állíthatom, hogy ez a javaslat ezt az egyedül bölcs, igazságos és erkölcsös határt a maga egészében és részletei­ben megtartotta. Az igazságügyi miniszter # úr nem zárkózott el semilyen indokolt indítvány elől akkor, ha az indítványok: és a módosítások tényleg célravezetőknek mutatkoztak és ha nem veszélyeztették az egész javaslat okát, célját és rendeltetését. Nagyon bölcsen mondotta Baraos Marcell barátom, hogy a védőnek és az ügyvédnek any­nyi a súlya, amennyi igazságtalanságot és jog­talanságot ki tud szorítani a helyéből. Ez az archimedesi törvény vonatkozik magukra a jogalkotásokra is; minden jogalkotásnak is annyi értéke van, amennyi jogtalanságot és igazságtalanságot megszüntet és amennyire biztosítja a jognak, igazságnak és az erkölcs­nek uralmát. Ez a javaslat nem Prokrusztes­ágy, amely a maga merev keretébe akarja szo­rítani az igazságot, sohasem deformál, hanem reformál és minden tekintetben összeegyezteti az aljamnak, a nemzetnek, valamint a polgár­nak és az egyénnek érdekeit. • ; A részletes tárgyalás során leszek bátor majd az egyes pontokkal foglalkozni," egyelőre azt hangsúlyozom, hogy a büntetőjogban az

Next

/
Thumbnails
Contents