Képviselőházi napló, 1927. XXIX. kötet • 1930. június 3. - 1930. június 25.

Ülésnapok - 1927-401

Az országgyűlés képviselőházának h ben lépjen fel, mert, mondom, nem nagyon emeli a magyar kultúrnívót a tanítók ezidőszerinti javadalmazása. Különösen szomorú a felekezeti tanítók helyzete, mert ezeknek a fizetése — ha lehet — még kisebb, mint az állami tanítóké, azonkívül olyan megalázó helyzetük wan. s olyan, mondhatnám, égibekiáltó nyomorúságban vannak, hogy ezt továJbb kultúrszégyen nélkül tűrninem lehet. Tudok felekezeteket, — nincs célja annak, hogy elmondjam, melyikről van szó — amelyek tanítójukat csak úgy tudják fizetni, ha összekollektálják azt a pénzt, amely ennek a tanítónak jár, és boldog az a tanító, ha nem is elsején, hanem csak tizedikén vagy tizenötödikén kapja meg azt a szerény fizetését, amelyből alig-alig tud megélni. Feltétlenül szükséges tehát a felekezeti tanítók és kántorok megalázó helyzetének rendezése és fizetésüknek rendezése A mi szempontunkból leghelyesebb volna, és a fejlődés is oda fog mutatni, hogy minden felekezeti, minden községi iskolát megszüntessenek, mert az iskoláztatás állami feladat, az államnak kell az iskoláztatást a kezébe venni. (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Annak az államnak, amelynek sok-sok milliója van mindenféle célokra és egyéb intézmények céljaira, pénzének kell lennie arra is, hogy a közoktatást kezébe véve modern alapon olyan közoktatást teremtsen, amely közoktatás tényleg biztosítja kultúrfölényünket. Mert igen t. miniszter úr, hogy a mai helyzet milyen, erre nézve csak egy jellemző típust említek fel. Egy kántortanító végső elkeseredésében írja az egyik községi elöljárósági tagnak lakonikus rövidséggel a következőket (olvassa): «Tisztelt Sz. E. N. úr!» — A nevet nem akarom felolvasni. — «Kérem a párbért, mert ingyen nem taníthatok, éhesen sem taníthatok.» Alá van írva a kántortanító neve. Ez egy Budapesttől 20 kilométer távolságban lévő községben van. (Mozgás.) A szegény kántor végső elkeseredésében mem tudott mit csinálni. (Takáts Géza: Túlzás! Nem lehet, hogy éhezne!) Ne tessék azt túlzásnak venni annál, akinek sok gyermeke van és Budapest környékén lakik egy olyan kis községben, amelyről legközelebb mindjárt beszélni fogok. Annál nem túlzás. Feltétlenül szükséges volna addig is, amíg az állam veszi kezébe az iskolákat, a felekezeti tanítók jogviszonyainak rendezése. (Farkas István: Rendőrben • nincs hiány, de tanítóban hiány van!) Feltétlenül szükséges volna továbbá az, hogy ebből a megalázó helyzetből, amelyben most vannak, kiemeltessenek és tényleg olyan munkásai legyenek a kultúrának, amilyen munkásainak kellene lenni Ök

; Amikről azonban főképpen beszélni akarok, azok, igen t. Képviselőház, a vallási kérdések és ezek között elsősorban az egyházi adózás kérdése. (Farkas István: Az egyházak nagyon nyúzzák mostanában a híveket!) Méltóztatnak tudni, hogy bizonyos vallási reneszánszot emlegetnek a felekezeti lapok mindenfelé és ha a külsőségeket nézzük, nem zárkózhatunk el annak beismerése elől, hogy bizony külsőségekben ma az egyházak sokkal nagyobb erőkifejtésre képesek, mint a múltban. Én, aki kívülállók, nem tudom megítélni, hogy befelé hogyan van. (Éri Márton: Csak bízza az egyházakra!) Az bizonyos, hogy az egyházak, nagyobb erőkifejtésre képesek külsőségekben, mint azelőtt. Ez csak úgy lehetséges, hogy a hívek áldozatkészségét veszik igénybe. Addig, ameddig jók voltak a kereseti viszonyok és az emberek könnyen tudták a pénzt adni vagy legalább is könnyebben, mint ma, ezen a téren nem volt baj, annál inkább nem, mert hiszen még három-négy esz. ülése 1930 június 3-án, kedden. 21 tendővel ezelőtt az egyházak sokkal szerényebbek voltak az adózás terén, mint ma. Ma azonban, úgy látszik, az evéssel megjött az étvágy és az egyházak olyan igényeket támasztanak az adóalanyokkal szemben, amelyeket azok hovatovább kielégíteni nem tudnak. (Farkasfalvi Farkas Géza: Kénytelenek vele, hogy fenntarthassák magukat! — Farkas István: Mi az, hogy kénytelenek? Nem lehet erre kényszeríteni az embereket! Aki nagyon túlbuzgó, az adjon! — Zaj.) Elnök: Csendet kérek! Malasits Géza: T. Képviselőház! Méltóztatnak ismerni a mi szociáldemokrata álláspontunkat, amely szerint a vallás magánügy és semmiféle állami pénzt vallási célokra nem szabad költeni. Ez a mi követelésünk és ez ideális álláspont azért, mert abból indulunk ki, hogy_ az, aki igénybe veszi a vallás vigaszát, a vallási szolgáltatmányokat, ám az fizesse meg. A vallásosság ezalatt nem szenved semmit. (Farkasfalvi Farkas Géza: A vallás a fundamentuma mindennek, az államnak is! — Eri Márton: Nem ám a szociáldemokrácia! — Farkas István: Tegnapelőtt még a nagybirtok volt ! — Zaj.) T. Képviselőház! Észak-Amerikában nincsenek ... (Zaj a jobboldalon és a középen.) Kérem, tessék csak nyugodtan meghallgatni-, ezt a kérdést elméletben és gyakorlatban is meg kell vitatni, mert hovatovább veszedelmessé válik, és sokkal jobb, ha itt mondjuk el, mintsem olyan állapotok következzenek be, amelyeket az urak sem tartanak kívánatosnak. Mindazokban az államokban is, ahol az állam semmi terhet nem vállal az egyházakkal szemben, szintén megvan a vallásosság; a különbség az, hogy aki igényibe akarja venni a vallás szolgáltatmányait, az megfizeti,' nálunk azonban az a helyzet, hogy egyfelől az állam áldoz, mégpedig nem csekély összeget, 7,848.550 pengőt, tehát közel 8 millió pengőt erre. a célra, (Éri Márton: A saját polgárainak áldoz!) azonkívül bizony a híveknek is erősen áldozniok kell azért, hogy a vallásosságnak eleget tegyenek, és ami a legszomorúbb benne, főleg azoktól igyekeznek az egyházi adót bevasalni, akik a szolgáltatmán yokat egyáltalában nem veszik igénybe. (Zaj.) Itt kell azután rámutatnom arra, hogy a munkásság ihelyzete — ebben benne értetődnek a iföldmívesmunkások, az iparimunkások, a kisebb magántisztviselők, tehát a szabadfoglalkozásúak, a mem állami alkalmazottak — hihetetlenül rosszabbodott s odáig jutottunk már, hogy egy erősen jobboldali érzésű úr, a statisztikai hivatal igazgatója akkor, amikor kimutatja az ijesztően alacsony munkabéreket, szükségesnek tartja maga is hozzáfűzni azt, hogy «a szociális igazság és az egész gazdasági élet jól felfogott érdeke szempontjából a most említett munkabérek károsan alacsonyak és minden tényezőnek össze kell fognia azok^ egészséges ütemű megjavítására.» Mondón, tehát a magyar statisztikai hivatal igazgatója, egy jobboldalú beállítású úr elismeri azt, hogy a munkabérek ijesztően alacsonyak, és azt mondja, hogy minden tényezőnek arra kell törekednie, hogy ezek a munkabérek emelkedjenek. Ezzel szemben azt látjuk, hogy az egyházak egyáltalában nem akarnak tudomást venni arról, hogy milyen alacsonyak a munkabérek, milyen 'hihetetlenül alacsonyak a magánalkalmazottak keresetei, mennyire megromlott a középosztály anyagi helyzete, egyáltalában nem akarnak tudomást venni erről, hanem mindjobban és jobban olyan anyagi áldozatokat követelnek híveiktől, amelyeket azok alig bírnak el. . •• •