Képviselőházi napló, 1927. XXIX. kötet • 1930. június 3. - 1930. június 25.
Ülésnapok - 1927-411
Az országgyűlés képviselőházának 4-11. ülése 1930 június 20-án, pénteken. 391 alaki rész fontosabb, mint az anyagi törvény. A magyar nemzet, mint jogásznemzet, minden időben görcsösen ragaszkodott a bűnvádi eljárás törvényes szabályozásához, megértette, hogy itt áll az a latin szó, hogy forma dat esse rei, mert a büntetőjogban^ az alakiság, a külső keretkörülmények szabályozása fontosabb, mint maga az anyagi jog. El lehet képzelni olyan Modifikációt is, amely a bíróra magára bízza az esetleges büntetőcselekmények megállapítását, sőt még, a büntetési rendszert is, viszont mi tudjuk a gyakorlatból, hogy megszavazta a törvényhozás a botbüntetést és a magyar bíróság mégsem alkalmazta. Ez is mutatja, hogy nem az anyagi jog önmagában, hanem lényegileg az alaki jog, mint szabályozó törvényes jogszabály adja a büntető eljárás lényegét. Veszélyes volna és elképzelhetetlen, ha magára a (bíróra bíznék azt, hogy minő útonmódon és eszközökkel akarja az igazságszolgáltatás céljait megvalósítani. Igenis, ez kategorikus imperativus z kell, hogy legyen, hogy előre meghatározott feltételek, .szabályok szerint legyen szabad polgárt büntető cselekményért felelősségre vonni. A legrégibb időktől kezdve ez volt a magyar jogi felfogás. Gyönyörű és klasszikus az aranybullának, II. Endre 1922. évi második cikkelyének következő megállapítása: «Nem akarjuk sem mi, sem utódaink, hogy bármilyen hatalmasnak való kedvezésből valakit el lehessen fogni és meg lehessen rontani, ha csak előbb a törvény rendje szerint nem idézték meg és nem ítélték el.» ' Ez a több, mint 700 esztendős megállapítás a törvényes rend szabályozása és később az egész anagyar jogrendszernek és törvényalkotásnak alaptörvényévé vált. Kezdve ettől az időtől és végig az egész magyar jogtörténeten, azóta, mióta királyaink saját személyükben tanácsukkal gyakorolták az igazságszolgáltatást, vagy amikor megosztották ítélkező hatalmukat a nádorral, a tárnokmesterrel, a nerszonálissal, a horvát bánnal, az erdélyi vajdával, majd később, amikor a comes castri, a későbbi főispán vagy a comes eurialis castri, az alispán bíráskodott, majd amikor a szolgabírák bíráskodtak, majd amikor az alispán vagy főispán elnöklete alatt a vármegyei bíróságok alakultak, legvégül pedig, amikor a városok maguk alkottak bíróságot, a törvényes rend, az igazságszolgáltatásban a törvényes rendtartás mindig uralkodó szabály volt. A magyarság féltékenyen őrködött mindig ezen a törvényes renden, a nemesség követelte, hogy az ő szoigabíráit ő maga válassza, sőt mikor az úriszéken maga a földesúr ítélkezett két honoráciorral, mindig jelen yollt a szolgabíró az ő esküdteivel, mint törvényes bizonyság. A víálrmegye ítélőszéke előtt pedig az, ügyész mint felperes lépett fel, és a vádlottat, még ha vasban is volt, alperes gyanánt kezelték és ha nem volt védője, akkor a tiszti ügyészt rendelitek ki védő gyanánt. Bizonyítják ez, a futólag és dióhéjban felsorolt jogtörténeti adatok, hogy a törvénykezés rendjét minden időben esszenciálisán fontosnak tartották, ettől soha egy pillanatra sem térteik el, mert a törvénykezés rendjét az alkotmány biztosítékának tekintették. A büntetőeljárás és a büntetőjog lényegileg közjogi természetű, és szükséges, hogy ezt a kérdést, mint szerves részét a közjognak és ^ alkotmánynak, mindig fokozottabb gonddal, mélyrehatóbb betekintéssel, szeretettel és megértéssel kezeljük. Sőt a szóbeliség, közvetlenség és nyilvánosság, ami a modern kor vívmánya gyanánt szerepel, már a legrégibb magyar jogban is megvolt. III. Bélánalk úgynevezett írásbelisége sem jelentette azt, hogy az eljárás írásbeli volt, hanem csupán azt, hogy a panaszokat írásba keltett foglalni és a tárgyalásról jegyzőkönyvet kellett felvenni. Ha megemlítem az 1790. évi kodifikálást, ezt a nagyszerű munkát, amelyet világmértékkel mérve is az emh'eriség egyik legragyogóbb alkotásának kell tekintenünk, amelyet sem el nem értek-, sem túl nem szárnyaltak azóta sem; ha hozzáveszem az 1843-i büntető javaslatot, majd Csemegi Károly volt Igazságügyi államtitkárnak, később kúriai tanácselnöknek 1872-ben, 1882-ben és 1886-ban készített javaslatát; ha megemlítem, hogy Fabinyi Tieofil volt igazságügyminiszter megbízott egy hármas bizottságot: Sedius Lajos kúriai bírót, Tar nay János akkori ügyvédet, később kúriai tanácselnököt és Wlassics Gyula akkori királyi főügyészhelyettest, jelenleg- a közigazgatási bíróság nagyérdemű kiváló elnökét, hogy dolgozzanak ki egy javaslatot s ezt a javaslatot Szilágyi Dezső volt igazságügyminiszter, majd Erdély Sándor miniszter többször és újból átdolgoztatták, ebből a rengeteg munkából, végtelen elmerülésből és határtalan lelkiismeretességből megállapíthatjuk, hogy legfontosabbnak tekintették a bűnvádi eljárást és arra törekedtek, hogy ezt az alaki jogot a tökéletességnek minél magasabb fokára emeljék. (Gál Jenő: Nem olyan hirtelen, mint mostanság!) Mélyen t. képviselő úr, ma minden gyorsabban megy, mint ezelőttt Öven esztendővel, ma telefonálni méltóztatik és rádió útján pillanatok alatt méltóztatik megkapni olyan híradásokat, amelyhez akkor hetek, hónapok, sőt esztendők kellettek. (Gál Jenő: Törvényt telefonon nem csinálnak!) És végre most nem újat alkotunk, hanem a régit építjük át a mai viszonyokhoz, elhagyunk bizonyos dolgokat, amelyek feleslegesek, szükségtelienek vagy kártékonyak és betoldunk olvan új intézményeket, amelyek majdan értékesnek, hasznosnak és gyakorlatinak fognak bizonyulni. (Gál Jenő: Rádió törvényalkotás.) Majd felelek a mélyen t. képviselő úrnak azokra a megjegyzéseire, amelyeket tényleg olyan pillanatnyi betekintés alapján nyert a javaslatból, mintha rádió útján intézte volna el őket (Derültség a jobboldalon.) és be fogom bizonyítani, hogyha mélyebben méltóztatott volna betekinteni, egészen más eredményre jutott volna. (Gál Jenő: Várom!) Nagyon örömest és szívesen teszem. T. Ház! A törvényjavaslat fontosabb újításairól leszek bátor lehető rövidséggel és általánosságban nyilatkozni. Elvi jelentőségűnek tartom és bűnvádi rendszerünkben egészen új, nagyon helyes és bölcs az az intézkedés, hogyha ugyanazt az egyént több bűncselekmény terheli, akkor mellőzni lehet a vádemelést olyan bűncselekmények miatt, amelyeknek f így elmenkívül hagyása a megtorlást lényegesebben nem érinti. ' Ez megfelel teljesen az angol jogi felfogásnak és gyakorlatnak. Méltóztatnak tudni, hogy Angliában az az elv, hogy a király békéjét meg kell őrizni, ez egy régi formula, egy ősrégi elv. Ha az angol bírák azt látják, hogy valakit több bűncselekménnyel vádolnak, azonban teljesen elegendő a béke megvédése, a megelőzés vagy a megtorlás szempontjából, ha csupán egy vagy két, tehát nem minden bűncselekményben vonják felelősségre, akkor gyakorlati érzékkel nem mennek túl azon a határon, amelyen túlmenni nem szükséges, ahol elérik a bűnvádi eljárás célját- Ezt hozta át a mélyen